Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok III. 1721-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 32. (Budapest, 2000)

Regeszták

rajától előbb csak 6 forintot kért „azért is, hogy nem tartotta őtet azon pénz­nek urának, és az akaratához semmiképpen sem alkalmazta magát, jóllehet azelőtt is, de leginkább azután megharagudván sokszor ilyen szókra fakadt, hogy Kállay Imre ilyen teremtette, huncfut, gaz és anyák jószágán hízott em­ber". Több ilyen becstelen szót mondott Gyarmathy, de a tanúnak most nem jut eszébe, csak az, hogy „ilyen adta". Másnak is kedveskedett ezüstös forgó­val, ami nem őt illette, de nem mondta meg, kinek. 10. Szőnyi (Szűnyi) Lőrinc, Vác 35 éves nótáriusa vallja: 11. Jelen volt, mikor Gyarmathy János szidalmazta Kállayt ördögadtának, árvák jószágán hízottnak, azokéból kedveskedett másoknak. Hogy kiknek, a tanú nem tudja. Gyarmathy János prókátor csak 100 forintra emlékezett, mellyel szegény Pál deáknak Fót helység tartozott (de azután halála után Kállay Imre azt a pénzt a magáéból „letette"), hogy 100 tallérral adósok voltak, de ötvenet már meg­adtak Kállay Imrének. Erre Gyarmathy azt felelte „ni ördögadta fia, ezt is el akarja tagadni, akit véghez viszen, egész tolvajság ilyen adta teremtette". A szolgabíró és az esküdt Althann Frigyes bíboros váci püspök parancsára folyó év 28-án összeültek, hogy megvizsgálják Zelenay Pál özvegye, Schaicz Margit Kállay Imre váci lakos ellen benyújtott kérvényét, hogy vajon Zelenay Pál őt tette-e meg végrendelete végrehajtójává, az ügyben figyelmeztetést ad­nak ki. (magyar—latin) 1730. No. 12. 493. 1730. szeptember 7-én, Kőrös oppidumban Magócsy (Mágocsy) Mi­hály, PPS vármegye rendes alispánja megbízásából nemes Kovács (Kovács) István kérésére tanúkihallgatást tartanak. A tanúknak feltett kérdések: 1. Vallja meg a tanú, hogy Kovács Mihály halála előtt látott-e valami pénzt a kezénél, ami „kozenséghez" (?) lett volna? 2. Ha volt valami pénz nála, az a pénz kinél maradt, ugye az özvegye ke­zénél? 3. Mit hallott ezen dolgokról? A kihallgatott tanúk: • Borbély (Borbél) Erzsébet, Borbély Mihály özvegye, 35 éves, vallja: 1. Semmi. 2. Hallotta Kovács Mihálynétól, hogy mikor Ráckevére (Ráczkeve) mentek Szabó Györgyné meglátogatására, ezalatt az idő alatt Kovács István 200 aranyat vett ki „loppal" néhai Kovács Mihály rejtekben tartott pénzéből. Ezt úgy vette észre néhai Kovács Mihály, hogy mikor ki akarta venni és „ol­vasta volna", akkor két pénz hiányzott. • Kovács Gergelyné Horváth Anna, 35 éves, vallja: 1—2. Semmi. 3. Hal­lotta Kovács Mihálynétól, hogy a szolgálóját pirongatta, mert „árulkodna utá-

Next

/
Thumbnails
Contents