Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok III. 1721-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 32. (Budapest, 2000)

Regeszták

okból adta oda Sándor István, nem tudja, gyermekállapottal lévén, nem igen gondolt vele. 5. Hány esztendeje lehetett a levelek kiadása, bizonyosan nem emlékezik senki reá. Mindazonáltal amint emlékezik, lehet kb. 8 esztendeje, az adománylevél kiadása pedig kb. 23 esztendeje. • Tanúvallomást tett még: nemes Vetésy (Vetéssy) Ferenc, kb. 45 éves pesti lakos is. (latin—magyar) 1725. No. 7. 423. Báró Laffert Ferdinánd Antal kérésére Magócsy (Magocsi) Mihály alispán elrendelte Haraszti (Haraszth), Sári (Sary), Ócsa (Ocsa) és Csaba fal­vakat illetően annak megvizsgálását, hogy a korábbi földesúr, Forster (Vor­ster) alatt milyen terheik, illetve mentességeik voltak a jobbágyoknak. A je­lentést a vizsgálatról a szolgabíró és Borsovics György esküdt Pesten, 1725. szeptember 27-én tette meg. A tanúknak feltett kérdések: 1. Tudja-e a tanú, hogy az újabb földesúr alatt a jobbágyok annyi cenzust fizettek-e, mint a korábbi földesúr, Forster alatt? 2. Vajon a jövevények mindig kaptak-e mentes éveket, és hány évet kaptak? 3. Vajon évenként 8 napnál többet dolgoztak-e az uraságnak? 4. Vajon az uraságnak, aki 13 évig volt birtokos, a kézi munkát pénzben fizették-e meg, vagy ledolgozták, és a munkát inkább a majorsági épületeknél használták-e fel? 5. Vajon a csabai malom, a haraszti és az ócsai (Ocsa) kocsma beneficiális jószághoz tartozik-e, és a fát az épületekhez honnan kapják? 6. Vallja meg a tanú, hogy vajon az előző időben voltak-e más beneficiu­mok és egyéb haszonvételek vagy sem, amelyek voltak, vajon az új időkben a földesúr alatt megmaradtak-e? • Haraszti faluban kihallgatták Rederer (Rederrer) András 45 éves bírót és hét esküdtet — Haltenecker (Haldeneker) Mátyás 50 éves, Tanzer Ferdinánd 33 éves, Háuser (Hajzer) Antal 36 éves, Eisenholz (Ajzenholtz) György, Schuster (Sujszter) Ferenc 37 éves, Faidt (Fajt) János 31 éves, Kirschmajer (Kirsmajer) Lénárd 42 éves —, akik egybehangzóan a következőket vallották: 1. Az évi cenzus teljesen azonos volt a régi és az újabb földesúr alatt. 2. A jö­vevényeket ebben a helységben a földesurak meghagyták három évig teljesen mentesnek minden szolgálattól. 3. Nyolcnapi munkát kellett az uraságnak teljesíteni. 4. Pénzfizetés nem volt, a nyolcnapi — szerződés szerinti — mun­kát az uraság majorsági épületeinél használták fel. 5. A földesurak majorsága, a mészárszék a hozzá tartozó épületekkel semmiképpen nem tartoznak a be­neficiumok közé. A fát pénzért kapták. 6. A Rákóczi-tumultus után mintegy

Next

/
Thumbnails
Contents