Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok III. 1721-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 32. (Budapest, 2000)
Regeszták
Az egyik tanú emlékezett arra, hogy Sőtér Ferenc és Sőtér Gábor 6 évvel előbb a szentmártonkátai lakosokkal határjárást csinált, akkor elérkeztek a hármas határjelhez, s azt elismerték Szentgyörgy, Boldogkáta és Egreskáta határának. Tóth Antal is mindig ennek ismerte. 5. Nyugati irányban egy szántóföld mellett menve egy Ravaszlik nevü gödörhöz érkeztek, melyet három tanú határjelnek mondott Szentgyörgy és Boldogkáta között. Az egyik tanú, Kovács György azt mondta, hogy mikor ő Szentmártonkátán pásztor volt 16 évvel azelőtt, azt Rókalyuknak hívták, de hogy határjel lett volna, arra nem emlékszik. Erről Pesten, 1732. augusztus 29-én testimonialist adtak ki. (magyar—latin) 1732. No. 2. 510. Pesten, 1732. május 12-én Huszár István szolgabíró jelenti, hogy Magócsy (Mágocsy) Mihály, PPS vármegye rendes alispánja megbízásából Ráday (Ráday) Pál kérésére határjárást és tanúkihallgatást tartottak április 17én a PPS vármegyében fekvő Gomba faluban. Határjárás: 1. Elindultak Gomba faluból a Pándra vezető úton, s Bicske felé kanyarodva kelet felé 200 lépésre két nagy, régi árkot találtak, melyeket több tanú Kocsmahelynek (Korcsmahely) nevezett, s azt mondták, Gomba területén fekszik. Innét észak felé haladtak és az ároktól 25 lépésre egy régi, jól látható földhatárjelet találtak, mely elválasztja Gombát Zsiger (Siger) pusztától. Innét kelet felé mentek 137 lépésre egy jól látható földhatárjelig. Ezen a területen 85 lépésre találtak egy jól látható földhatárjelet. Tovább haladva a Bicskei út mellett 158 lépésre egy jól látható földhatárjelet találtak. Innét egyenesen haladva 39 lépésre egy jól látható szegletes határjelet találtak. Ettől dél felé haladtak egy másik jól látható földhatárjelig a rétek közepén az előzőtől 38 lépésre egy régi töltésen. Innét 60 lépésre egy jól látható földhatárjelet láttak. Innét a domb közelében 57 lépésre másik, jól látható földhatárjelet találtak. Innét lemenve Zsiger puszta hegyei mellett, Gomba területén 70 lépésre jól látható határjelet láttak. Ugyanazon a területen haladva az előző határjeltől 92 lépésre ugyanazon réteken földhatárjelet találtak, melyen cserje nőtt. A nevezett területen Szőlősberekről (Szőllősberek) a nevezett réten haladva egy előzőtől 170 lépésre találtak egy kopott határjelet. A Zsigeri-hegy (Montis Sigeriensis) mellett a nevezett réten 148 lépésre egy földhatárjelet találtak. Innét 237 lépésre Vár-hegy vidékén a rét bokrai között egy földhatárjelet találtak. Innét ugyanazon irányban haladva 312 lépésre a Zsigeri-hegy oldalában ugyanazon a réten egy földhatárjelet találtak. Továbbhaladva ugyanazon te-