Borosy András - Kisfaludy Katalin - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok II. 1661-1720 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)

Regeszták

« Tudja-e a tanú, hogy Oláh János árva javai miatt és mi okból akarja most is kevesebbíteni? A kihallgatott tanúk: 1. Bicskey András 32 éves nemes vallja: emlékszik, hogy Pöczök (Pö­czök) Jánosnak kedves atyafia volt Buda Péter deák. Jelen volt a testamentum elkészítésénél is. Mikor a tanút jelölte volna ki Pöczök János másod gyám­nak, ő azzal mentegette magát, hogy az egyik árvának, Pöczök (Pöczök) Is­tóknak van rokona anyai részről. Erre az örökhagyó azt mondta, hogy nem jelöli ki gyámnak Oláh Jánost, mert „vérrel teli marku ember", sőt Oláh Já­nost és leszármazottait kizárja az örökségből, hanem Buda Péter deákra és a tanúra bízta árvái gondviselését. 2. Sepsey János, 45 éves, Kőrös város esküdt polgára, Keglevich (Kegle­vith) Miklós jobbágya vallja: maga hallotta Pöczök János szájából, hogy Bu­da Péter deákot mint kedves atyjafiát tartotta, iskolába járatta, taníttatta. 3. Fruttus Pál, 54 éves, Kőrös város esküdt polgára, Hanvay Ferenc job­bágya vallja: maga hallotta Pöczök János szájából, hogy Buda Péter deákot atyafiának vallotta, s eleitől fogva úgy tartotta. Buda Péter azon árvának, kit most Oláh János tart atyjáról való rokona, Oláh János pedig anyai rokona. Az árva édesanyja „Oláh János lövése miatt halt meg". 4. Boros János, 35 éves, Kőrös város esküdt polgára, buzini Keglevich Miklós jobbágya vallja: maga hallotta Pöczök Jánostól, hogy Buda Péter de­ákot atyjafiának, öccsének (?) nevezte, de ő nem kérdezte, hogy hányadízig való atyafia. Azon árvának, kit most Oláh János tart, Buda Péter deák atyai rokona, Oláh János pedig anyai. Az árva anyja Oláh János lövése miatt halt meg. 5. Idősb Erdős Mihály, 54 éves, Kőrös város esküdt polgára, Keglevich Miklós jobbágya vallja: maga hallotta Pöczök Jánostól, hogy Buda Péter de­ákot vérszerinti atyafiának nevezte, s eleitől fogva úgy is tartotta. Buda Péter a most Oláh János által tartott árvának atyai rokona, Oláh János pedig anyai. Az árva anyja Oláh János lövése miatt halt meg. 6. Berkes Gergely, 50 éves, Kőrös város esküdt polgára, Makoray And­rás egri prépost jobbágya vallja: maga hallotta Pöczök Jánostól, hogy Buda Péter deákot vérszerinti atyjafiának vallotta, s úgy is tartotta. Buda Péter a ma Oláh János által tartott árvának atyai ágon rokona, Oláh János pedig anyai ágon. Az árva anyjának halála Oláh János lövése miatt történt. A végrende­letben így szólt Pöczök János: „Nem bízom én Oláh Jánost sem[m]iben tútorúl, se az én Árvámat ne tartsa. Mert eő volt az én Felesigem[ne]k Gyil­kosa." 7. Nagy György, 50 éves, Kőrös város esküdt polgára, Semsey György jobbágya vallja: maga hallotta, Buda Péter deákot vérszerinti rokonának val­lotta. Buda Péter az Oláh János által árvának atyai ágon való rokona, Oláh

Next

/
Thumbnails
Contents