Borosy András - Kisfaludy Katalin - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok II. 1661-1720 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)
Regeszták
A negyedikre: az elhajtó katonák közül csak Hegymegi Istvánt ismeri név szerint. Az ötödikre: Zsadányi Gecit a marhákkal együtt elvitték és Ernődről szabadult ki a katonák kezéből. 9. Juhai (Juhay) János, ugyanazon úrnak ugyanott lakó 45 éves jobbágya vallja. Az első kérdésre: 34 éve Szent György napja óta lakik Szentmártonkátán. Zsadányi András már előbb ott lakott. A másodikra: a deutrum szerint. A harmadikra: a deutrum szerint, hozzáadva, hogy Cséplő Lukács lovát is elvitték és az is odaveszett. A negyedikre: semmi. Az ötödikre: a marhákkal együtt Zsadányi Gecit is elvitette Gőcze István az eke mellől, de ö „Utukbul" visszaszaladt a katonáktól. 10. Pap Péter, ugyanazon úrnak ugyanott lakó 35 éves jobbágya vallja. Az első kérdésre: semmi. A másodikra: a tanú akkor bíró volt, s meg is verték a katonák. A harmadikra: a deutrum szerint. A negyedikre: a katonák elöljáróját Hegymegi Istvánnak hívták, a többiek nevét nem tudja. Az ötödikre: mint az előző kilenc tanú. 11. Csuka (Czuka) István, ugyanazon úrnak ugyanott lakó 29 éves jobbágya vallja. Az elsőre: Zsadányi András 34—35 éve lakik köztük. A másodikra: tudja az elhajtott marhák számát. A többit a deutrum szerint vallja: látta, mikor elhajtották a marhákat. A harmadikra: nem tudja, hol kötözték meg Zsadányi Andrást, a többit a deutrum szerint vallja. A negyedikre: mint az előző tanú. 12. Tóth (Tot) Lőrinc, Keglevich Miklósnak 60 éves szenttamáskátai (Sz. Tamás Katta) jobbágya vallja. Az elsőre: ő 34 éve lakik Szenttamáskátán, és Zsadányi András már akkor ott lakott. A másodikra: hallotta, hogy Zsadányi András marháját elhajtották, s odavesztek. A harmadikra: semmi. A negyedikre: Hegymegi István maga mondta, hogy ő hajtotta el a marhákat. Az ötödikre: semmi. 13. Tóth (Tot) Gergely, Bory (Bori) Györgynek 65 éves ugyanott lakó jobbágya vallja. Az elsőre: ő 37—38 éve került Szenttamáskátára, s Zsadányi András már akkor ott lakott.