Krizsán László: A szabadság balladája. Ács Károly élettörténete - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)

III. fejezet Újra Kecskeméten — erőfeszítések a forradalmi közigazgatás megteremtéséért

megfelelendünk — mit tenni — a kormány által kimondott elvekhez hiven ragaszkodni, minden eljárásunkat a független s szabad institutiok vezérelve nyomán intézni főfeladatunknak tekintendjük. Illy vallástétellel ajánljuk megyénket a független magyar kormány becses figyelmébe, pártfogásába, lelkesedésünk szent hevében örömittasan kiáltván: Éljen a szabad magyar haza! Éljen a nemzetgyűlés! Éljen a kormányelnök! Éljen a magyar független felelős ministerium!" Az 1849. május 14-én megalkotott megyei közigazgatási testület — noha az adott rendeleti és személyi keretek között a legjobbnak tűnt — a forradalmi igazgatás egyre szélesedő feladatainak már létrehozása idején sem volt képes, nemcsak maradéktalanul, hanem még szükségből elfogadható mértékben sem megfelelni. Jól tudták ezt sokan azok közül is, akik a testület létrehozásában irányító szerepet vállaltak. Ács Károly is, mint valamennyi fő- és alszolgabíró kollégája, május 15-e után azzal az érzéssel utazott vissza állomáshelyére, hogy sokat tettek ugyan, de közelről sem eleget. Az önmagukkal és munkájukkal való elégedetlenség érzése mellett magukkal vitték Nyáry Pál alispán ígéretét, hogy a közigazgatást további reformintézkedésekkel kívánja a forradalom és szabadságharc szolgálatába állítani. Felkérte az állomáshelyeikre utazó fő- és alszolgabírákat, hogy gyűjtsék össze tapasztalataikat és javaslataikat, hogy a legközelebbi választmányi gyűlések egyikén a tárgyban már határozatot is hozhassanak. Egy hónappal később erre valóban sor került. Pest megye hatósága saját kezdeményezésére, és minden központi kormányutasítás nélkül látott hozzá olyan igazgatási rendszer kidolgozásához és gyakorlati alkalmazásához, amely leginkább megfelelhetett a forradalmi követelményeknek. Az igazgatás átalakításában tevékenyen részt vett Ács Károly is, részben mint a közigazgatás átalakításának egyik kezdeményezője, részben mint érdekelt „külső megyei tisztviselő". Külső tisztviselőnek azokat a megyei közigazgatási vezetőket nevezték, akik nem az alispáni hivatal apparátusában végezték munkájukat, hanem a „területen". Közéjük elsősorban a fő- és alszolgabírákat számították.