Krizsán László: A szabadság balladája. Ács Károly élettörténete - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)
II. fejezet A szolgabíró a nép szolgája
azon korszerű engedélyét, mely által a hivatalviselhetés nem-nemesekre is ki lőn terjesztve, egy igen szép tudományos előkészületekkel bíró fiatalembert alkalmazának a végrehajtói pályára, ki jelenleg fiatal létére is oly dicséretes hévvel s célszerű átgondoltsággal halad előre hivatalos működései terén, hogy tőle e pályán csak a legjobbat várhatni. Legközelebb e köznyomor idején buzgó eljárása következtében 500 szűkölködő kap meleg táplálékot, mit ily önző kalmárszellemű világban, hol a népre csak akkor emlékezünk, midőn teherviselő vállakra van szükség, említetlen hagynunk nem lehet. E fiatal tisztviselő, kinek népszerű tekintélyét nem hajdúpálca, hanem emberi bánásmód szerezte, neve A. K. tiszteletbeli esküdt, Isten és emberiség jutalmazza őt érdemei szerint!" 35 Nem a hírlapi népszerűség, hanem egyéniségének, törekvéseinek megismerése, alárendeltjeinek őszinte tisztelete és feletteseinek megbecsülése még ebben az esztendőben feljebb emelte Ács Károlyt a hivatali ranglétrán: „Az idő délután egy óra felé haladván pro coronide 36 ő nsga a főispánhelyettes még néhány — időközben ürességbe jött tiszti állomásnak kinevezés általi betöltéséhez fogott. így a pilisi járásban a megürült rendes eskütti állomásba a derék Ách Károly eddigi tiszteletbeli eskütt tétetett. Itt a hivatal-képességet mindenkinek megadó 1844-ki törvény 37 tiszteltetik." 38 Az a körülmény, hogy Acs Károly hivatali megbízásai és előléptetései országos nyilvánosságot kaptak, jelentősen erősítette a társadalmi egyenlőségért küzdő radikális politikai erőket, mert Ács személye mintegy reprezentálta azon előnyöket, melyeket a társadalom nyerhet nem-nemesek hivatali kinevezésével, egyszersmind arra is emlékeztetett, hogy mennyit veszített századokon keresztül a haza és a közügyek intézése, azáltal, hogy származási feltételekhez kötötték a közhivatalok betöltésének jogát. Azt az eljárást egyébként, amellyel Ács Károly 1847-ben hathatósan védte meg körzete lakosságát az éhínségtől, több mint egy negyed század elmúltával ismét követendő példaként állították az ország elé. Jelenkor. 1847. 18. sz. Végül, betetőzésként. Az 1844. évi 5. törvénycikk a nem nemesi származásúak részére is lehetővé tette közhivatalok viselését. Jelenkor. 1847. 48. sz.