Magyar Eszter: Visegrád története 1684-1756 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 28. (Budapest, 1998)

II. Visegrád a Starhemberg család birtoklása alatt (1700—1756) - 3. Visegrád városképe a 18. század első felében

újonnan települt mezőváros kialakulásának az idejére sem jött össze, mert egy 1736-ban kelt vármegyei felmérés szerint a Keresztelő Szent János tiszteletére épített templomot egy romos épületből teljes egészében az uradalom hozatta helyre, illetve építtette fel kőből. A templom Mikovinyi Sándor városalaprajza szerint is a Duna partján állt, a mai iskola helyén. (Visegrádnak már a Starhemberg korszak előtti években is volt imaháza az 1690-es évek végén, és a lakosság éppen az istentiszteletek tartásához szükséges felszerelésre gyűjtötte a pénzt.

60 A miséket a marosi plébános tartotta. (Nem lehet tudni, hogy a Starhemberg család a falusiak imaházát építette-e tovább, vagy új épületet jelölt ki a templom számára.) Az új plébániatemplom 1712-ben lett készen, de az épület helyreállítása nem lehetett túl sikeres, mert az 1732-ben felvett Canonica Visitatio (egyházlátogatási jegyzőkönyv)

61 arról számol be, hogy a templom falain hatalmas repedések vannak, renoválni kellene. A templom 1732-ben már bőven el volt látva a szükséges oltárral, felszereléssel és miseruhákkal, amelyeket a jegyzőkönyv részletesen felsorol. A templomban külön említésre méltónak találják a hatalmas, kőből készült keresztelő medencét. A szószék, a kórus és a padok fából voltak. A források szerint a kegyúr, a Starhemberg család ajándékozta a templomi berendezéseket is, de ezen és az épületen kívül a plébániának, az egyházközségnek semmi vagyont vagy ingatlant nem adott, a fenntartásról és a plébános ellátásáról a község gondoskodott. Az 1756-os egyházlátogatási jegyzőkönyv

62 szerint a templom renoválása megtörtént, amelynek során az épületet megnagyították, a templomnak már öt oltára volt. A főoltár természetesen Keresztelő Szent János tiszteletére volt felszentelve, oltárképpel ellátva. A többi oltár közül az egyik szűz Mária számára készült, a másik Szent Gyula mártír ereklyéit tartalmazta. Ez utóbbit Riegler Jakabnak az adományából emelték, aki az 1740-es években az uradalom tiszttartójaként tevékenykedett. 60 OL E 279. 1700. jún. 14. N:72.; OL E 286. 1689. jan. 16. N:12.; OL E 279. 1699. febr. 20. N:67. 61 Esztergomi Prímási Levéltár. Visitationes canonicae. Liber 27. 1732. (A továbbiakban EPrL.) 62 Uo. Liber 43. 1756.