Magyar Eszter: Visegrád története 1684-1756 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 28. (Budapest, 1998)

II. Visegrád a Starhemberg család birtoklása alatt (1700—1756) - 5. A mezőváros gazdasági élete (Mezőgazdaság, kézművesség és kereskedelem. A lakosság társadalmi tagozódása)

űztek vagy a sikert jelentő, fent említett vállalkozásba kezdhettek: Fröhlich, Schwarz, Schedler, Schröder, Geratsvolh, Kemény. Az iparos, vállalkozó elit többsége egyben egésztelkes gazda is volt, ők birtokolták a legtöbb szántóföldet (telek utánit és irtáseredetűt egyaránt) és kertet, valamint a szőlők legnagyobb részét, állatállományuk is nagyobb volt, mint jobbágytársaiké. A mezőgazdasági termelést néhány adat tanúsága szerint szolgáikkal és béreseikkel végeztették.

108 Ők laktak a település egyetlen utcájának Duna felőli oldalán és így tulajdonukban voltak a Dunáig hosszan lenyúló gyümölcsöskertek. Ők azok, akik mindenre vállalkoznak, iparos létükre (1749) bérlik a földesúr szarvasmarháit. Néhányan (Farkas, Almásy, Kemény) pénzkölcsönzéssel is foglalkoznak, Szentlászlóról több személy tartozik nekik kisebb-nagyobb összeggel. (Valószínűleg Visegrádon is, de a megyei adósság-összeírások Visegrádon és még néhány szomszédos faluban csak az adósokat írták össze, a hitelezőket nem.)

109 Földingatlant sem azért szereznek, vagy nem azért gyarapítják tovább, mintha iparukból vagy vállalkozásukból nem tudnának megélni, hanem azért, mert a földszerzés volt abban az időben a vagyon növelésének egyetlen lehetséges reális formája. Foglalkozásukat gyakran változtatják, szükség esetén a vő folytatja tovább az após iparát, egyszóval ők alkotják a mezőváros legmobilabb rétegét. A mobilitáshoz természetesen az is hozzátartozik, hogy közülük egyesek megfelelő korú gyermekek híján vagy más okból, családi munkaszervezetben nem tudják gazdálkodásukat nyereségesen folytatni és öregkorukra elszegényednek, kénytelenek iparukat, sőt a jobbágytelket, a mezőgazdasági termelést is feladni. A bíróviselt Gross Mihály, aki egy időben pékmesterként a falu vezetői közé tartozott, öreg korára földnélküli hazátlan zsellérré lett. A Welmitzer/Belmitzer család sem tudott a falusi társaA tanúvallatásoknál határt járó személyeket szólaltattak meg. Legtöbbjük pártatlan, már másutt lakó ember, aki a kérdéses időszakban Visegrádon élt, többnyire valamelyik helyi gazdánál szolgált. A béres cseléd mindenes volt, az erdőre járt fáért, állatokat legeltetett, gazdája helyett úrbéres robotot teljesített, ezért ismerhette jól a határokat. PML IV. 74. CC. I. 36.