Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok I. 1589-1660 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 27. (Budapest, 1998)
Regeszták
7. Nagy (Nagi) János, Bakó (Bakó) Györgynek 50 éves csíktarcsai (Csik Tárcsa) jobbágya azt vallja, amit az első tanú. 8. Siday (Siday) János, Bakó Györgynek 35 éves csíktarcsai jobbágya azt vallja, amit az első és a hetedik tanú. 9. Mészáros (Mesaros) György, a váci püspök 30 éves üllői (Üllő) jobbágya azt vallja, amit az első, a hetedik és a nyolcadik tanú. 10. Mészáros (Mesaros) György 34 éves gyömröi mészáros az első kérdésre azt vallja, amit a második tanú, s a második kérdésre azt, hogy Farkas György palotáshatvaniakkal nyomtatta Fáy László búzáját. Ezek azt mondták neki, hogy őket Farkas György bujáki kapitány küldte, hogy a búzát elnyomtassák, felszórják (?), s a szérűben kétfelé mérjék, saját nyomtatórészüket elviszik belőle, a többit, ha a szérűben hagyják veszni, azzal ők nem gondolkodnak. Vallja, hogy Fáy László földjéről az Esterházyak gyömröi jobbágyai hordták el a búza felét. Vallja, hogy Farkas György küldte Gyömrőre, Fáy László jobbágyaira a hajdúkat azzal, hogy ha Fáy László földjén a szérűben megtalálják a búzát, hajtsák oda Fáy jobbágyainak szekereit, s a búzát azokba rakva hozassák fel velük Bujákra, de a búzát már az Esterházy urak jobbágyai elhordták a nevezett urak földjére, ezt megtudva, a hajdúk azt mondták egymásnak, hogy nincs már haszna annak, hogy ők eljöttek, s ezért mondják meg a kapitánynak, hogy miért nem tudták behordani a búzát. Vallja, hogy az egyik bujáki hajdú arra kérte a többit, hogy embert ne verjenek és ne hatalmaskodjanak, mert a Jámborok" elég enni és innivalót fognak nekik adni. De a többi hajdú nem hallgatta meg őt, és nekirohantak Fáy László jobbágyainak és „mód nélkül verték és taglották az embereket és házaikat fel törvén minden nemű jószágokba szakmánt hántanak", ami nekik tetszett. Vallja: nem hallotta, hogy a két úr árendája össze lett volna elegyítve, mindig külön rakatták. Sosem háborgatták őket, csak ebben az évben Farkas György bujáki várkapitány. 11. Varga Ferenc, a váci püspök 35 éves üllői jobbágya azt vallja, amit a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik tanú. 12. Szolga (Solga) János, a váci püspök 50 éves üllői jobbágya vallja: Gyomron lakott 10 évig, de sosem hallotta, hogy a két úr árendáját összerakták volna, hanem külön rakták és külön nyomtatták, s nem háborgatták őket. 13. Fekete György, a váci püspök 35 éves üllői jobbágya vallja: saját szemével látta, mikor Farkas György kapitány Fáy László búzáját „el nyomtatta és el vesztegette". Vallja, hogy a búzát a nyomtatók kétfelé mérték, s maga látta, mikor a fele részt az Esterházyak jobbágyainak bírája megmérette és elhordatta. A két uraság gondviselőik által mindig külön rakatta az árendát, külön viselte gondját, s külön nyomtatták. 14. Balassa Gergely, a váci püspök 40 éves üllői jobbágya azt vallja, amit a tizenharmadik tanú.