Horváth Lajos: Pest-Pilis-Solt vármegye kialakulása és működése 1659-ig - Pest Megyei Levéltári Füzetek 24. (Budapest, 1995)

Bevezetés avagy Pest-Pilis-Solt vármegye ismerete

Ez a vélekedés nagyon is helytálló, bár mit sem tud a három megye életében a várnagyok (visegrádi, óbudai, budai és kalocsai) és albíráik bíráskodásáról, pedig az első évszázadban ezek játszották a főszerepet. A várnagyok és albíráik, az alnádorok (akik egyben óbudai várnagyok is voltak!) maguk mellé véve a szolgabírókat, rendszeresen Ítélkeztek a megyék ügyeiben az Anjou-korban. Ezektől a bíróságoktól a fellebbvitel tartozott az országos nagybírák (király, nádor, országbíró, tárnokmester) Ítélőszéke elé, ami lehet, hogy kedvezőbb volt, mint egy hatalmaskodó főispán Ítélőszéke, de nem lehetett olcsó. Összességében azonban valóban kiváltságnak számíthatott, hiszen a megye nemessége miután hosszú harc eredményeként megszabadult a várnagyok beavatkozásától, elhárította Héderváry Lőrinc nádor (1437-1446) akcióját, hogy valakit a megye főispánjának kinevezzen. Az 1480-as évek végén még Sülyi Borswai Benedek alispáni kísérlete is rövid idő alatt kudarcba fulladt. Borswai Benedek "alispánsága" után erősíti meg a megye itélőszékének jellegét a törvény. II. Ulászló 1495. évi II. decretuma 20. tc-je a bíráskodást, a már korábban kialakult gyakorlatnak megfelelően, a szolgabírákra testálta. "Hogy miután két vármegyének, Pestnek és Pilisnek, ispánjaik vagy alispánjaik nincsenek, ezt a bíráskodást az azokban alkalmazott szolgabírák gyakorolhassák a jobbmódú nemesekkel." Itt van tehát a XIV. század második felében már meghonosodott esküdt ülnöki rendszer (iuratus assessor = iurassor) törvényesítése. Ezt az 1495. évi cikkelyt is annak bizonyítására szokták felhozni, hogy a két megyét a király "egyesítette". Szó sincs róla, csupán egy cikkelyen belül rendezte a két megye azonos problémáját, amelyik ekkor már régen nem is tartott közös gyűléseket, azok sora megszakadt 1467-ben több mint egy évszázadra.