Héjjas Pál: A Bogár betyárbanda története - Pest Megyei Levéltári Füzetek 19. (Budapest, 1990)

Közállapotok, rögtönbíráskodás

kat „véres verejtékkel szerzett vagyonuktól... megfosztani, sőt gyakran több ártatlanok életét kebellázító kegyetlenséggel kioltani nem irtóznak." Mások „fegyveres kézzel a vidékeken szerteszét barangolván... védtelen egyeseket megrohanva, mindenökből kivetkeztetni, s különféle kínzásokkal marczangolni nem átallják." A rablók és rablógyilkosok mellett még a gyújtogatókra is kiterjesztették a statáriumot, mivel ezek, „hogy aljas bosszújokat kielégíthessék, egyes ártatlanok vagyonát felgyújtani nem szörnyednek, mi által számos család, mindenét elvesztvén, s egész életébeni fáradozásának gyümölcse a semmit érő hamuvá lévén, végínségre, s a meg nem érdemlett koldusbotra jut." Nos, a fenti bűnök elkövetőinek „példás megzabolázására" hozták a statáriumot, s ebben ígérik, hogy a bűnösöket minden „személyválogatás", - értsd: kivételezés - nélkül akasztófára ítélik, s a halálos ítéletet annak kihirdetése után három óra múlva végrehajtják. Kegyelemnek, fellebbezésnek nem volt helye. „Az ily halálos ítélet rettenetes ugyan, mert az ember legdrágább kincsétől, életétől fosztatik meg", áll a hirdetményben, de az ilyen bűnök iránti elnézés az „istentelen tettek számát szaporítaná". Szigorú büntetést helyeztek kilátásba az orgazdáknak, a bűnözőknek segédkezet nyújtóknak, s azoknak, kik nem segítik a gonosztevők törvény elé állítását. Pest megyében négy rögtönbíráskodási hely volt: a megyeházán (Pesten), Kecskeméten, Dabason és Kiskőrösön. Más helyet is kijelölhettek „a szembetűnőbb példaadás végett".

2 A statáriumot a megyék egy évre kapták, s annak lejárta után indokolt esetben újra kérhették a kihirdetését, természetesen újabb egy évre. Az 1860-as évek elejének leromlott közbiztonságát jól mutatja az a tény, hogy szinte az összes megye, illetve város rákényszerült erre a lépésre.

3 A statárium kihirdetése után a megyéknek azonnal szert kellett tenni egy igen fontos „kellékre": a hóhérra. Rögtönítélő törvényszék ugyanis csak akasztófára ítélhetett. Amennyiben úgy döntöttek, hogy a vádlottak közül nem mindenkinél szükséges kiszabni a legsúlyosabb ítéletet, rendes bíróság elé utalták az ügyeket.

4 Nem minden megye rendelkezett saját kinevezett hóhérral. Pest megye igen. A főispáni helytartó 1862 májusában Kornberger Mihály óbudai gyepmestert és pest-budai hóhért nevezte ki Pest megye állandó bakójává. Kornbergerre 2 472/1862. Pest-Pilis-Solt vármegye (későbbiekben PPS. vm.) Fenyítő Törvényszékének iratai (továbbiakban ir.) (IV. 265-b.) 1862-63-ban például Baranya, Bács-Bodrog, Arad, Fejér, Veszprém, Zala, Csongrád, Vas, Sopron, Csanád, Szepes, Torna, Tolna, Szabolcs, Közép-Szolnok, Temes, Torontál vármegyék, Lőcse, Székesfehérvár, Arad, Késmárk, Kecskemét, Zilah, Szabadka, Szeged városok és a Jászkun kerület kért, s kapott rögtönbíráskodási jogot. 1862 decemberétől már a rögtönbíróságok is ítélhettek börtönbüntetésre. (A Helytartótanács által 87781/1862. sz. alatt kiadott „Rögtönbírósági szabályok"-at a király 1862. december 12-én jóváhagyta. Ez tartalmazta a fenti változtatást.)