Szabó Imre: Az iskolák államosítása Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében - Pest Megyei Levéltári Füzetek 16. (Budapest, 1988)
I. A DEMOKRATIKUS ÉS EGYSÉGES KÖZOKTATÁSÜGY MEGTEREMTÉSE (1944-1948) - 4. Az iskolák államosításának napirendre kerülése
képzésének megteremtése ("Megszüntetni a gazdatisztek rászabadítását az iskolákra" - kiemelés tőlem. Sz.I.) - A tanoncoktatás és a középfokú ipari szakoktatás; - A kereskedelmi szakoktatás; - A pedagógus-társadalom egységének megszilárdítása. A Pedagógusok Szakszervezete mindvégig harcosan kiállt a nevelésügy feladatainak sikeres megoldásáért és a pedagógusegység megteremtéséért. A fentiekből is látható, hogy mennyi mindennel kellett foglalkozni társadalmi munkásainak. Az iskolák államosításának végrehajtásában különösen sokat tett a szakszervezet, amit a továbbiakban még ismertetni fogok. Mint korábban említettem, közvetlenül a felszabadulás után már nagy jelentőségű művelődésügyi intézkedések születtek. Ezek közül az első és egyik legfontosabb az 1945. augusztus 15-én megjelent miniszterelnöki rendelet volt, amely létrehozta a nyolc osztályos általános iskolát. Végrehajtása azonban még évek múlva is sok akadályba ütközött. A gazdasági okok mellett mindenekelőtt az iskolarendszer széttagoltsága gátolta - nemcsak szervezetileg, de tartalmilag is - az általa-