Szabó Imre: Az iskolák államosítása Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében - Pest Megyei Levéltári Füzetek 16. (Budapest, 1988)

I. A DEMOKRATIKUS ÉS EGYSÉGES KÖZOKTATÁSÜGY MEGTEREMTÉSE (1944-1948) - 3. A fakultatív vallásoktatás kérdése 1947 tavaszán

lui ne legyen ellenség. Fel kell készülni a választásokra és a tömegeket állandóan fel kell világosítani!" (42) A március 19-i és az április 3-i ülé­seken is szó volt a fakultatív vallásoktatás­ról, miszerint "Az FKgP magára vállalta, hogy annak törvénybeiktatását véghez viszi. Ez ne­künk csak annyiban jó, amennyiben be tudjuk bizonyítani, hogy a kisgazdák javaslata." (43) A május 3-i ülésen a politikai beszámoló­ban elhangzott, hogy "az egyik egyházfő a Rá­kosi elvtárssal való tárgyalás folyamán azt mondta, ha biztosítják az egyháznak az évi 68 millió Ft jövedelmet, akkor ők sincsenek a fakultatív vallásoktatás ellen." (44) Az MKP Észak-Pest megyei titkárának ha­vi információs jelentései is foglalkoztak a fakultatív vallásoktatás kérdé­sével: "A politikai hangulat a megye terüle­tén annyiban változott, hogy -az összeesküvés kérdése lassanként a tömegek érdeklődésének középpontjából részben átterelődött a fakul­tatív hitoktatással kapcsolatos kérdésekre, részben a tavaszi munkálatok elvégzése fog­lalkoztatja a lakosságot." (45) Igen erősen jelentkezett a fakultatív vallásoktatás elleni fellépés a papság részé­ről. Már nemcsak a templomokban tiltakoztak

Next

/
Thumbnails
Contents