Horváth Lajos: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye pecsétjei 1918-1919 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 15. (Budapest, 1989)
I. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye pecsétjei 1918-1919 - 3. A pecsétek használata - d. Saját pecsét használata, terminológiai bizonytalanság
kiadmányoznak iratokat 1919. március-májusában, hiszen 1919. márc. 21-e óta a párt neve Magyarországi Szocialista Párt /MSZP/. Ennek megfelelően - például - Szadán és Kiskőrösön átalakították a jogelőd szerv pecsétjét, vagyis a "demokrata" szövegrészt eltávolitották a bélyegzőkből, ezt igazolják a Szadán 1919. ápr. 8-án és Kiskőrösön 1919. máj. 9-én keletkezett lenyomatok. A magyar királyi, állami és felekezeti iskolák pecsétjeiről ugyancsak ezek a jelenségek és folyamatok olvashatók le. A példák hosszan folytathatók lennének a K.u.K.,a honvédség és a vöröshadsereg pecséthasználatából is, ezt a kérdést már érintettük. Érdekessége miatt utoljára még megemlítjük az Ifjúmunkások Országos Szövetsége ceglédi úttörőcsapatának újonnan készitett, ötágú csillagos saját pecsétjét, amelyet azonban a ceglédi cserkészcsapat, mint "jogelőd" fejléces levélpapírján használnak. d. Saját pecsét használata, terminológiai bizonytalanság A teljesen uj szervek - munkástanácsok, direktóriumok, forradalmi törvényszékek, birtokrendező bizottságok, termelőszövetkezetek stb. - természetesen csak nagyon kis mértékben tudták a megelőző korszak pecsétjeit felhasználni. Már tárgyaltuk, hogy a létrejövő uj tanácsok csak az SZDP és a különböző országos szakmai szervezetek helyi csoportjainak, mint a munkásmozgalom helyi bázisainak a pecsétjeit használhatták fel tulajdonképpen, mint idegen pecséteket. Ezeken tul azonban hamar elkészítették saját bélyegzőiket, az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idejében a saját pecsétek használata egyre jobban kiszoritja az "idegen" és a "jogelőd" pecséteket. A saját pecsétek részletes ismertetése szervenként csoportosítva meghaladja ennek a vázlatos bevezetőnek a feladatát, hiszen ezekről szól szinte egész könyvünk. Csak megemlítjük Csepelen a királymajori kertgazdaságot, amelyik termelőszövetkezetként működött. A nagykátai szőlősgazdák pecsétjük szerint "mint termelő szövetkezet" fejtették ki áldásos tevékenységüket. Törökbálinton mezőgazdasági szö-