Horváth M. Ferenc: Hogyan írjam meg üzemem történetét? - Pest Megyei Levéltári Füzetek 13. (Budapest, 1987)
Előszó
ELŐSZÓ' A történelemtudomány 1945 után megLehetősen későn "fedezte" fel magának az üzemtörténetirást mint fontos művelendő részterületet. Az ötvenes években megjelent munkák sablonos formában készültek, magukon hordják a kor jellegzetes bélyegét, a politikai, a gazdasági és a társadalmi éLetben bekövetkezett torzulásokat. A mai értelemben vett üzemtörténetirói mozgalom az 1960-as években a gazdasági fellendüléssel együtt bontakozott ki, s az 1970-es években már országos méretűvé vált. A Magyar Történelmi Társulat Üzemtörténeti Szakosztályát 1967-ben hozták Létre azzal a céllal mint azt Berend T. Iván, a társulat akkori főtitkára néhány évvel később megfogalmazta -, hogy "keretet teremtsen az országosan jelentkező kezdeményezéseknek, segítséget nyújtson a kutatásokhoz, hozzáértő történészeket nyerjen meg a munkának, gyárakat biztasson a történeti kutatás támogatására, szakszerű Lektorokat adjon Laikusok közreműködésével készült dolgozatok elbírálásához és segítéséhez. Mindez természetesen nem volna Lehetséges, ha nem tenne meg min-