Kisfaludy Katalin: Hogyan írjam meg iskolám történetét? - Pest Megyei Levéltári Füzetek 12. (Budapest, 1987)

Bevezető

helyük közelebbi-távolabbi multják. Azért, hogy a születendő müvek szerzőinek dolgát, a magunk lehetőségein belül megkönnyítsük, készí­tettük e füzetet, rendeztünk kiállítást, és szerveztünk tudományos tanácskozást. Kiállításunkat hagyományainkhoz hiven rendeztük meg. Célunk volt áttekinteni a bibliográfiákat, a módszertani irodalmat, az iskola­történet forráskiadványait, bemutatni a használható feldolgozó mun­kákat - természetesen a teljesség igénye nélkül. Ugyanez vonatkozik az egyes korszakok forrásaira, forrástipusaira is, hiszen azok sok­féleségéből egy-egy kiállítás csupán izelitőt adhat. A két világháború közötti - jellegzetes - népiskolai tanterem-részlet bemutatásával első­sorban arra szeretnénk fölhívni a figyelmet, hogy az irott források, levéltárainkban őrzött dokumentumok mellett az iskolatörténet fontos és gyakran egyedi adathordozói a tárgyi emlékek is. Ugy véljük, hogy a forrásanyag megjelenítésével lényegesen szemléletesebbé tehetjük mondandónkat, mindazt, amit az iskolatörténet kimunkálásához a hely­történésznek (krónikairónak tudnia kell. Az évek során kiállításaink és módszertani kiadványaink végső célja nem változott. Célunk elő­segíteni megyénk "amatőr" helytörténészei által készítendő földolgo­zások, jelen esetben az iskolatörténetek kellő tudományos és eszmei­- ideológiai szinvonalat. Az iskolatörténet-ír ás forrásai cimü kiállításunkat a korábbi ta­pasztalatok felhasználásával rendeztük meg. Fölhasználtuk még a szak­irodalom tanulmányozása során szerzett ismereteket csakúgy, mint a levéltári forrásanyag feltárásakor napvilágra került információkat. Különösen a levéltári anyag áttekinthetőségét könnyítették meg szá­munkra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban folyó iskola­8

Next

/
Thumbnails
Contents