Pásztor Mihály: A fehérterror néhány jelensége. Pest megye 1919-1920 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 1985)
I. Az ellenforradalmi erők előkészületei a Tanácsköztársaság megdöntésére, s az azt követő terrorra. („Szegedi gyülekezés” 1919. május, június és július hónapokban.)
hogy az apának - Héjjas Mihálynak - 6 fiu és 3 leány gyermeke volt. Általában a Héjjas-család ellenforradalmi szerepe sem lehetett jelentéktelen, mert Fényes László újságíró, amikor - többek között - az abonyi Vigyázó-kastély eseményeivel kapcsolatos anyaggyűjtéshez fogott, külön feljegyzést készitett a "Héjjas-családfáról". Az apa: Héjjas Mihály a "Városi Pinceszövetkezet igazgatója. ... most gazdagok... Saját autójuk, hintóik, földjük, szellőjük.... Aurél felesége : Ördög Angyal. Iván nőtlen, menyasszonya Papp főkap. lánya: Sári. Tibor, Muraközi Mária a felesége. Bandi, Szél Kati a felesége. Elek, kicsi 39 Mihály harctéren + ." Eddig jutott Fényes László a "Héjjas-információ" szerzésben, illetve a leányokról annyit jegyzett meg, hogy az egyik egy iskolaigazgató, a másik egy repülős főhadnagy felesége. Prőnay - korábban közölt - megállapítását nincs okunk nem elfogadni. Naplójának Írásakor feltétlenül rendelkezett az ehhez szükséges információkkal, hiszen a Héjjas-család, már 1920-ban, azok közé tartozott, akiknek Prónay - zászlóalja nevében - újévi üdvözletet küldött. Figyelmet érdemel ez a lista, és az üdvözletek szövege is : "- Kecskemét város polgármesterének. Kecskemét hős magyarjainak boldog Újévet kivan Prónay Pál. - Orgovány község Elöljáróságának. Uj erőt és rendithetetlen kitartást kivan a boldog Újévben Prónay Pál. - Izsák község Elöljáróságának . Legyen Izsák továbbra is a magyarság lelkes őre. Ehhez Isten adjon segítséget az Újévben. Kívánja : Prónay Pál.