Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Zsoldos Attila: Pest megye az Árpád-korban
ZSOLDOS ATTILA birtokokat szereztek a környéken. Walter a Nagy-szigeten Besenyőt és Orszigetet bírta, melyekre utóbb rátette kezét gyilkosa, a szintén budai rektorságot viselt Werner.327 E Werner nagy birtokszerző volt egyébként is: Mojs nádortól zálogjogon szerezte meg Tinnyét, Gyál egy részét Szenterzsébeti Pókától vásárolta meg, s meglehet, hogy ekkor került a kezére a közelben fekvő, utóbb róla elnevezett Verneltelke is.328 Egy harmadik budai rektor, Henc fia János Keresztúrt mondhatta a magáénak.329 Arra, hogy más budai polgárok is törekedtek, olykor talán nem is egészen tiszta eszközökkel, a birtokszerzésre, tanulságos példával szolgál Rudolf fia Miklós esete. Apja, Rudolf már 1278-tól birtokolta az erdélyi káptalan Horhiban fekvő birtokrészét. Amikor 1300-ban a káptalan végül megkísérelte per útján érvényesíteni a jogait, Miklós arra hivatkozott, hogy a vitatott birtok egy része csere, egy másik része vásárlás, egy harmadik pedig IV László király adománya révén illeti meg. A per során azonban kiderült, hogy állítását egyetlen oklevéllel sem tudja bizonyítani, így az ügyben eljáró alországbíró a káptalannak ítélte meg Horhit, s döntését III. András király is megerősítette.330 2. Szolgálónépek és parasztok Az olyan kisebb birtokosok, mint amilyen az állatai mellett a karámban alvó Tárnoki Miklós volt, nyilván maguk is tevékenyen részt vállaltak földjük megművelésében. A módosabbak birtokain egymástól eltérő jogi helyzetben lévő csoportokra oszló paraszti népesség élt és dolgozott. A legalantasabb helyzetben azok voltak, akiket forrásaink — aszerint, hogy férfiakról vagy nőkről van szó — „szolga” (servus) vagy „szolganő” (ancilla) névvel illetnek. Ryen szolgák voltak a magánbirtokosok önálló gazdasági egységként működő birtokainak, a prae- diumoknak a lakói. A prédiumok servusai eredetileg saját lakóhellyel és saját munkaeszközzel sem rendelkeztek: az úr földjét az úr ökreivel és ekéjével szántották fel, s a földesúr gondoskodott szálláshelyükről, táplálékukról és ruházkodásukról. Munkaerejüket uruk korlátlanul igénybe vehette, ennek megfelelően kötelezettségeik teljesen szabályozatlanok voltak, uruk pillanatnyi érdekei szabták meg munkájuk fajtáját és mennyiségét. A prédiális gazdálkodás a 11-12. században élte virágkorát, maradványai azonban hosszú ideig fellelhetők még. A Bár-Kalán nembeli Pósa fia Nána például a 13. század második felében is ilyen prédiumot mondhatott a magáénak Solymáron, melyet aztán „egy szolgával, név szerint Nene-vel és annak négy fiával, valamint egy ekéhez való ökrökkel továbbá szőlőkkel, erdőkkel, kaszálókkal, és minden egyébbel, ami ugyanazon birtokhoz tartozik” (cum unó servo nomine Nene cum quatuor filiis et bobus ad unum aratrum, vineis, nemoribus, fenetis et omnibus, quae ad illud idem predium pertinent) adott a nyúlszigeti apácáknak.331 A servusok ugyanakkor ez időben már inkább az úr személyes szolgálatára rendelt házicselédekként szerepelnek, mint az a Nána-Beszter nembéli Demeter és felesége végrendeletéből megítélhető. Ilyen helyzetben lehetett a férj azon Pál nevű servus я, aki nővére mellett szolgált (servum meum apud sororem meam servientem), s bizonyosan ebbe a típusba tartozott a feleség Punchur nevű bábaasszonya (obstetrix).332 A szolgát a személyes függés elszakíthatatlan köteléke fűzte urához, ami legvilágosabban a lakóhely megváltoztatása jogának hiányában mutatkozik meg. Jellemző e tekintetben, hogy amikor Tárnoki Miklós feleségétől a Margit hercegnő szentté avatásának ügyében eljáró bizottság afelől érdeklődött, hogy azok, akik az asszony holtnak hitt fiának feléledésekor, évekkel korábban, a szomszédaik voltak, még mindig ugyanott laknak-e, ahol az eset idején, az asszony úgy válaszolt: „igen, mivel Veiig úr szolgái” (sic, quia servi sunt domini Veiig).333 Az említett Nána-Beszter nembéli Demeter birtokain a paraszti munka fő terhe a liber- tinusokra hárult.334 A világi magánbirtok népeinek e jellegzetes csoportja úgy alakult ki, hogy a servusok egy részét házzal, munkaeszközökkel és az úr földjéből művelésre átengedett parcellával látták el. A servus ily módon önállóan termelő, urának munkája gyümölcseivel 70 327 1306: CD vni/l. 200. 328 13 19: DL 1958.; 1323: KÁROLYI I. 53.; 1332: АО II. 621. 329 1326: АО П. 247.; 1327: АО П. 274. 330 1300: RA П/4. 255-256. 331 1266: ВТОЕ I. 89. 332 1270-1277 к.: ВТОЕ I. 120. 333 1276: MREV I. 326. 334 1270-1277 к.: ВТОЕ I. 119.
