Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
538 SZAKÁLY FERENC is gyakorta került sor körmenet rendezésére, méghozzá messze hangzó harangzúgás mellett.1227 A kötelezően előírt tanúságtételek mellett katolikus körökben éltek és virágoztak az ún. népi vallásosság bizonyos formái is. Már a ferencesek prédikáló kőrútjai is hatalmas távolságból vonzották a híveket, a missziós püspök alkalomszerű felbukkanásairól nem is szólva. Elképzelhetjük, hogy ezek az alkalmak inkább hasonlítottak népünnepélyhez, mint szigorúan szabályozott „rendes” összejövetelekhez. Egyes zarándokhelyek konokul dacoltak a pusztulással; az 1653. évi urbárium szerint a Szilágy melletti Galamb puszta temploma ugyan már rég elpusztult, pünkösd napján mégis népes zarándokseregletet vonz magához.1228 Azok számára, akik elmélyültebb lelkiéletre vágytak vagy — inkább — szorosabb kapcsolatra akartak lépni az egyházzal, a katolikusok, a kézműves céhek mintájára, vallásos társulatokat létesítettek. Ezek működéséről a Hódoltságból fennmaradt egyetlen szabályzat, a Szűz Mária tiszteletére létesített, ún. „deákok céhe” 1651. február 2-án kelt alapítólevele tájékoztat, amelyet Wesselényi Ferenc nádor 1661-ben erősített meg. (Magából az alapítólevélből tudjuk, hogy a városban már voltak hasonló szervezetek [7. és 13. art.].) A tagok — akiknek számát a kiszemeltekre gyakorolt szelíd erőszakkal is növelni igyekeztek (12. art.) — a misék és a körmenetek „fény”-ének emelésével, a betegek (kivéve a pestiseseket) ápolásával és a temetési „pompa” növelésével szerezzenek nagyobb tekintélyt felekezetűknek (3-5 art.). A céhnek volt vagyona, így szőleje is, amelynek megművelésében valamennyi tagnak részt kellett vennie; küldhették ugyan maguk helyett bérmunkást is, az elmaradást, az alkalmatlanságot, gyenge munkavégzést, sőt a késést a tagok esetében is büntették (6. art.). A szabályzat ugyanakkor teret engedett nemcsak az ájtatoskodásnak — amelyhez a négy kijelölt ünnepnapon kötelező adakozási kötelezettség járult (igaz, csak 1-1 fillért kellett a kereszthez vinni) — és a segítőkészségnek, hanem a vidám társas együttlétnek is. A szőlőkapálás, úgy tűnik, rendszerint közös mulatásba torkollott: „Az céh szőlejének elvégezésekor az dékányok [= a céh vezetői, a kézműves atyamesterek megfelelői] tartoznak az étel mellé két forint ára borral, ha szerit tehetik; az elfogyván, azki mulatni akar, nyissa erszényét.” A testületnek volt kifejezetten mulatásra rendelt napja is, amelyen valamennyi céhtag büntetés terhe alatt köteles volt megjelenni a céh házában a közös étkezésen. (Ha valakit betegség kényszerített távolmaradásra, annak a dékán tartozik egy tál ételt és egy pint bort küldeni.) „Az céhnek mutatása napján a dékányok az első tálnak felvitelekor, talpon állva, képekbéli emberrel szólassanak böcsületesen az céhnek; azon egész napon pedig, úgymint céh napján sem árulni, sem venni, sem cserélni nem szabad, ha ki pedig az ellen cselekedik, büntetése 24 pénz. Ha ki olyankor háborúságot indít, kin a böcsületes céh felindulna, az olyan ember az céhnek hasonló vendégséggel tartozzék.... Az céhnem mulatósából senki dékány híre nélkül házához ne mehessen, hanem következzék [= elbúcsúzzék] és melléje kísérő adassák.” Ahhoz képest, hogy önkéntességi alapon álló vallásos testületről van szó, a céh szabályaiból meglehetősen katonás szervezet képe rajzolódik ki. A testület ugyan megválhatott szándékos emberölésen, lopáson és paráznaságon kapott tagjaitól, azok azonban csak igen komoly indokkal léphettek ki. Az alapítólevél hemzseg a szankcióktól, amelyek valamennyi megnyilvánulását körülindázták. Még azért is szigorú büntetés járt, ha valaki a tagok összehívására rendelt „behívó táblá”-t késleltette — nyilván azzal, hogy a körülhordozóval poha- razgatásba vagy pletykálkodásba merült —, arról nem is beszélve, ha a felszólításra nem jelent meg vagy a céh határozatait vitatta (pl. 9-10. art.).1229 A halasi református egyház számadáskönyveinek tanúsága szerint protestáns körökben szokás volt a perselyezés is: igaz, 1678 pünkösdjén 8 dénárt, karácsonyán 32, 1679 húsvétján pedig 38 akcsét (= 48, ill. 57 d.) „hánytak a perselybe”. Alkalomról-alkalomra jelentős bevétele származott a halasi egyháznak az elhunytak hagyatkozásából is. Különösen a rendkívül pusztító 1679/1680. évi pestisjárvány idején, amikor is 16 végrendelkező — általában állatadomány formájában — összesen 217 forintot legált.1230 1227 Legalábbis erre következtethetünk a garamszentbenedeki zsinat 1/6. pontjából: „Ut si quis eucharistiae sacramentum in paschate non sumpserit, confessione praemissa, ecclesiastica sepultura ac pulsu camparme prohibeatur.” (MEZŐSI 1939, 38-39.). 1228 TRINGLI 1989, 137. 1229 HORNYIK 1860-1866, II. 236-244. (13. sz.). - A váci egyházmegyében másutt, például Ecsegen — amelynek plébánosa egyben vikárius is volt — akadtak hasonló testületek 1. VARGA é. n., vö. még SZEGED 1983, I. 735. 1230 KISKUNHALAS s. a.
