Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 529 és egy kila gabonát — ahol bortermelést folytatnak, ráadásul még egy köböl bort —, esketésért 5 garast, keresztelésért egy kenyeret és egy tyúkot, egyszerű temetésért 5 garast, ha misével járt együtt, 1 forintot, ha pedig még beszédet is tart, 1 tallért kérjenek. (A végzés szövegéből nem deríthető ki egyértelműen, hogy ezen túl még fizetést is kaptak-e vagy ezek a „szolgáltatások” képezték évi alku tárgyát. Benyomásunk szerint ez utóbbi megoldás a valószínűbb.) A püspök úgy vélekedett, hogy ha a hívek plébánost óhajtanak, fizessék is meg azt,1179 amiből arra következtetünk, hogy a hódoltsági katolikusok az előzőekben nagyon hozzászoktak ahhoz, hogy igénytelen szerzetesek gondozzák őket, akik koldulásból, kegyes adományokból és az esetleg nekik rezervált tizedekből eltartják önmagukat. A papok panaszkodtak, hogy az egykor az egyházhoz tartozó kerteket, réteket és szőlőket a lakosok elidegenítették, s azok visszaszerzésében még a katolikus birtokosok sincsenek segítségükre.1180 A papok számára fenntartott hévízgyörki rétet mindkét lelkipásztor kaszáltatta, s „semmi villongás rajta nem volt közöttök, az két religió között”. Ez azonban azért alakult így — állította az ügyben 1652-ben megkérdezett egyik tanú —, mert a falu újjátelepülésekor ő adományozta a rétet az egyháznak, s a prédikátor csak az ő engedelméből részes benne. A többi tanú másként nyilatkozott a kérdésről, ám azt, hogy a rét tényleg a katolikus templomhoz tartozott, ők is elismerték.1181 A17. századi Hódoltságban működő lelkigondozók képzettségének és erkölcsi állapotának felmérésén eddig még keveset fáradozott a szakirodalom, jóllehet — kivált a reformátustól — sohasem volt idegen a kritikus hozzáállás. Keresztesi Máté gyöngyösi plébános, akit a jelek szerint Pázmány bízott meg a váci egyházmegye területén adódó problémák felmérésével, nagyon haragudhatott a licenciátusságra mint intézményre is. A Pázmány útján a Propaganda de Fidehez is eljutott jelentésében egyenest a nép megrontóiként állította be őket.1182 Magunk aligha hisszük, hogy a — nép közül csak némi szentének- és szertartás-ismerettel kiemelkedő — licenciátusok ilyen hatással lehettek környezetükre. Véljük ezt már csak azért is, mert a licenciátusok éppúgy saját kezük munkája után élő egyszerű fold-, esetleges kézművesek voltak, mint azok, akiknek — püspöki felhatalmazással vagy anélkül — a keresztség és a házasság szentségét kiszolgáltatták, akiket eltemettek, s akiket vallási énekekre és alapfogalmakra tanítottak. Sok hasznuk ebből aligha származott, ám úgy tűnik, a közösség megbecsülése övezte őket. Amikor, valamikor 1653 előtt, a püspökhatvaniak a györkiektől szántókat béreltek — „ki pénzért, ki pedig szántásért” —, felbátorodván ezen, a hévízi licenciátus, Szöllősi György is, egy darabka földet kért borsója alá Ternik Jánostól. О ellenszolgáltatás fejében gondolta, de Ternik nem fogadta el tőle a bérleti díjat, „hanem jó akaratjábúl úgy engedte az fráter licentiátusnak pénz nélkül az földet, azt vévén consideratióban, hogy eleget szolgál nekije”. Lényegében ugyanez a párbeszéd zajlott le akkor is, amikor Szöllősi ott megtermelt borsóból vagy szalmájából járó résszel kínálta Temiket, „melyre Ternik János azt mondotta, hogy nem vészén semmit is az fráter licentiátustól, mivel eleget szolgál nekije, más az pedig, hogy az ő földesurok őtőlök semmi désmát nem venne, [...] még szabadságok ki nem telne”.1183 Inkább Pongrácz azon értékeléséhez hajiunk, miszerint a licenciátusság tulajdonképpen áldozatvállalás a közért és az ügyért. Állapotuk oly nyomorúságos és sanyarú, hogy kétségtelenül nem földi haszonért, hanem az örök jutalom reményében vállalják feladataikat. Másfelől nélkülözhetetlenek is: még ha elegendő lenne is belőlük, részben a törökök és a protestánsok ellenállása, részben az elégtelen dotáció miatt a helységek többségébe úgysem menne felszentelt pap.1184 A katolikus papokkal szemben csupán annyi gyanúja volt a zsinatnak, hogy — néhol rokonnak „álcázva” — ágyast tartanak, és 1179 A végzések П/14. pontja (MEZŐSI 1939, 47-48., vö. 27.). шо д végzés III/14. pontja (MEZŐSI 1939, 46-47., vö. 26-28.). 1181 HORVÁTH 1981, 70-72. (116. sz.). 1182 „esse in partibus a me visitatis quosdam praedictae vitae homines, maximo vero inter licentiates, qui morum improbitate sandalique frequentae totum id evenerunt in plebe quod ore docuerant tantaque est eorum contumacia” - DM I. 164. 1183 HORVÁTH 1981, 73. (120. sz.). 1184 „Tam horum, quam illorum [értsd: a licenciátusokét], satis misera ac periculosa est conditio, ut seutra non pro praemio, sed per gloria Dei eosdem laborare evidentissimum sit: nam multi eorum vix panem, quem rodant, habent. Hinc possent quidem in plurimis locis loco uxoraturum licentiatorum poni parochi sacerdotes, sed ob metum Turearum, saevitiam haereticorum ac latronum passim grassantium nequitiam, ob levissimam ve in conditionem indignam certe, plurimis locis, bubulco quopiam, vix aliquis sacerdos inveniri potest, qui ibi dem curam animarum suscipiat.” - MEZŐSI 1939, 51. (Inf. Ш. pontja), vö. SZARKA 1947, 76. - A végzések Ш/l. és 3. pontja (MEZŐSI 1939, 43-44., vö. 26-27.).
