Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Zsoldos Attila: Pest megye az Árpád-korban
50 ZSOLDOS ATTILA része volt. A megye felbomlása a pilisi uradalom ispánsággá szervezésével indult meg a 12-13. század fordulója táján. E folyamat részeként Esztergom megye a Dunától délre a 13-14. századból ismert területére szorult vissza, s Pilis mintájára önálló ispánsági szervezetet nyert a Nagy-sziget is. A hajdani Visegrád megye keleti részeinek újjászervezésére Béla herceg tett kísérletet az 1225-1227 közötti években. A(z ójbudai ispánság magában hordozta a megyévé alakulás lehetőségét, ám fejlődése korán megrekedt, s így ebből a magból nem sarjadt ki egy „(O)Buda megye”. A terület igazgatási viszonyainak végleges rendezését az alnádori tisztség és a terület ispánságának összekapcsolása hozta meg: 1227 és 1231 között alakult ki az önálló Pest megye a maga sajátos, a Duna mindkét partjára kiterjedő területével, mely a hajdani kétparti Visegrád megye öröksége, s nem kevésbé különleges szervezetével, mely megint csak Visegrád megye korai birtokstruktúrájára vezethető vissza. II. Az ország közepe „Eközben András és Levente a már említett sokasággal együtt végigvonultak Magyar- ország középső részén, és annak a révnek a közelébe értek, melyet a nép nyelvén Pestnek mondanak.”177 A magyar nép történetét előadó, a 14. században megszerkesztett krónika e szavakkal kezd bele Szent Gellért püspök és társai vértanúságának elbeszélésébe. A mondat, mely vélhetően már a krónikaszerkesztés alapforrásában, a 11. század második felében megfogalmazott ún. ősgesztában is szerepelt,178 azért érdemel megkülönböztetett figyelmet a mai Pest megye Árpád-kori történetének vizsgálata során, mert az „ország közepé”-nek (medium regni), valamint a pesti révnek az említésével egyidejűleg utal két olyan tényezőre, melyek a megye területét korszakunkban országos jelentőségű események színterévé tették. A krónikában említett pesti rév egyike a mai Pest megye területére eső Duna-szakasz átkelőhelyeinek. A pesti, továbbá a közeli megyeri és jenői révek valódi jelentőségét nem az adta meg önmagában, hogy átkelést biztosítottak egy olyan, a középkor viszonyai között jelentős közlekedési akadályt jelentő folyón, mint amilyen a Duna.179 Fontosságukat megtöbbszörözte az a körülmény, hogy a Dunának éppen azon a szakaszán voltak, melyet a krónikás „Magyarország középső része”-ként említ. A Kárpát-medence ugyanis természetes földrajzi egységet alkot, melyet tartósan fennálló politikai egységbe foglalt az Árpádok monarchiája. Az Árpád-kori Magyar Királyság közepét mind földrajzi, mind igazgatási és politikai értelemben az Árpádok székvárosai jelölik ki. A 11-12. században már ilyen szerepet betöltő Esztergom és Székesfehérvár mellé a 13. század elején csatlakozott Óbuda, hogy aztán a század második felében az utóbbi helyébe az újonnan alapított Buda lépjen. Az ezen városok által körbezárt területet jó néhány Árpád-kori forrásunk az „ország közepe” meghatározással illeti, mely kifejezés tartalmát s egyben jelentőségét a kortársak számára az adta meg, hogy e terület volt a királyság kormányzatának is a központja. A két elem, a földrajzi és a politikai, szervesen összefügg egymással: a területet földrajzi és kormányzati központ mivolta tette locus communior regnivé, azaz olyan hellyé, ahol az uralkodót az év meghatározott időszakaiban megtalálhatták alattvalói, s olyanná, mely az ország bármely része felől könnyen megközelíthető.180 Ez utóbbi szemponthoz, a könnyen megközelíthetőség kérdéséhez kapcsolódnak a dolog természetéből adódóan az említett dunai révek, melyekbe a keleti országrész felől érkező utak torkollottak. E körülmények ismeretében nincs mit csodálkozni azon, hogy a mai Pest megye területe mintegy vonzott bizonyos típusú, nevezetesen had- és kormányzattörténeti jellegű eseményeket. Az említett két tényező mellé harmadikként társul az a körülmény, hogy a mai Pest megye területén különösen nagy számban voltak királyi birtoktestek és birtokközpontok. Ezek értelemszerűen esetenként a dinasztia tagjainak tartózkodási helyéül szolgáltak. Márpedig a középkorban az igazán jelentős események általában az uralkodók jelenlétében történtek, s és residentiaja tehát szétválasztandó: előbbi kronológiai tekintetben megelőzi az utóbbit, melyre éppen a descensus jogának megszűnése utáni időkből vannak adataink, 1. pl. 1272: BTOE I. 126., és talán erre vonatkoztatható az az adat is, mely szerint a Rátót nembeli Roland Dunán inneni nádor alnádora, Péter 1298-ben Pesten keltez (HO VIII. 383-384., vö. MAJLÁTH 1883). 177 SRH I. 339. — Az idézett magyar fordítás Bollók János munkája, 1. MKI 223. 178 Vó. KUMOROVITZ 1971, 44-45. 179 Az említett révekre 1. KUBINYI 1964a (különösen 103-110.) és GYÖRFFY 1973, 254-255. 180 KUMOROVITZ 1971, 37-53., vö. GYÖRFFY 1973, 238. és KUBINYI 1994a.
