Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
504 SZAKÁLY FERENC falu fele részét, s 1540-ben János király minden rendes és rendkívüli adótól mentesítette dömsödi telküket. A többség azonban csak iratainak elveszelődését vagy csupán azt tudta bizonyítani a — rendszertelenül hol Szécsényben (1628, 1630), Füleken (1633, 1636, 1640, 1649) vagy Gyarmaton (1635, 1639, 1640, 1647, 1647) tartott1040 — tanúvallatáson, hogy felmenőit a megjelent tanúk — közvetlen vagy közvetett tapasztalat alapján — nemesnek ismerték, imitt-amott birtokosnak tudták. Igaz: a kinti tisztikar nagyfokú megértést tanúsított — ami arra utal, hogy valóban szüksége volt hódoltsági képviselőkre — bizonyítékaitól megfosztott társai iránt, s igyekezett nem észrevenni, hogy a jelentkezők nem egyszer egymást igazolják, hogy az előadás önellentmondásokat rejt, vagy hogy kifejezetten mesés elemeket tartalmaz. Ha mindezek után kézbe vesszük az — 1638-tól fogva — ránk maradt jegyzőkönyveket, rögtön megértjük azt is, hogy a jelentkezők nem rangkórságból vagy azért folyamodtak státuszuk elismeréséért, mert a kinti vármegyének segíteni kívántak, hanem azért, mert a felgyorsuló újjátelepedés sodrában legalább a gazdátlannak tűnő puszták egészének és egy részének birtoklásából ne szoruljanak ki. (Amivel persze nem állítjuk azt, hogy a megcélzott földdarabhoz nem volt közük, még ha ezt a részesedést igazolhatóan igyekeztek is eltúlozni.) Erről árulkodik, hogy a legkorábbi vármegyei jegyzőkönyvek telve vannak a frissen igazolt hódoltságiak tiltásaival {prohibitio), tiltakozásaival {protestatio), illetve a jogaikban ezáltal megtámadott kinti foldesurak viszont- tiltakozásaival {reprotestatio), amely aztán nem egyszer perbe torkollott.1041 Mindeközben a hódoltsági nemeseknek, ha korábban faluban laktak, gyakran eszük ágában sem volt visszatelepülni eredeti „birtokaik”-ra — bár ilyenre is akad példa —, hanem valamelyik közeli mezővárosban — a Soltiak többségben Dunapatajon és Ráckeviben, a Pest megyeiek Nagykőrösön vagy Kecskeméten — gyülekeztek, elfogadván a mezőváros normáit s gazdálkodásukat teljesen a helyi szokásokhoz igazítván. Ráckevi 1605-től ismert fő- és kis- bíráinak sorában éppúgy megtaláljuk a támadhatatlan nemesi jogokkal rendelkező Balassa család tagjait (1662: János kis-, 1664: Péter fő-, 1669 és 1678: János főbíróként), mint a dikajegyzékben úgyszintén nemesként összeírt Bereményi Györgyöt (1660: főbíró) és Bory Mihályt (1675: főbíró) vagy a Jászberényből ide települt, korábban heves-külső-szolnoki szolgabíróságot viselt Péter Andrást (1661: főbíró).1042 így volt ez másutt is, s a nemesek csak néhol tettek — eléggé bátortalan — kísérletet arra, hogy magukat az önkormányzati terhek alól kivonják. A növekedés másik forrása a nemességvásárlás volt. Az ármális ugyanis ekkortájt egyszerű adásvétel tárgyát képezte, amelyhez a Magyar Kancelláriánál lerovandó illeték mellett csupán az érintett földesúr engedélyére volt szükség. Azok a földesurak, akik többre becsülték az egyszeri nagyobb — 100-150 talléros — összeget, különösen a summával adózó hódoltsági közösségek lakóit ösztönözték szívesen — megegyezés szerint: telkével együtt vagy anélkül (ez is pénzkérdés volt) —, hiszen ez a summát semmivel sem csökkentette. (Az érintett közösség emiatt nem tárgyalhatta újra a summa összegét. Igaz, nem is vesztett, mert a megnemesítettek éppúgy adóztak a „közösség közé”, mint korábban.1043) Az esetek többségében a földbirtokos arra is vállalkozott, hogy maga jár utána megváltakozott jobbágya ár- málisának. A nemességvásárlókat a legritkábban vezették presztízsokok, lépésük mögött józan gazdasági megfontolások álltak, amelyek — hacsak nem ütött be valami nem várt baj — általában néhány éven belül „behozták” a nemességvásárlásra költött összeget. Az új jogi státusz ugyanis egyfelől lehetővé tette, hogy az érintett közvetlenül személyesen védje érdekeit a nemesi vármegyén — amire kivált akkor volt szüksége, amikor a pusztabérletében vagy -használatában érte támadás — s természetesen azt is, hogy maga indítson keresetet birtokainak háborgatói ellen. (Magától értetődő, hogy egy nemes által kötött jogügylet eleve nagyobb biztonságot jelentett, mint az, amelyet parasztok kötöttek egy kinti földesúrral, hiszen ebben az esetben csupán saját foldesuruk bevonásával indíthattak keresetet,1044 amennyiben az erre — nyilván 1040 PML Acta judicialia 1628: 1. és 1630: 1.; PML Acta judicialia 1633: 1., 1636: 1-22., 1640: 1., 1649: 5.; PML Acta judicialia 1635: 1., 1639: 1., 1640: 2., 1647: 1. és 1648: 1. 1041 BOROSY 1983-1986, I. passim. 1042 MAGDICS 1888, 94-100. io*3 Erről tanúskodnak mind Kecskemét, mind Nagykőrös számadáskönyvei. 1044 Pl. 1668-ban Keglevich Miklós körösi részbirtokos ügyvédje nyújtott be követelést Erdős Mihály — később ármálist vásárolt — körösi jobbágy érdekében 122 imperiális megfizetése végett Kövér István ugyanott lakó nemes ellen (BOROSY 1983-1986, II. 1229. sz.).
