Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 487 Aligha kell bizonyítani, hogy — a még mindig ingadozó névadási szokások miatt — a foglalkozásnévre utaló elem a mindennapi használatban könnyen kieshetett, hiszen viselőjéről a közösség jól tudta, milyen foglalkozást űz. Különösen félrevezetőek az olyasféle „hármasnevek”, mint Kerekes Szappanos György (1676) és Szabó Csizmadia Mihály (1656), akikről legfeljebb az előfordulási hely árulja el — esetleg —, hogy viselőjük szappanos, illetve csizmadia volt-e, s a foglalkozásnév kiestével az illető könnyen átminősülhetett Kerekessé és Szabóvá.921 Kerüljön tehát kezünkbe akár teljesnek mondható, akár részleges névsor egy közösség lakosságáról, mindig számításba kell vennünk, hogy abban legfeljebb a foglalkozásnevek fele fedi a valódi mesterséget. A vélhetőleg azonos minőségen belül azonban végbemehetett bizonyos mennyiségi fejlődés, hiszen a területen működő céhek száma az előző századinak mintegy háromszorosára növekedett. Vácott csizmadia (1624) és varga (1667, utóbb megújítva), szűcs (1657), Kecskeméten csizmadia (1656), szappanfőző (1665) és kovács (1653), Nagykőrösön — amellett, hogy a szappanosok céhe közös volt a kecskemétivel — szabó (1617), szűcs (1628), csizmadia (1662) és ötvös (1666 előtt) testület alakult.922 Vagyis: olyan területeken mutatkozik némi szervezettségbeli fejlődés, amelyek a mindennapi igényeket voltak hivatottak kiszolgálni. Nem vonatkozik ez az ötvösökre, akik fennmaradt alkotásaik tanúsága szerint színvonalas, reneszánsz stílusú tányérokat, poharakat, serlegeket, kannákat, díszítéseket tudtak készíteni, de foglalkoztak pecsét- és címermetszéssel is.923 Sajnos, Ráckevi céheiről viszonylag keveset tudunk, ami különösen azért sajnálatos, mert aligha lehet véletlen, hogy 1546 és 1562 között Ráckevén egyedül több szűcsöt regisztráltak, mint a budai szandzsák összes többi hászvárosában (68: 60).924 Ráckeve alighanem a 17. században is „iparosodottabb” volt a megye többi mezővárosánál, hiszen 1656-ban a kecskeméti csizmadiacéh az ittenitől vette át privilégiumát, s az pedig, hogy a privilégiumot kibocsátó ráckevi tanács tagjai közül 72,7%-a iparűzőre utaló nevet viselt (a főbíró ötvösnek tűnik, esküdtjei közt 1 mészáros, 4 szabó, 1 varga és 1 faragó),925 a kézművesek fokozott megbecsülésére utal. Ez a mennyiségi növekedés azonban ne tévesszen meg bennünket, hiszen minden igényesebb munkához másunnét kellett mestert hozatni. Jellemző, hogy a kecskeméti református templomot 1680-ban debreceni mesterek építették — amelyhez a követ a kecskemétiek a Pest határában levő kőbányában fejtették —, de már 1648-ban is Debrecenből hoztak mestert a közös használatban levő városi templom „oldala kivágni”. Amikor pedig a templom újabb igazításra szorult, egyenest a királyi Magyarországról, közelebbről Győrből hozattak szakembert. A hódoltsági asztalosipar színvonalát ismerve, már azon is csodálkoznunk kell, hogy a mennyezet és a templomi bútorzat elkészítéséhez — a „beszélő” nevű Hímös János és Faragó Mihály személyében — akadt alkalmas helyi mester. Mielőtt azonban ebből az adatból mesz- szemenő következtetéseket vonnánk le, tudnunk kell azt is, hogy míg a nagykőrösi tanács gyakran élt a helyi fazekasok és korsósok szolgálataival, a piacon továbbra is nagy keletje volt a rimaszombati cserépedényeknek.926 Aligha kétséges, hogy a győriek, rimaszombatiak, losonciak, gyöngyösiek és szegediek stb. elsősorban azért látogatták a nagykőrösi vásárt,927 hogy ott — persze egyebek között — iparcikkeket értékesítsenek, amiből az a következtetés vonható le, hogy ezek a hódoltsági peremvidéki (Rimaszombat, Losonc) és hódoltsági mezővárosok (pl. Gyöngyös) differenciáltabb kézműiparral rendelkezett, mint a Duna-Tisza köze meghatározó települései. Mivel a céhprivilégiumok inkább annak a településeknek kínálatát tükrözik, amelyektől a pest-pilis-solti mezővárosok a magukét átvették, e kérdéshez más úton-módon igyekszünk közel férkőzni. Pest-Pilis-Solt vármegye 1660-ban kibocsátani tervezett Imitációja928 eddig még nem került elő, az ebben a munkában vele szorosan együttműködő testvér-megye, Heves921 Vó. SZAKÁLY 1984b, 168. 922 HORNYIK 1860-1866, II. 279-340., passim; HORVÁTH 1943, 133.; MOCKIII. 332-334. és 336-379. passim. 923 BOBROVSZKY 1980, passim. 924 MÉSZÁROS 1979, 110. 925 HORNYIK 1860-1866, II. 331-332. - A százhatvanhat 17. századi ráckevi fő- és kisbírók közt 70 viselt iparűzésre utaló nevet — 17 Varga, 13 Szabó, 12 Kovács (közülük 8 keresztnévvel + kovács minősítéssel), 7 Szűcs, 4-4 Csizmadia, Mészáros, Molnár, Takács, 2 Faragó, 1-1 Asztalgyártó és Sós -, ami az összesnek 42,4%-a (MAGDICS 1888, 94-100. alapján.). 926 BOBROVSZKY 1980, 22.; NOVÁK 1982, 156. 927 BOBROVSZKY 1980, 20. - Érdekes módon a toronyóra elkészítésére alkalmasak voltak a helyi lakatosok, 1. HORNYIK 1860-1866, II. 170. (1657). 928 BÚZA 1984, 15.
