Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)

Szakály Ferenc†: A hódolt megye története

440 SZAKÁLY FERENC 1618-ban a vármegye képviseltette magát a pozsonyi országgyűlésen (éppen Beniczky, valamint Johann Raifengerges komáromi főkapitány ellen terjesztettek be panaszokat),718 ám nem tudni, hogy már Pest-Pilis-Soltként-e. A bepanaszolt főkapitányok említéséből arra következtethetnénk, hogy igen, az országgyűlés még az 1620-as évek elején is szorgalmazta Pest-Pilis-Solt vármegye restituálását.719 A vár­megye első jegyzőkönyv-töredékei 1632-ből maradtak ránk: az universitas székhelye akkortájt Szécsény volt. A források, töredékességük ellenére, oly rendszeres működést sejtetnek, hogy bizonyosra vehetjük: a vármegye már viszonylag „régen” (alkalmasint az 1620-as évek közepe táján) „teljesen” helyreállt.720 E feltevést támogatja, hogy az 1626. évi dikajegyzék mindhárom szolgabíráját (pesti, pilisi, solti) megnevezi,721 ami szabályosan felállt vármegyeszervezetre utal. Az 1638 és 1644 közti éveket tartalmazó, első összefüggő jegyzőkönyv-sor pedig arra, hogy az universitas rendszeresen várta tagjait — immár Fülekre, majd annak 1682-ben be­következett eleste után, Gácsra vagy Losoncra — közgyűlésre, ítélkezésre és tisztújításra. A vármegyei gyűlések sűrűségét és a szezonális megoszlását az alábbi táblázatban mutatjuk be, bár bizonyosra vesszük, hogy még 1656 után is (a jegyzőkönyvek ez évtől fogva alkotnak megszakítatlan sort) akadhattak olyan összejövetelen, amelyeknek írásos nyomai elvesztek: I. II. III. IV V VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Összesen 1632­­1­1­­­1­­­3 1633-1637 nincsenek meg a jegyzőkönyvek 1638­­­1­­1 2 2­­­6 1639 1­1­1­­1­­2­6 1640 1­1 1 1 1 2­­­­­7 1641 1­1­1­­­­­1 1 5 1642 _ 1­2 2 2 1­1­­­9 1643­1­1­2 1 1 1 1­2 10 1644 7­7 1645-1655 nincsenek meg a jegyzőkönyvek 1656­—­1­_ 1­1­­­3 1657 1 1 1­­1 1 1 1 1 1 1 10 1658­1 1 1 1­2­­­2 1 9 1659 1­1­1­2­­­­­5 1660 1­2­1 1 2 1­2 1 1 12 1661 1 1­2 1 1­1 1 1­1 10 1662 1 1 1 2 1 2­­1 1 1­11 1663­2­1­1­1­­­­5 1664 1­1­­­­­1­1 1 5 1665 _ 1­1 1 2­1 1 1­1 9 1666­1­2 1 2 1 1 1­1 fi 11 1667 1 1­2 1­1­1­1 1 9 1668 _ 2­3 _ 1 —Г 1­­1 1 10 1669­­1 Г 1 2­1 1 1 1 2 11 1670 1 1 1 1 3 2­­­­­9 1671 1 1 1 2 2 1 1 1 2­1 1 14 1672 1 1 1 1 2 1 1 2 1 2 1 2 16 1673 2 1 2 2­2­1­­­­10 1674­­­­2­­1 2 1­1 7 1675­­1 1 1 1­­1 1­­6 1676 1 1 1 1 1 1 1 1 2­1­11 1677 2 1 2 1­2 1­­­1 1 12 1678­1 1 1­1 1­1­­1 7 1679­­1 1­1 1 1 1­1 1 8 1680 _ 1­2 2 3­­­1 2 1 12 1681­2 1 2 1 1 1­1­­­9 1682 1 1 1 1­1­­­­­1 6 1683­1 1 2 4 1684 4 2­­­­­1­­­­7 1685­­1­­1 1 1­1 1 1 7 1686 1­­2 1 1 1 1­1­1 9 21 25 22 34 25 32 20 18 20 14 19 24 274 718 JAKUS 1985, 13-14. 719 Az 1619: 51. te. azzal a feltétellel rendelte ki Pestet és Soltot ingyenmunkára, hogy előbb a nádor helyreállítja azokat (qui comitatus per illustrissimum dominum palatinum ut in integrum restituantur, necessum est), L СШ Ш. 152. 720 Ekkor vagy ezt követően kezdődnek a vármegyei levéltár egyes fondjai, ill. állagai is (KOSÁRY 1970, 345.). 721 SZAKÁLY 1995a, 66-68. (15. sz.).

Next

/
Thumbnails
Contents