Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 431 pusztulásáról szóló passzust — ne ellenőrizték volna. Hogy a „tettesek” valóban a tatárok voltak, úgyszintén török iratok bizonyítják: III. Mehmed szultánnak a budai pasához és fő- dekterdárhoz (1598. október 5.), s ez utóbbiaknak Kecskemét és Nagykőrös érdekében Galga kánhoz és Szeadet Giraj szultánhoz intézett 1599. évi, oltalmat kérő levele.660 Nagy valószínűséggel erre a 1597. évi tatárjárásra emlékeztek vissza azok a Pest megyei parasztok, akik „tatárjárás”-ról vagy a „nagy futás”-ról szóltak, támponttal szolgálván valaminő elbeszélt esemény időbeli elhelyezéséhez. Az izsáki Csire János, úgymond, Kerekegyházán született, amikor a háborúban a Duna-Tisza köze pusztulni kezdett.661 Tárnák Bálint 79 éves foktői lakos 1658-ban kijelentette, „hogy mikoron Halas várasa az tatár miatt elpusztult, akkor már tizenkét esztendős volt, és Halas várasának mindön veszödelmét jól tudja”.662 Az 1597. évi tatárjárás — amennyiben valóban olyan elsöprő hatású volt, mint Hartyányi és a szultáni leirat állítja — Vác térségére már nem terjedt ki. Az itteni falvak egy 1599. évi, újabb tatárjárásra emlékeztek vissza keserű szájízzel. Ekkor szaladt szét például Nagymaros lakossága, s nyilván ekkor gyújtották fel a szomszédos Szokolya szép gótikus templomát is, amelynek helyreállításáról mennyezet-feliratban emlékezett meg a gyülekezet: ANNO 1616. EZ AZ ISTEN HÁZA POGÁNY MIATT LŐTT ROMLÁSÁBUL MEGÉPÍTTETETT PÉTSI JÁNOS PRÉDIKÁTORSÁGÁBAN.663 A Börzsöny falvai azonban nem osztoztak Pest, Pilis és Solt megye településeinek sorsában. A Hont megyei dikajegyzékek — az itteni falvak akkortájt e megyéhez tartoztak — és az esztergomi káptalani dézsmajegyzékek egyértelműen tanúsítják, hogy Baráti, Bernece, Börzsöny, Kemence, Letkés, Mikola, Perőcsény és Tölgyes nemcsak nem pusztultak el, hanem szilárdan álltak és folyamatosan művelték szüleiket és — kisebb mértékben — szántóikat.664 Végül aztán a megmaradt mezővárosok már maguk is belátták, hogy célszerűbb szót érteniük a környékükre érkezett tatárokkal. Hatalmas összegért (1601-ben három hónapra csaknem 1000 forintért)665 rendszeresen alkalmaztak két tatár őrt és egy török tolmácsot, az oda vetődött kisebb-nagyobb csapatokat pedig ajándékokkal igyekeztek sorompójukon kívül tartani. Hogy ez többnyire sikerülhetett nekik, nyilván annak tudható be, hogy maguk a tatárok is ráébredtek: sokkal jobb, ha fejik s nem pedig elpusztítják a megmaradt közösségeket, bár e felismerés ellenére gyakran ragadtak el határban dolgozó vagy útonjáró kecskeméti embereket és az ott talált marhákat; ez, visszaváltás útján, bevett pénzszerzési forrásnak számított. Ha a szükség úgy hozta, persze maguk a három városbeliek is tudtak erőt mutatni. 1601. február 14-én a kecskemétiek 29 előkelő polgár vezetésével, hét kocsin666 kecskeméti és nagykőrösi lányokat, asszonyokat és fiatal férfiakat hajtó tatárok nyomába eredtek, s a kerekegyházi pusztán utolérvén őket, 11 kecskemétit, 8 nagykőrösit, 13 ökröt, 33 lovat, ruhaneműt és bútorokat vettek vissza tőlük. Persze a tatárok sem maradtak adósak. A következő kedden (február 26.) megrendezett nagykőrösi vásár alkalmával 1 rimaszombati és 25 kecskeméti kereskedőt fogdostak őket, akik közül mindössze kettőt 50 arany váltságdíjon bocsátottak el, hogy otthon hírt adjanak a történtekről.667 A többi török és magyar „hatalmas” sem sok megértést tanúsított a puszta közepén állva maradt három város iránt. Bár azok Budára adóztak, elvárta az illendő ajándékot a szolnoki és a szeged-bácsi bég, a bajai kádi, sőt természetesen a Magyarország felé vonuló török mezei hadak szerdárai is. De mindennapos „vendégek” voltak itt a hajdúk is: a század- fordulós kecskeméti jegyzőkönyvekben diósgyőriek, esztergomiak, fülekiek, szendrőiek, szé- csényiek, nagyváradiak, nagybajomiak látogatásairól olvashatunk, sőt megesett, hogy a Duna túloldaláról is átrándultak ide, s alkalmanként csak meglepően magas összeg fejében távoztak. (1600 végén három ismeretlen lakóhelyű vajdától és 27 legényétől nem kevesebb, mint 263 forinton szabadultak meg, miközben az ugyanakkor Szántónál táborozó tatárok beérték 10 késsel és némi élelmiszerrel.) Igaz, előfordult az is, hogy kecskemétieket szabadítottak ki a tatárok rabságából, de ez messze nem volt arányban azzal a kárral, amit okoztak. Gondolko660 HORNYIK 1860-1866, II. 342-344. (63-64. sz-ok). 661 PML Acta judicialia 1642: 3. 662 PML Acta judicialia 1658: 4., 3. tanú; vö. NAGY SZEDER 1926-1936, I. 33. (itt 101 évesnek írva). 663 PEST M MŰEMLÉKEI II. 156. és JAKUS 1991, 43. és 62. 664 BÖRZSÖNY 1977, 13-17. 665 HORNYOK 1860-1866, II. 67. 666 Úgy tűnik, szekérre ültetett — valószínűleg puskával felszerelt — kisebb egységek alkották a paraszti önvédelem alapsejtjeit, vö. CSŰRÖS 1909-1911, passim (17. századi adatok). 667 HORNYIK 1860-1866, П. 62-63.
