Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
428 SZAKÁLY FERENC azonban, amint a mi csapatainkat messziről meglátta, ezt elhagyta, a magasan fekvő várba költözött, s elhatározta, hogy megvédelmezi. Mikor a mieink a Duna jobb partján tábort vertek, részint pedig a várral szemben Maros mezővárosnál a lovassággal megállapodtak, Pálfíy a magyarok közül követeket küldött azokhoz, akik benn a várban voltak, s buzdította őket, kíméljék saját magukat; ha a várat átadják, sértetlenül eltávozhatnak; ha azonban makacsul ellenállnak, s a mieink erejét ki akarják próbálni, később a megbocsátásnak és kegyelemnek nincs helye. A törökök azonban bíztak a természettől megerősített helyben is meg a saját erejükben is, s azt válaszolták, hogy utolsó leheletükig megőrzik szultánjuknak a várat; nem húztak ugyanis akkor még oda kerekes ágyúkat a magyarok, s azt gondolták, hogy ezeket csak nagy nehézséggel és fáradsággal tudják a meredek és magas hegy gerincére vonszolni, s a segítségbe vetett remény is táplálta őket. Pálfíy azonban, miután ezt Medici Jánossal és Aldobrandinival [a pápai segédcsapatok parancsnokaival] megbeszélte, elhatározta, hogy a makacs ellenséget fegyveres erővel megostromolja. Az ágyúkat a katonák nagy és fáradhatatlan buzgalmával és munkájával, s különösen ott, ahol a hely köves, bozótos, bokros és fákkal benőtt volt, s a lovak és igásállatok számára nem volt út, a munkások nagy erőfeszítésével és vastag kötelekkel, miközben az olasz és magyar katonák is buzgón dolgoztak, a magas hegy tetején és csúcsán egynapi és egy éjszakai munkával felállították, s ezekkel a régi, s az elmúlt évek különböző ostromai közben meggyengült falakat töretni kezdték. A vár és háromszáz katona élén, kik bent voltak, Pyrrhus aga, a pesti öreg állott, ki míg a segítségbe veti reményét és várakozását, azalatt, látva, hogy a várral együtt ők is elpusztulnak, elhatározta, hogy feladja a várat, ha Pálffytól tisztességes feltételeket kap. Ezért a falakról beszélve arra kezdte kérni őt, hogy engedjék meg neki és társainak, hogy holmijukkal és fegyvereikkel biztos helyre elmehessenek. De amikor Aldob- randini, Medici János és Gonzaga Vince mantuai herceg csak ahhoz járultak hozzá, hogy csak életüknek kegyelmeznek, minden mást, amijük csak van, ott kell hagyniok, s kard és fegyver nélkül távozhatnak csak el, s ezalatt Gisler Frigyes az olasz csapatokkal benyomult a várba, s azt elfoglalta, végső félelmükben többé semmit sem beszéltek, s a győztes akaratára átadták a várat. Mikor ezek esetét és szerencsétlen sorsát Mehmed, Vác parancsnoka megtudta — őt azelőtt Borsi Gergelynek hívták, s Palota őrségéből megszökve a törökökhöz pártot át —, hogy magát a kétes veszélynek ne tegye ki, a várat felgyújtatta, s azt a két vagy három kétevezősoros hajót is, melyeket a mieink Esztergom első sikertelen ostroma idején rútul otthagytak, nagy félelmében és a gyors futásban hátrahagyva Budára vonult. Miután pedig Pálfíy a füstből és lángok fényéből nem alaptalanul következtetett arra, ami történt, sajkákon gyorsan odaevezett, a tüzet eloltatta, az alkalmas fekvésű helyet elfoglalta, s őrséget helyezve bele, s az Oroszi András gondjára és buzgalmára bízva a táborba visszatért.” Mindennek nincs is különösebb jelentősége a háború végkimenetele szempontjából, amelyről ilyenformán csupán azt szükséges megjegyeznünk, hogy Vác egészen 1620-ig császári kézben maradt, s — a közeli Nógráddal, valamint az Ipoly-menti Damásddal együtt (amely 1626-ig, majd 1627 és 1641 között volt magyar kézen)645 — mindvégig kellemetlen rést vágott Buda úgy-ahogy helyreállított elővéd-rendszerében.646 Bár nincs módunk elmerülni Vác 1595 és 1620 közti hadtörténetében, mivel fontos hírszerzői feladatot láttak el, érdemes megemlékezni az ismert itteni fő- és alkapitányokról:647 Főkapitányok 1596 Komáromi István 1603 Oroszi András 1604-1607 Verebély János 1607-1614 Dóczy István 1614—1619 Beniczky Ferenc 1619-1620 Strucz Ferenc Alkapitányok 1607-1612 Verebély János 1612-1614 Sárközy Jó Máté 1614-1619 Nagy Egyed 1619-1620 Zádori András 645 JAKUS 1985, 509-538. és MIKLÓS 1989, 7-28. (különösen 21-22.). - Egy 1671. évi tanúvallatási jegyzőkönyvben több egykori damásdi lakos is megszólal (PML Acta judicialia 1671: 3.). 646 A korabeli határviszonyokról 1. SZAKALY 1981, 177. 647 JAKUS 1989, 79. - Komáromiról 1. KÁRPÁTHY-KRAVJÁNSZKY 1936, 8.
