Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 415 2. Ugyanakkor azt, hogy ez a környezetébe belesimuló személyiség olyan tájékozott volt a legfrissebb külföldi egyházi irodalomban, hogy Theologiae sincerae Loci Communes de Deo et homine és Tabulae enalithycae... címmel maga is olyan színvonalú dogmatikai összefoglalást alkotott, amelyet sokszor kiadtak s szorgalmasan forgattak az országhatároktól nyugatra is.565 Természetesen nem önálló alkotás, hiszen a korban számosán készítettek ilyen tankönyvszerű összefoglalást, s kimutatható, hogy Szegedi Kis Wolfgang Musculus berni tanár Loci communeseit követi.566 Ám kellett benne lenni valami olyan minőségi elemnek — ilyen általában az újszerű rendszerezésben szokott rejleni —, amely kapóssá tette külföldön. Pedig Skariczának a kiadáshoz csatolt Szegedi Kis vitája inkább ellenpropagandaként hathatott a német és svájci teológusok körében, hiszen kiderül belőle, hogy Loci communese zaklatott sorsú, a nyugati tudományosságtól távol — ám nem elzárva — élő lelkész kísérlete. A jó szándékú előszó esetleges megtévesztő hatása azonban már csak azért sem érvényesülhetett, mert a szerző a Loci communes előtt is, utóbb is munkák sorával árasztotta el a nemzetközi könyvpiacot, amelyek közül egyik sem készült itthon, hanem svájci, német, sőt angol nyomdászok keze munkája. Ezek két nagyobb csoportba oszthatók: részben a pápaság leleplezéséhez kívánnak hozzájárulni567 — az egyik olyan eredetien, hogy szükségesnek találták németre fordítani az eredetileg latinul írott traktátust568 —, részben a terjedő Szentháromság-tagadással igyekeztek felvenni a harcot.569 (Az ezekben az években már a hatvanas évei második felét taposó lelkész friss tájékozódását és szellemiségét tanúsítja, hogy 1569-ben ő volt az első, aki az Alsó-Dunamelléken felfigyelt erre az egyébként inkább csak Erdélyben hódító „veszélyre”.570) Egyébként a helvét közösségi épületek a legkevésbé sem tűnnek vonzónak a maguk lecsupaszított puritánságban, ha általában úgy néztek ki, mint amilyennek 1587-ben Reinhold Lubenau sziléziai gyógyszerész Skaricza — vagyis: ha fenti okoskodásunk helyes, az alsó-du- namelléki püspök — templomát leírta: „A zwingliánus plébános elvezetett bennünket saját templomába is, amely csak egy nyitott ház, közepén székkel, egy terítővei lefedett asztallal s körben néhány, szőnyeggel bélelt székkel [ami alkalmasint az előkelő polgárok helye lehetett], egyébként a falak teljesen csupaszok voltak és egyébként sincs benne semmi több látnivaló.”571 Pedig Skaricza is fejjel kiemelkedett kortársai közül; egyebek között a reneszánsz művészetek iránti fogékonyságával, amely oly erős volt, hogy mestere és pártfogói egyenest attól tartottak: a „pápásság” felé hajlítják a minden iránt érdeklődő ifjú lelkét.572 Ha tehát ilyen sivár templomban hirdette az igét, úgy nem a saját, hanem az egyháza támogatói, a sikeresen kereskedő magyar parasztpolgárok ízlése szerint rendezkedett be. (Elvileg persze nem zárható ki, hogy Skariczát a küzdelmes hódoltsági hétköznapok eltávolították fiatalkori ideáljaitól, ám ezt valószínűtlenné teszi, hogy mesteréről írott életrajzát már érett fővel, 1585-ben adta sajtó alá, s mégis szeretettel ír itáliai látogatásáról.573) Skaricza egyébként éppoly olyan nagy formátumú személyiség, de messze sokszínűbb egyéniség volt, mint például a zenében is jeleskedő mestere. Egyetlen ránk maradt rajzának, Szegedi Kis arcképének574 tanúsága szerint biztos kezű rajzoló, magának az életrajznak tanúsága szerint pedig sokfelé nyitott, színesen fogalmazó szépíró volt. Ennek ellenére igazságtalanság, hogy hírnevét leginkább a Szegedini Kis vita öregbítette — hiszen, aki a magyar reformáció kezdetei iránt érdeklődött, nem kerülhette meg, s e műfajban az egyetlen, ami nyomtatásban is hozzáférhető volt —, amit mi bensőségessége és olvasmányossága okán sokra értékelünk, ám a kortársak legfeljebb ha kedves játékot láttak benne. Őket a súlyos dogmatikai 565 RMK III. 740. sz. (Bázel, 1585), 772. sz. (Bázel, 1588), 832. sz. (Bázel, 1593), 932. sz. (Bázel, 1599) és 1052. sz. (Bázel, 1608.); a Tabulae kiadásai: RMK Ш. 827. sz. („Scophusia”, 1592), 834. sz. (London, 1593), 914. sz. (Bázel, 1598), 931. sz. (Bázel, 1599) és 1082. sz. (Bázel, 1082). 566 KATHONA 1974, 148-167. 567 Speculum romanorum pontificum-. RMK III. 727. sz. (Bázel, 1584.), 747. sz. (Bázel, 1586), 830. sz. (H. n., 1592), 998. sz. (H. n., 1602); Tractatus brevis de traditionibus quibusdam pontificum romanorum-. kiadva az előbbi függelékében; Doctrinae papisticae summa ex variis doctoribus scolasticis excerpta-, a Loci communes függelékeként. 568 Spiegel des weltlichen römischen Papst. Niclas Höniger fordításában: RMK III. 748. sz. (Bázel, 1586). 569 Assertio vera de trinitate-. RMK III. 631. sz. (Genf, 1573.) és 651. sz. (Genf, 1576.) és Confessio verae fidei de uno vero Deo: a Loci communes IV kiadásának függelékeként. 570 NAGY 1967, 167. 571 SZAKÁLY 1995d, 146. 572 Skaricza M.: Stephani Szegedi vita. (KATHONA 1974, 138.). 573 Ennek bevezetőjeként jelent meg a Stephani Szegedi vita auctore Matthaeo Scaricaeo Pannonico. 574 Ez a Loci communes illusztrációjaként jelent meg.
