Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
395 egy nem különösen égető ügy rendezésére, azt sugallja, hogy megszokott rutinfeladatot teljesítettek egy alkalmi helyszínen, esetleg a könnyen hadszíntérré válható területről jó előre Erdély felé menekülve. Vagyis: nyugodtan számolhatunk azzal, hogy Pest vármegye létezéséről előkerül majd az 1552. évinél jóval korábbi adat, meglehet olyan korai is, amely az univerzitás folyamatos működését fogja igazolni. Mivel azonban ilyenre magunk nem bukkantunk, ezúttal be kell érnünk a 16. századi Pest, majd 1569 után Pest és Solt vármegye törvényszéke későbbi emlékeinek sorba rendezésével. Sajnos, ezekből sem találtunk olyan nagy tömegűt, hogy ez a művelet szétfeszítené tárgyalásunk kereteit: A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE Balaszentmiklós, 1552. június Sírok, 1555. október 15. Eger, 1560. március 27. Bécs, 1562. március 8. 15. Ráda-i Farkas Fábián sz Bessenye-i Nyilas János Sáry Tamás nemes Gyóny János nemes Péczely István szb. Péczely László szb. Szentiványi Mátyás szb. Gálffy (alias Újszászy) Mihály szb. b. Az érdekelt felek kéré- szb. sére felosztották Dub- raviczky Miklós és testvére, János között azok Félegyházán, Tápió- györgyén és Tápiószelén levő birtokait és az a- zokon élő, név szerint felsorolt (!) jobbágyokat434 Megjelent Sírokon és Sirokalján, amikor az esztergomi káptalan kézbesítette Országh Kristófnak Miksa király parancslevelét.435 Bizonyítják, hogy dányi Bay Ignác Dub- raviczky Mihály fia: Ferenc gyámjával, Petényi Bálinttal szemben 24 Ft-ot lefizet Fé- legyháza, Tápiógyörgy és Tápiószele (nyilván csak részbirtok) zálogaként, s így a nevezett birtokok csak annak lefizetése után válthatók vissza.436 I. Ferdinánd utasítja Pest vármegyét, hogy Révay Mihály, valamint Révay Ferenc fiai: János és Ferenc kérésére vonja perbe Alaghy György és Gémes Ferenc egri katonát a megnevezettek öt Pest m-i (valójában Heves m-i), birtokának elfoglalása és birtoklása miatt, s amennyiben az utóbbiak nem elégednének meg a kije434 pESX 1578 S2 435 PEST 1589. sz. (Tévesen 1555-re datálva, ami már csak Miksa király említése miatt sem lehetséges.) 436 Jeszenák család lt. (PEST (kiég.) 1620/a. sz.).