Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
386 SZAKALY FERENC Szeptember 20-án Ovejsz budai pasa hánytorgatta fel Ernő főhercegnek, „hogy ennek előtte való napokban az szolnaki bégtől valami dolgoknak megjelöntetésére jű volt ide hozzánk két lovas török, kik mikor elestvelödtenek volna, Cegléd várasában bemönnek és szállnak meg az bíró házánál, lovokat és egyéb holvalójokat behelyhöztetik, azonban az egriekben ottan lévén, az házra rohannak, lovokat, marhájokat, szörszámokat elviszik, űmagok nehezen megszabadulnak, azonban minekünk panaszolkodának, hogy az cöglédi bírák adták volna kázben ükét. így lévén, mi az bírákat elő hivattuk és megröttentők, egynéhányat meg is fogatunk..., erősen kezdének esküdni, szabódni, hogy az hajdúkat nem látták, hírökkel sem volt, ük kézben adták, immár le is feködtenek volt, azonban nagy hörtelen az házra rohantak, lovokat, por- tékájokat elvitték, űmagukat szidták és azt mondották, hogy ha ti rossz embörök nem löttetök, űmagokat is elvihették volna, ez okkal közülök egy bírót elvittenek, ki mastanis ott fogságban tartatik és 500 forintot kémek rajta és egynéhányunkat nyással fenyögetnek, azok onnét nyomorgatnak..., ismég innét, nem tudjuk, hova köll lönni, ilyen feleletöt tevén...”361 Ugyanez az eset Kollonich „értelmezésében” viszont így esett: „nagyságod ír az cöglédiek felől — írta 1579. szeptember 9-én a budai pasának — és az lovak felől, hogy visszaadnánk, nem látjuk még, hogy onnan valamit visszaadtatok volna, azért mi es új törvént nem költünk, nem hogy visszaadnánk, hanem az bírákban nyásban vonyatunk, hogy az vitézökre támad- tanak, és az két törököt elvitték tülök, mölyet nem köllött volna cselekedniük; Ruber uram is azt parancsolja, hogy inkább porrá tegyük, és minekünk, sem nektök ne legyön, mert az paraszt embömek nem köllene az vitézlő röndhöz avatni magokat, hanem űnekik nézni kölleni [kellene], akinek Isten adja, azé legyön; ezök penig nem azt mívelték, hanem az harangot rájok vonták és rájok támadtak, azért bünetés néköl általán fogva nem hagyjuk.”362 Vagyis: a budai pasa előadásával ellentétben a két törököt nem a szerencse, hanem a ceglédiek közbelépése mentette meg, akik természetesen nem a török iránti szeretetből, hanem a megszállók büntetést elkerülendő léptek közbe — ha valóban közbeléptek —, ám Budán ez sem mentette meg őket a büntetésből. Röviden szólva: mindkét fél az ártatlan ceglédieken állt bosszút, aztán persze nagykegyesen hagyták magukat pénzzel kiengesztelni... Annak, akinek e ponton nem villan be, hogy milyen embertelenül bántak Arany János Szondi két apródjában vagy Gárdonyi Géza Egri csillagokjában a megadásra felszólító levél hordására kényszerített községi bírójával, annak általános tanulságai miatt, még ideiktatjuk a nagymarosi elöljáróknak a Vác elestéről (1620) felvett vizsgálati jegyzőkönyvben foglalt mentegetődzését: Budára a császár adóját vitték és Vácon a kapitányhoz régi szokás szerint betértek hírt adni, hogy alámennek. Strucz Ferenc főkapitány megparancsolta nekik, hogy ott jól nézzenek körül és az esetleges hadikészülődésről hírt adjanak. Amikor hazafelé igyekeztek, találkoztak egy Esztergom felől haza igyekvő polgártársukkal, aki éppen azzal a hírrel igyekezett Vácra, hogy Esztergomnál felkészített sajkákat és naszádokat látott. Ahogy hazaért, a bíró legott üzenetet küldött erről Damásdra is, Nógrádra is. Szobonya Mihály főbíró és esküdtjei úgy adnak számot tetteikről, mintha őket terhelte volna a felelősség amiatt, hogy az utolsó hírvivés éjjelén a törökök elfoglalták Vácot.363 Ha tehát úgy találjuk, hogy a mezővárosok vezetése azonos volt a társadalmi hierarchia élén elhelyezkedők csoportjával, azon kell csodálkoznunk, hogy az utóbbiak vagyonukat nem arra igyekeztek felhasználni, hogy a terhes funkcióktól szabaduljanak. Egyetlen Pest — akkor Hont megyei — mezőváros 16. századi magisztrátusát és kereskedő rétegét ismerjük olyan mélységben, hogy e kérdésben véleményt formálni megkísérelhessünk. Ez Nagymaros volt, amelynek 1562 és 1593 közti főbíró és esküdtjegyzékéből azt tanuljuk, hogy a városigazgatást egy néhány családból álló, zárt csoport „monopolizálta”; a tanács nagyobbrészt korábban vagy későbben bíróságot viselt személyekből állott. Az 1581-ben a váci püspökség hatalmas nógrádverőcei malmát bérlő Szobonya Mihály (főbíró 1575/76-ban, 1584/85-ben, sőt 1613/14-ben), valamint az 1580-ban többedmagával pusztabérlőként is felbukkanó Halász Mátyás (esküdt 1577/78-ban és 1578/79-ben) példája arra utal, hogy a város- vezetés valóban a vállalkozó szelleműek, ámde ehelyütt nem a kereskedők közül verbuválódott.364 Valami hasonló helyzetre utal Kecskemét mezőváros jószerivel csak foghíjakból álló 361 TAKÁTS-ECKHART-SZEKFŰ 1915, I. 188. (171. sz.). 362 TAKÁTS-ECKHART-SZEKFŰ 1915, I. 186. (169. sz.), vö. CEGLÉD 1982, 106. 363 JAKUS 1991, 39. 364 SZAKALY 1995d, 302-303., a malombérletről: 239., a pusztabérletről: 240.
