Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 381 Malmos helyek száma Malomkerekek száma 1546 1562 1580 1590 1546 1562 1580 1590 Pesti náhije 33 34 39 41 63 93 83 84 Váci náhije 19 15 20 20 32 4z 54 54 Budai náhije 10 9 7 8 40 54 33 35 Kecskeméti náhije ? 10 12 13 ? 35 20 22 Visegrádi náhije 0 3 1 3 0 9 4 14 Ráckevi náhije 4 4 4 4 33 35 18 18 70 79 87 93 168 268 212 227* * A rendelkezésünkre álló adatok szerint mindössze 15 helységben jelez egész éven át forgó malmot. Ezek közt volt Vác (9, 16, 21, 21 kerék), Szigetszentmiklós (4, 5, 2, 2 kerék) és Tököl (3, 4, 2, 2 kerék). Nyilván ugyanígy volt Ráckevin (22, 19, 9, 9 kerék), bár erről a defter nem nyilatkozik. Ezzel szemben Nagymaros (-, 5,?, 10 kerék) és Nógrádverőce (-, 3, 4, 4 kerék) hatalmas vízimalmai csak fél évig üzemeltek. Amennyiben a szandzsák-összeírások számadatait viszonylag elfogadhatónak tartjuk, úgy a kerék/kőszám és az összeírt háztartásfők számának összevetésével eljuthatunk az átlagos ellátottsághoz. IV TÁRSADALOM Bár a Mohács utáni másfél évtized törökbarát politikai tévelygései közel sem maradtak olyannyira következmény nélküliek, mint azt korábban képzeltük,338 a magyarság a balkáni népekhez mérten valóban elenyészően kevés renegátot adott az oszmán hadseregnek és adminisztrációnak, s általában azok sem helyben, hanem török földi fogságba hurcolva váltak musz- limmá.339 A magyarországi hódoltságban a megszállók és a „bennszülöttek” — mint látni fogjuk: egyaránt csonka — társadalma a mindennapi életben oly kis felületen érintkezett egymással, hogy minden következmény nélkül külön tárgyalhatjuk őket, hiszen még alkalmilag sem forrhattak össze valóságos funkcionális közösséggé. Még azokon a helyeken sem, ahol a török katonaság és csekély polgári lakosság egy-egy várban ugyanazon falak védelmében, ám rendszerint elkülönülten, más és más városnegyedben (török szóval: mahalléban) élt. Védtelen helyekre törökök Magyarországon nemigen települtek; Pest megye területén egyetlen kivételt ismerünk, Ráckevéét, ahol 1591-ben török vargákról és egyéb iparosokról, valamint zsidó vámszedőről olvashatunk, jellemző módon azon alkalomból, hogy portyázó keresztény katonák éppen az ő ott lakásuk ürügyén sarcolták meg a mezővárost.340 (Nyilván a Csepel-szigetet átkaroló két Duna-ág és a közeli Buda elriasztó hatásában reménykedve merészeltek itt otthont alapítani.) A fentiek okán immár csak a magyar „társadalom”-ra összpontosítva, azt azért nyilvánítottuk csonkának, mert jelen ismereteink szerint Pest, Pilis és Solt megye területén egyetlen olyan középnemes sem maradt, aki megpróbált volna együttműködni a hódítókkal.341 Az újabban „nagybirtokos köznemes”-nek mondott bene possessionatusok, mivel az ő birtokállományuk általában több megyében szétszórva feküdt, könnyen találtak maguknak olyan saját kúriát vagy kisebb várat, amelyben biztonságban meghúzhatták magukat. Ezen a ponton illenék bemutatni az eltávozottaknak legalább a jelentősebbjeit, ezt a munkát azonban gigászi erőfeszítések árán is csupán részleges eredménnyel végezhetnénk el. Részben, mert a 16. századból egyetlen olyan kimutatásunk sincs, amely az összes helység birtokosának nevét közölné, részben pedig, mert a megyék területén nem voltak olyan jelentős uradalmak, amelyeknek tulajdonosváltozása könnyen nyomon követhető lenne, s így legalább a felsőbb rétegek leírásához segítséget nyújtana. A három megye területén néhány kisebb királyi uradalom (óbudai, visegrádi, ill. a zsámbéki vadászkastélyhoz csatolt) mellett egyetlen nagyobb magánuradalom sem akadt, s a megyéken kívüli központtal rendelkező uradalmak közül is csupán a Báthoriak által birtokolt bujáki (cserépfalvai) „lógott át” ide néhány falu erejéig. Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen — Ceglédet kivéve — a budai apácák is elveszítették falvaikat a Duna-mentén, s így egyedül a váci püspökség — részben Nógrádra, Külső-Szolnokra és Csongrádra stb. is kiterjedő — birtokegyüttese tekinthető az egyetlen igazi uradalomnak, 338 A törökös ideológia jelentkezéséről 1. BARTA 1987. - Szigetváron még 1557-ben is említenek olyan magyar gyalogokat, akik korábban Görösgálon, Pécsett és Sellyén török szolgálatban állottak (ŐZE 1992, 18.). 339 SZAKALY 1983, 30-44. (vő. az ott idézett irodalommal, 71-75.), vő. FODOR 1989. 340 SZAKÁLY 1995d, 166-167. 341 Hacsak az a Patócsy Gáspár, aki 1564-ben kecskeméti lakosként Debrecen város tanácsa előtt pereskedett elszökött egykori jobbágyával, nem volt a mezővárost birtokló Patócsy család Kecskeméten rekedt tagja (DVMJkv 1564/65. 3/4.. sz.).
