Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 379 A középkor végén igen fejlettnek minősíthető az a mezőváros, amelyben az egy-egy mesterséget folytatók érdekvédelmi testületbe, céhbe tömörültek. Mivel a középkorból Pest megye területén egyetlen (váci) céhet ismerünk,323 a kecskeméti ötvösök 1557. évi céhlevele e testületi forma megjelenésének első jelei közé tartozik. Ez nem a helyi fejlődés gyümölcse, hanem a szegedi ötvösök tömeges Kecskemétre településének következménye volt: miután privilégiumuk Szeged pusztulásakor — nyilvánvalóan 1552-ben — megsemmisült, immár kecskeméti lakosként Debrecenhez fordultak pótlásért, ahonnét előző kiváltságlevelüket is kapták.324 Meglehet, hogy valóban a jóval fejlettebb és országos mértékkel mérve is elképesztően megtermékenyítő hatású Szeged lakóinak ide költözése okozta, hogy Kecskemét iparosai fogékonnyá váltak a céhszervezés iránt.325 Alkalmasint ennek következménye lehetett az is, hogy Kecskemét a szűcsökével és szabókéval gyarapodva immár három ipartestülettel közeledett a 16. század végéhez,326 miközben másutt — beleértve Ráckevit is — nyoma sincs céhnek, s ennyi céh másutt fekvő nagy hódoltsági mezővárosokban sem található.327 A kecskeméti szűcsök és szabók civódására visszatérve: ez a szabók maitól eltérő ellátási funkcióján túl arra is rámutat, hogy az érintett területek kézműiparára mennyire rányomta bélyegét a nagyállattartás, kivált a szarvasmarha-tenyésztés nyomasztó gazdasági súlya. A fentiekben a hagyományos iparági tagolás szerint ismerkedtünk meg Ráckevi kézművességével. E műveletet azonban úgy is elvégezhetjük, hogy az állattenyésztéshez mint „nyersanyagbázishoz” kötődő ágazatokat külön csoportnak véve fogjuk fel, s így végezzük el az arányszámítást: 1546 1559 1562 Varga 19 15 26 Szűcs 7 14 24 Mészáros 10 12 18 Tímár 3 1 2 I Nyereggyártó 3 4 3 I Szíjgyártó 1 1 3 I Érsz énygyártó1 _ I Összesen 43 48 76 1 Az összes név százalékában 29,1% 30,2% 38,4% Vagyis: az állatbőrrel dolgozó mesterek arány szám a — nem számítva a bőrre úgyszintén aspiráló szabókat — az összes egyharmada-fele körül mozgott, s folyamatosan növekvő tendenciát mutat.328 (Kifogásolható, hogy a — közismerten kereskedéssel is, vagy főként kereskedéssel foglalkozó329 — mészárosokat minden korrekció nélkül ide soroltuk, ha azonban más oldalról felidézzük a kecskeméti szabók behatolását a bőrfeldolgozásba, úgy ezt az aggályt nyugodtan elvethetjük. Már csak azért is, mert Ráckeve közel sem tartozik a szarvasmarhákkal kapcsolatos kézművességben élenjáró mezővárosaink közé.330) Végezetül külön szólunk a malomiparról,331 amelyről nemcsak a névanyagból alkothatunk — e téren minden bizonnyal torz332 — képet, hanem a szandzsák-összeírások jóvoltából a malomsűrűségről és -elosztásról és a malommal való ellátottságról is. A budai szandzsák területén összeírt malmok elhelyezkedéséről térképvázlat tudósít. Ehhez mindössze annyi megjegyzés kínálkozik, hogy a malmok közel sem voltak azonos nagyságúak és teljesítményűek. 323 Legalábbis BÁCSKAI 1965 nem tud többről, s nincs értesülésünk arról, hogy azóta előkerült volna erre vonatkozó adat. - A váci ötvöscéhről (1484) 1. KUBINYI 1983a, 55. 324 HORNYIK 1860-1866, II. 280-282. (37. sz.), vö. MÉSZÁROS 1979, 103-108. 325 BÁLINT 1975, 85-108., passim és SZAKÁLY 1995d, 190-219., passim. 326 MÉSZÁROS 1979, 103-118.; pecsétjük: KECZKEMETI SZOCZOK CÉH POCHETI (1591), KECZKEMETI ZA-ВОК CÉH PECZETI 15-85. 327 Mióta nem régen az addig „céhtelen”-nek vélt Tolnán két céhet is felfedeztünk (SZAKALY 1992b, 121.), azóta célszerűbbnek látszik óvatosan bánni az ilyenféle kategorikus megállapításokkal. 328 KÁLDY-NAGY 1971, 85-95. és KÁLDY-NAGY 1977, 261-265. alapján 329 A szegedi mészárosok pl. azért kaptak kiváltságokat a töröktől, mert kereskedésük után járván postaszolgálatot teljesítettek számukra (SZEGED 1983, I. 611.). 330 SZAKÁLY 1971, 256. 331 A malomiparról általában 1. MET 28-36. (a vonatkozó rész Búza János munkája). 332 A „Molnár” vezetéknevet viselők száma ugyanis csak azt árulja el, hogy hányán voltak képesek malmot kezelni, azt azonban már nem, hogy az illető helyen hány malom működött. Ez a megállapítás a szandzsák-defterek többségére, szerencsénkre nem áll.
