Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)

Szakály Ferenc†: A hódolt megye története

mérték belőle, miként az is, hogy az az egész behozatalt terhelte.298 Akárhogy volt is, mindenképpen a településre irányuló (ott bonyolított) borkereskedésre vet fényt. Bármily vonzó volna is azonban a bőséges adatbázist itt feltárni, ennek elvégzése szétfeszítené munkánk kereteit. (Kivált, hogy a hordóadó gyakran más jövedelemforrással [érdekes módon leginkább a menyasszonyadóval] együtt jelenik meg.)

A középkorvégi Magyarországot rendkívül sűrű piachálózat borította, amelynek kialakításánál egykoron gondoskodtak arról, hogy a helyi szükségleteket elérhető távolságon belül folyamatosan kilehessen elégíteni.299 Ha hihetnénk a török adóbecsléseknek, ügy arra kellene következtetnünk, hogy a török megszállás teljesen szétzilálta a történetileg kialakult addigi piacrendszert, hiszen a szandzsák-összeírások csupán féltucatnyi helyen jeleznek piaci jövedelmeket. Ez azonban nyilván nem azt jelenti, hogy csak ezekben tartottak piacot, hanem azt, hogy a helységek többségében olyan csekélyke jövedelmet hozott, hogy adminisztrációja költségesebb lett volna a várható bevételnél. Feltevésünket, általánosan elterjedtnek mutatván a piacra járást, a kánunnámék erősítik. Ezekből tudjuk, hogy voltak olyan helységek (méghozzá nemcsak a kiemelkedőek között), amelyekben egész héten át minden nap tartottak piacot.300 Ennek kínálata aligha térhetett el oly mértékben a maitól, hogy felőle érdemes volna részletező találgatásokba bonyolódni; nyilvánvalóan éppúgy a gyümölcs, zöldség, baromfi és tojás lehettek legkeresettebb cikkei, mint manapság. Megjegyzendő persze, hogy a Nagykőrösre 1562-ben kirótt 1500 akcse piaci illeték, valamint a Ráckevitől remélt ennél is jóval magasabb piaci vám (1546:1500,1562: 5850,1580: 2000,1590: 4500)301 arra mutat, hogy piac elnevezés alatt magasabb forgalom-szerveződési formációk is rejtőzhettek; ezek piaca átmenet volt a vásár felé.

** *

Mivel a fentiekben, forrásaink egyoldalúsága miatt a helyi árucseréről csak felettébb bizonytalan és elmosódott képet adhattunk, a témakör lezárásaként hangsúlyoznunk kell, hogy Pest megyei parasztpolgárság nem csökkenő, hanem éppen ellenkezőleg: rohamosan emelkedő mértékben kapcsolódott bele a kereskedésbe, s az abból származó haszon gyarapodását elősegítő tényezők közül hovatovább a legfontosabbá vált. Bár a tüzetesen megvizsgált Nagymaroson a kereskedő patríciusok nem sajátították ki maguknak a városigazgatást,302 felettébb valószínű, hogy másutt — ahol szélesebb réteg foglalkozott árucserével, mint a Dunakanyar e kies fekvésű kisvárosában — ők töltötték be a városigazgatás kulcspozícióit is (miként az a városokban Európa-szerte szokásos volt). Mivel 16. századi névanyagunk — bőségessége ellenére is — meglehetősen szórt, nem szolgálhatunk látványos pályarekonstrukciókkal, s mivel a főbírók 16. századi névsorát a legnagyobb mezővárosokban sem tudtuk összeállítani, semmi esélyünk, hogy akár a váci, akár az érsekújvári vámjegyzékekben szereplő kereskedőket ezekben visszakereshessük. Egy szórványadat — Kalmár János egykori kecskeméti főbíró utódainak számára 1600-ban kibocsátott nagyszombati bizonyságlevél — azonban egyértelműleg a fenti hipotézist bizonyítja, lévén, hogy ezek valamennyien nagykereskedővé váltak Nagyszombaton és Kassán. Következésképp apjuk — már csak neve szerint is — alighanem úgyszintén az áruforgalomból szerezte vagyonát.303 Ugyanerre a következtetésre jutunk akkor is, ha feltesszük, hogy az 1544-ben Zurndorfnál vámoltató Végh Mihály azonos Kecskemét későbbi főbírájával, a Psalmus Hungaricus szerzőjével.304

Mindebből egyelőre csupán azt a kézenfekvő hipotézist állíthatjuk fel, hogy a kereskedelem nemcsak pénz-, hanem elsőszámú presztízs-szerző foglalkozás volt. Sőt talán nem túlzás azt állítani, hogy igazi presztízst csupán az áru termeléséből — Pest és Solt megyében a marhatenyésztésből — és forgalmazásból lehetett szerezni.

376 SZAKÁLY FERENC

298 KÁLDY-NAGY 1985, passim.

299 Ezzel a kérdéssel Kubinyi András foglalkozik az ún. „három vásáron való kikiáltások” alapján, eredményeit — szíves közlése szerint — még csak részlegesen publikálta, vö. KUBINYI 1989.

300 FEKETE 1944, 207. (4. pont.).

301 KÁLDY-NAGY 1985, 389. és 507.

302 SZAKÁLY 1995d, 300-304.

303 SZAKÁLY 1995d, 196-204.

304 Meghatározásához vö. MÉSZÁROS 1979, 170-175.