Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)

Szakály Ferenc†: A hódolt megye története

Az 1 km2-re jutó lélekszám csupán az első pillantásra tűnik alacsonynak.94 Ha meggondoljuk, hogy a 15-16. század fordulóján is akadt Pest megyének olyan területe, amelyen 1,6 háztartásfő számítható 1 km2-re,95 úgy máris elfogadhatóbbnak érezzük azt.

Közel sem jutunk azonban ilyen megnyugtató eredményre, ha a fenti műveletet fordítva is elvégezzük. Vagyis: ha a budai szandzsák népességének visszaszorzásával igyekszünk eljutni az ország lakosságszámához. Az általunk vizsgált terület — amely, ismételten hangsúlyozzuk, csak részben fedi a majdani Pest-Pilis-Solt[-Kiskun] megyét — a (Szlavóniával és Erdéllyel együtt) kereken 300 ezer km2 nagyságú Magyarországnak 23-ad része volt, ilyenformán a legmagasabb 1580. évi népességszám visszaszorzásával is olyan alacsony népességszámhoz (87 000 X 23 = 2 000 100) jutunk, amely messze elmarad a szakirodalom legpesszimistább becsléseitől, nem is szólva a középkori Magyar Királyság — igaz, Horvátországgal együtt — 3,5 millióra kalkulált össznépesség-számáról.96 Ebből a — számunkra ehelyütt kifejezetten lehangoló — tényből arra kell következtetnünk, hogy vagy

1. összehasonlítási alapként használt közép- és törökkori becslések — csökkenő tendenciájuk ellenére is — túl magasak,

2. szorzószámaink állnak kínosan távol a valóságtól,97

3. az összeírásokból a népességnek nagyobb hányada hiányzik, mint 20%,

4. vagy pedig a Hódoltság, vagy legalábbis vidékünk lakosságának pusztulása volt jóval nagyobb, mint azt a fentiek alapján feltételeznők.

Bár eddigi megfigyeléseink ennek ellentmondanak, végső soron nem zárhatjuk ki azt az eshetőséget sem, hogy megyéink, amelyek közül Pilis és Pest északi része mint az ország 1526 és 1541 között szinte folyamatosan támadott centrumának „hátországa” különösen súlyos megpróbáltatásoknak volt kitéve, s aránytalanul nagyobb mértékben elpusztult, mint az ország egyéb régiói. Az 1526 utáni fejlemények azt a benyomást kelthették, hogy a Porta csak a királyi székváros sorsára ügyel, az 1543. évi szultáni hadjárat előtti „hódítási szünet” pedig azt,98 99 hogy érdemes odébb állni, hiszen — vélhette a tájékozatlanabb paraszt-népesség — a hódítás esetleg beéri Budát a Szerémséggel összekötő Duna-menti sávval s nem tart igényt a Budától viszonylag távolabb eső vidékekre.

Mivel egy monográfia a még hiányzó részletkutatások elvégzésére nem vállalkozhat — főleg olyanokra nem, amelyek még a szokványosnál is nagyobb nehézségekbe ütköznek s jobban ki vannak szolgáltatva az esetlegességnek —, ezen a ponton, nyitva hagyva a kérdéseket, beérjük a probléma jelzésével.

Hogy a fentebb kikalkulált össznépesség-számmal mégsem rugaszkodtunk el túlzottan messzire a valóságtól, azt az a körvonalaiban immár teljesnek tűnő kép is megerősíteni látszik, amelyet a hódoltság legnagyobb mezővárosainak elhelyezkedéséről, nagyság-sorrendjéről és ez utóbbi változásairól felvázolhatunk. Ez a vázlat ugyan éppúgy a török szandzsák-összeírások adatain alapul, mint az ellenőrzendő kalkuláció, csakhogy ez számos, egymástól eltérő módszerrel felvett defterek alapján készült. így amennyiben az általunk vizsgált terület mezővárosai a fontossági sorrendben oda kerülnek, ahová őket más török és magyar megnyilatkozások, a gazdaság-szervezetben játszott szerepük alapján elvárnánk, úgy visszaigazolják a becslési módszer helyességét.

Az 1546-1590. évi budai tahrir defterek — névsorrendben — Budát, Bujákot, Ceglédet, Dunafoldvárt, Kecskemétet, Nagykőröst, Nagymarost, Óbudát, Pestet, Ráckevit, Tápiószecsőt, Vácot, Vált és Visegrádot minősítik „város”-nak." Közülük 3 nem a minket érdeklő területre esik (Buják, Nógrád m.; Dunafoldvár, Tolna m. és Vál, Fejér m.), Budát és Pestet, mint sajátos sorsú közösségeket kizártuk vizsgálódásaink köréből. Marad tehát 9 pilisi és pesti, amelyekhez viszont hozzá kell adnunk a tágabb értelemben vett Solt megye városait: Dunapatajt, Fajszot, Foktőt, Kalocsát, Soltot100 és a kiskunsági Halast. Ez 15 település, amelyek közül Kalocsát,

94 A századvégi Hódoltság népsűrűségét 5,5-6,4 fő/km2-re becsüli Dávid Zoltán (DÁVID é. n.), vö. MT II/l. 286-290. (a vonatkozó rész Zimányi Vera munkája).

95 Kubinyi András szíves közlése (Szada környéke).

96 Azt azonban magunk sem hisszük, hogy a szorzószámot a dzsizje hánenkénti 20-25-nél kellene keresnünk, vö. HEGYI 1995b, 47-48.

97 KUBINYI 1996.

98 Igaz, ekkor került sor — szinte észrevétlenül — a mohácsi/szekszárdi szandzsák megszervezésére (SZAKALY 1995c.).

99 Ezek adatait több szempont szerint kigyűjtötte MÉSZÁROS 1979, 80-81., 83., 85., 99. sköv.

100 VASS 1979, és VASS 1980.

342 SZAKÁLY FERENC