Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
330 SZAKALY FERENC törökök, úgymond, „Gyarmattól, Szécsénytől (Nógrád m.) és Nyéktől (Borsod m.) fogva Budáig minden elpusztítottak”,8 a Verancsics-hagyatékban fennmaradt későbbi Memoria rerum szerzője pedig úgy emlékszik vissza 1526-ra, hogy a Budáról induló török portyák „Váctul fogva Gyengyesig, Miskolcig, Mohiig” minden falut felégettek.9 E közléseket már csak azért is hajlamosak lennénk készpénznek venni, mert egyes Heves megyei összeírásokban valóban találunk törökök által 1526-ban elpusztított helységeket.10 A Dubraviczky Mihály és Dubra- viczky Horváth Márk által sülyi Etele László, Dóczy János budai várnagy jászberényi és Perjel Mátyás, Márkus Péter sülyi officiálisa, valamint „tettestársai” ellen 1527 elején indított hosz- szadalmas perből azonban egyértelműen igazolható, hogy a fenti útvonalba eső Tápió-menti falvak nemhogy nem pusztultak el teljesen, hanem továbbra is bőséges zsákmánnyal szolgáltak a szomszédos hatalmaskodóknak. 1526. november 11. körül Eteléék mintegy hónapra megszállva tartották a panaszosok Félegyház, Györgye és Szele possessióját, s onnét — ezzel hozzávetőleg 1000 aranyforint értékű kárt okozván — 325 marhát, 200 juhot, 45 sertést és 5 hátaslovat hajtottak el. Az állatok részben a panaszosok, részben azoknak a törökök által megölt, illetve fogságba hurcolt jobbágyai tulajdonát képezték (tam ipsorum exponentium proprios suos, etiam jobagionum eorundem per Tureos tum in teremptorum tumque abductorum), illetve menekülő jobbágyok hagyták azokat a megnevezett helyeken (in eisdem possessionibus ipsorum per homines profugos amissos et deperditos) — vagyis: mindenképpen a fóldesurat illetnék. Dubraviczkyék egy füst alatt vádat emeltek Benedek nemes ellen is, aki október 26. táján (!) Domonyban elvette az egyik Dubraviczky nényei (Nógrád m.) jobbágyának Szelén vásárolt 60 ökrét, 3 tehenét és 1 lovát (nyereggel és kötőfékkel együtt.) A váci káptalan 1527. április 9-i és 1528. május 10-én kelt becses kiadványaiból11 — amelyek önmagukban is bizonyítják, hogy a testület gyorsan rendezte sorait — kirajzolódó kép, ha elmosódott is, egyértelmű. A törökök ugyan sok jobbágyot elpusztítottak vagy elvittek a környék falvaiból, ahol időlegesen gazdátlanná vált csordák és nyájak kóboroltak —• ezeknek összegyűjtésével a hódítók, úgy tűnik, nem értek rá foglalkozni —, ám már a török elvonulása után egy hónappal mutatkoztak az élet újraindulásának jelei. A közutakon ismét megjelentek a „forizáló” jobbágyok, akik közül egyesek alkalmasint éppen mások bajából igyekeztek hasznot húzni (pl. olyanképpen, hogy siettek „nyomott áron” kóbor jószágot vásárolni), s a részben elnéptelenedett falvakba visszaszivárogtak azok a kisnemesek, akik a jelek szerint félrehúzódtak a török portyázók elől. December közepén ezek már a károk és a kóbor állatok számbavételével voltak elfoglalva, ám egyeseknek — pl. Dubraviczkyéknek — megrökönyödve kellett tapasztalnia, hogy birtokaiknak időközben új gazdája támadt; nyilván azok közül, akik a helyszínen vagy annak közvetlen közelében vészelték át a vihart. (A felettébb népes Jászberény officiálisáról pl. joggal feltehető, hogy Egerbe húzódott.)12 Úgyszintén a pusztulás mértékére vonatkozó adatok óvatos felhasználására int Pilis megye példája. A kicsiny megye — nyilvánvalóan Buda közelsége okán — messze az ország legsűrűbben lakott területe volt,13 ám — mint arra az alábbiakban visszatérünk majd — a Buda birtoklásáért folytatott háborúskodások, majd a török megszállás következtében lakossága alaposan lecsökkent, a század végére pedig szinte teljesen elszéledt. A budai szandzsákba tagolt nyugat-pilisi részeken 1546-ban 22 lakott települést írtak össze, ugyanakkor a régészeti terepbejárások 17 olyan falu helyét derítették fel, amelyek a 16. század elején bizonnyal lakottak voltak, ám 1526 után élő településként már nincs adatunk róla. Vagyis: Pihs Buda környéki része településeinek legalább felével fizetett a török első itteni látogatásáért.14 Ugyanakkor fel kell figyelnünk az ellenkező irányba igazító adatokra is. Például arra, hogy Christoph Lamberg királyi fővadászmester 1529-ben kemény hangú levélben figyelmeztette a tinnyeieket, hogy a királyi vadaspark — amely bekerített, őrökkel védett terület volt, s rajta erdészház állott — 8 FRAKNÓI 1899, 367-368. 9 MEM. RER. 30. 10 SOÓS 1975, passim. 11 SZARKA 1948, 57-59. és 62-64. (1. és 3. sz-ok), téves kommentálja: HORVÁTH 1981, 2—4., 8. sz-ok. 12 Heves vármegye önvédelmi intézkedéseiről 1. SZEDERKÉNYI 1890-1893. II. 2. 13 KUBINYI 1996. 14 Torma István számításai az MRT VII. alapján (Bogdánrév, Boron, Borosjenő, Budajenő, Csík, Eben, Felkeszi, Garancs, Diósd, Horhi, Kalász, Kovácsi, Kozár, Leányfalu, Páty, Perbál, Solymár, Szántó, Szenese, Szentpéter, Tahi, Tárnok, Telki, Torbágy, Üröm).
