Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
324 HEGYI KLÁRA kijüttek az legényükért, az mely legényök Baranyai András kovácsnak az tinóját az mezőn levágták, az szubasák és az mellette való nép ittanak meg f.5 d.80 érő bort. - Sofia János méheit hogy Csala György fia és Nagy Imrő sógora ellopták, és az szubasák értük kijüttenek, ittanak meg f.8 bort.”358 Több eset bizonyossá teszi, hogy a bűnösöket maga a város adta fel Budán: „Mikor Máté Jánost és Tót Istvánt küldöttük a vajdához hírmondani az szajha tartó legények végett, adtunk költségre f.l. - Hogy az szajha hordozó legényekért az vajda emberei az szubasákkal együtt alájüttenek, az ketteinek ajándékpénzt adtunk 1 és fél tallért.”359 A szűkszavú bejegyzések alapján nehéz megmondani, hogy a szubasik és vojvodák hol, kit, mire ítéltek. A számadáskönyveket lapozgatva az a benyomásunk támad, hogy a törököknek félretett vétkesek egyik részének pere a városban zárult le, a kiszálló törökök helyben szedték be tőlük a büntetéspénzeket. A „vajda rabjainak” másik részét viszont Budára vitték, közülük kerültek ki a halálra ítéltek és kivégzettek. „Hogy az szubasák az két legényt elvitték, adtunk nekik 1 tallért. (1640) - Hogy Szőke Jánosnét az szubasák elvitték, az két szubasának adtunk két tallért. (1644) - „Hogy az házásó tolvajokért a szubasák alájüttenek, adtunk a szubasáknak három tallért. Boldisár Márton uram Csőkés Mátyás urammal hogy fölmentek Budára ugyanezen házásó tolvajok halála végett ” (1645)360 Ezekben és más hasonló esetekben semmi nyoma nincs annak, hogy a város az elvitt bűnösök haláláért fizetett volna, felettük tehát a török hatóságok ítélkeztek, a végrehajtásról is ők döntöttek. Találkozunk viszont néhány olyan tétellel, amelyben komoly költséggel járó kivégzésekről esik szó. 1631-ben bizonyos György fölakasztásának ára a tatár hóhér díjával együtt 88 forint 42 dénárt tett ki, öt év múlva egy lótolvajé, akit szintén tatár hóhér akasztott, 90 forint 10 dénárt,361 1639-ben pedig a következő áll a számadáskönyvben: „Az mely emberölő két gyilkos legényt megölettünk Pesten, azokért fizettünk f.190 d.60.”362 Az esetek megítélését megnehezíti, hogy ebben a korban még mellőzték az írásjeleket. A fenti példamondatban sincs vessző, ezért így is olvasható: „ két gyilkos legényt megölettünk, Pesten azokért fizettünk”. A kérdés ezekben az esetekben éppen az, hogy ezeket az ítéleteket Budán-Pesten, vagy már a városban hajtották végre. Inkább csak az érzés és a tatár hóhérok emlegetése hajlít arra, hogy az 1630-as években még ezek a város által fizetett — megrendelt? — kivégzések is Budán és Pesten folytak le (tatár csapattestről csak a pesti őrségben van tudomásunk). Az első biztos híradás arról, hogy egy bűnöst a városban akasztottak fel, 1640-ből maradt fenn. Az időpont egybeesik a hódoltsági mezővárosok bíráskodásának általános nagykorúso- dásával. Azokban az évtizedekben ugyanis, amíg Kőrösön és másutt a vétkeseket csoportosítgatták a török illetékesek és a városi magisztrátus között, a török uralom alatt élő népesség, elsősorban a városok, de kollektiven egy-egy körzet falvai is fontos jog birtokába kerültek: a török hatóságok is megengedték nekik, hogy a háború alatt és után az országot ellepő útonállók és rablók ellen megvédjék magukat. A közbiztonság lezüllésére mind a királyság, mind a hódoltság lakossága szervezett önvédelemmel válaszolt; e spontán szervezkedés mindkét országrészben életre hívta a parasztvármegyéket,363 amelyeknek működését a helyzet és a magyar kormány- szervek nyomására a török tartományvezetés is kénytelen volt tudomásul venni. Az 1630-as évek végéig tartott, amíg a török hatóságok kialakították a lakosság önvédelmének szabályait és ellenőrzését. 1617. március 20-án Bekir egri beglerbég magyar nyelvű engedélyt adott a „Gyöngyös és Pata és Pásztó tartánybelieknek”, harminc felsorolt városnak és falunak, amelyek Jászberénytől északra a Zagyva és a Tárná által határolt háromszögben, Pest megye keleti határán feküdtek. Rendelete bőkezűen osztotta a jogokat, engedékenységben évtizedek múlva is alig akadt párja. „Erős parancsom ezt néktek bírák és polgárok, az mely városokon és falukon tolvajok lennének, avagy mezőkön és erdőkön halljátok, egyik a másiknak hírt tevén, városok és faluk azok ellen föltámadván, akár török legyön, akár rác legyön, akár magyar legyön, akár miféle nemzet legyön, ha tolvajok lösznek, hogyha elevenen meg nem foghatjátok, tehát miképpen megölhetitök megöljétök, tisztességemre senkitől semmit ne féljetök, hanem bízvást öljétök.” A rendelet nemcsak jogot adott a rablók üldözésére, hanem egyenes utasítást is: „Ha 358 BKML Nagykörös számadáskönyvei 6. kötet, 118., 120., 126., 129., 188-189. 359 BKML Nagykőrös számadáskönyvei 10. kötet, 172, 285. 360 BKML Nagykőrös számadáskönyvei 12. kötet, 196., 15. kötet, 187., 16. kötet, 167. 361 BKML Nagykőrös számadáskönyvei 2. kötet, 14., 7. kötet 102. 362 BKML Nagykőrös számadáskönyvei 10. kötet, 170. 363 SZAKÁLY 1969b.
