Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
302 HEGYI KLÁRA folyamatos táplálását. A módszer mindkét fél hasznára vált, a magyar autonómiák megerősödéséhez pedig nélkülözhetetlen volt.258 V A 17. század változásai a törökök berendezkedésében A 16-17. század fordulója politikai, katonai és pénzügyi csőddel köszöntött az Oszmán Birodalomra. Alig ült el 1590-ben a több mint évtizedes háború Iránnal, Dél-Magyarországon kezdődtek zavargások, hogy hamarosan ezen a fronton dagadjanak másfél évtizedes, kegyetlen háborúvá. Itt még javában folyt a harc a legfontosabb erősségekért, amikor 1603-ban újra lángba borult a perzsa határvidék. A nyugati és keleti végeken folyó kétfrontos háborúval egy időben a birodalomvezetésnek egy harmadik, belső fronton is helyt kellett állnia: a szultáni szeráj amúgy sem nyugalmas napjait portai janicsárok és szpáhik sorozatos felkelései rázták meg, Anatóliát pedig dezertált katonákból, földönfutó parasztokból és vallási agitátorokból összeverődött, lázadó fegyveres csapatok lepték el, amelyeknek leverését ismét csak a hadsereg kapta feladatul. Nagy Szulejmán uralmának elején, 1527-1528-ban a központi kincstár — azután, hogy kifizette a mohácsi hadjárat költségeit és már a következőt, a bécsit szervezte — kerekítve 93 millió akcse (közel kétmillió magyar arany) többlettel zárta a pénzügyi évet; 1598-ban ezzel szemben 400, 1608-ban 95,5 milliós hiányt könyvelt el.259 A hosszan tartó, külső-belső háborús megpróbáltatások kíméletlenül felszínre hozták a végletesen központosított és agyonadminisztrált elosztási rendszer gyengéit. Már az 1580-as években zavarok mutatkoznak a jövedelemforrások felmérésében és a szpáhik eltartásában, de a klasszikus szulejmáni rendszer még áll, a módszerek és a formák változatlanok. A meggyötört pénzügyi vezetés már 1590 körül elszánta magát a változtatásra, és nekikezdett kiépíteni egy olyan új rendszert, amelynek koncepciója alapjaiban tért el az előzőétől. Lemondott arról a törekvésről, hogy minden akcséról és bárányról tudjon, minden jövedelmet be- gyűjtsön, majd napra számon tartott alkalmazottainak egy végtelenül bonyolult rendszer keretében újraosszon. Egyre kevesebb jövedelmet tartott meg a kincstár közvetlen kezelésében, és egyre többet engedett át — a maga közvetítő szerepét kiiktatva — az állam eltartottjainak. Az általános folyamat részeként a magyar tartományok hasznosításában is változás állt be. A koncepcióváltás egyértelműen kiderül a forrásokból, részletei azonban még feltáratlanok. A vizsgálatot éppen az nehezíti, ami a változás szükségszerű velejárója: a források nagyfokú csökkenése. Míg a 16. századi erős centralizáció irathegyeket termelt, addig a decentralizáció alaposan megsoványította az elszámolásokat. A 17. században a magyarországi hódoltságban sem a jövedelemforrásokról és a bevételekről, sem a kifizetésekről nem készültek több száz oldalas defterek. Nem tartották számon, kik lakták a városokat és a falvakat, miből mennyit termeltek, tartottak-e állatokat.-Jó esetben — ezt is inkább csak a század első feléből — annyit listákba szedtek, hogy a lakott helyek hány adóegység után fizették az állami adót, a dzsizjét. Részletes vámnaplók híján a kereskedelmi forgalom is homályba vész, mindössze annyit tudunk, milyen — gyakran évtizedeken át változatlan — összegekkel számolt a kincstár a váci, a budai vagy a földvári átkelők jövedelmeinek tervezésekor. A várvédőknek és a szpáhiknak a kifizetések alapjául szolgáló névsorait — ha egyáltalán még készítettek ilyeneket — valószínűleg helyben őrizték és dobálták ki, a központi és a tartományi kincstárak iratai között ugyanis hiába keressük őket. Elszámolásaikban csak egy-egy körzet katonáinak összlétszámai szerepelnek, és nagy szerencse, ha egy vár legénységére legalább a század első évtizedeiből és legalább alakulatokig bontva bejegyzést találunk. A birtokadományozások naplóit egy ideig még vezették, a század közepére azonban ezek is kiürültek. Részletes felmérések és katonalisták csak az új vilájetek, az egri, a kanizsai és az érsekújvári felállításakor készültek (a váradiról alig valami), a régi tartományokról, így a számunkra érdekes budairól csak évtizedeken át alig változó irányszámokat tartalmazó pénztári összesítésekből kísérelhetjük meg a tájékozódást. Az erősen megcsappanó török iratanyag helyébe az örvendetesen megszaporodó magyar források lépnek, és ez a magyar hódoltság kutatásának páratlan különlegessége. Egy bolgár vagy szerb városról annyit tudni, amennyit a török források megőriztek, szerencsés esetben egy közeli pravoszláv kolostor szerzetesei feljegyeztek róla. A törökök magyarországi tarto258 A török várakról, igazgatásról, társadalomról és adóztatásról szóló részekben használt török levéltári anyagból a következő jelzetűek Káldy-Nagy Gyula isztambuli gyűjtéséből valók (mikrofilmjüket a MÓL mikrofilmtára őrzi): BOA Tapu 318, 329, 345, 497, 503, 480, 590, 1044.; MM 498.; Kepeci 325. 259 TABAKOELU 1985, 396.
