Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
AZ OSZMÁN HATALOM BERENDEZKEDÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 285 illetéket török mészárosoktól is szedtek-e. Nem kizárt, hogy a szultáni törvények e bevételről szóló pontja csak a nem-muszlimokra vonatkozott. Ha ez a feltételezés beigazolódik, mindaz, ami a hódoltsági török központok, köztük Vác és Visegrád mészárszékeiről mai tudásunk szerint elmondható, a magyar lakosság belügyévé válik, s nem sejthetünk mögötte helyi török kereskedőket. A Visegrádról származó vágási illetékek eltűnte ezen a módon is magyarázható: mivel magyar lakosai kivesztek, a kincstári bevételek közül is elmaradtak azok, amelyeket ők fizettek.) Mindent számításba véve is, talán nem csak a forrásanyag szegénysége és bizonytalanságai hajlítanak arra a következtetésre, hogy a hódoltságon belük helyi ipar és kereskedelem korlátozott érvényesülést kínált a török központok katonáinak és polgári lakosainak, akik emiatt inkább pénzügyi vállalkozásokba fogtak. A megélhetésnek és a zsoldkiegészítésnek ezt a módját maga az állam kínálta fel abban az adóbérleti rendszerben, amellyel úgy biztosított magának folyamatosan befolyó és növekvő jövedelmeket, hogy közben megtakarított sok alsóbb rangú pénzügyi hivatalnokot. A rendszer leegyszerűsítve a következőképpen működött: az állam különböző bevételekből (adókból, vámokból stb.) pénzügyi egységeket, mukátaákat alakított ki, s ezek egészét vagy leválasztott részeit meghatározott időre, leggyakrabban három évre vállalkozóknak adta bérbe. Ezek kötelezték magukat, hogy a szerződésben megállapított összeget folyamatos részletekben befizetik a kincstárba. A vállalkozásra egy vagy két felelős (emin és katib) szerződött. A kincstár úgy igyekezett kizárni a kockázatot, hogy az adóbérlők mögé a behajtandó pénzösszeg nagyságához igazodó számban kezeseket rendelt. Ezek többsége az állam kenyerén élő katonák közül került ki, így ha a fizetésképtelen bérlő tartozása rájuk hárult, azt a kincstár kíméletlenül levonta a zsoldjukból. Érthető, hogy a vállalkozók tömegét adó kezesek a kockázat ellenében részt kívántak a bevételből, és nem elégedvén meg a befektető passzív szerepével, maguk is közreműködtek a jövedelmek behajtásában és emelésében. A bérleti rendszer állandó licitálások, ráígérések útján váltogatta szereplőit, és növelte a kincstár bevételeit. Bárki, aki elég tőkeerősnek tudta magát, kinézhette az állami jövedelmek valamelyik haszonnal bíztató csoportját; ha az aznapi bérlő befizetési kötelezettségét érdemi összeggel megtoldotta, és kellő biztosítékokat — kezeseket — adott, a kincstár vele kötött új szerződést, az elődtől csak az időarányos részletet hajtotta be. Mivel a rendszer valamennyi szereplő számára jókora kockázatot rejtett magában, mindenki igyekezett megfontoltan eljárni. A kincstár megfontoltságát mutatja, hogy a bérlők lassabban cserélődtek, mint ahogy várnánk. A legnagyobb hasznot hozó bevétek egységeket szívesen hagyta megbízható, kipróbált bérlők kezén. Maguk a vállalkozók is stabilitásra törekedtek, és a vetélytársak távoltartására gyakran maguk ígértek rá saját fizetési kötelezettségükre. így a legzsírosabb bérletek egyikét, a váci mukátaát 1558 májusától legalább 1560 szeptembere végéig ugyanaz az ember, Abdurrahman halífe budai lovas (gönüllü) igazgatta eminként.189 A kincstári jövedelmeket előállító adózókat a rendszer többszörösen megnyomorította. Nekik kellett a növekvő bérleti díjakat előteremteniük, és eltartaniuk a vállalkozók hadseregét, hiszen a kezesek csak biztos jövedelem reményében kockáztatták megélhetésük alapját, a zsoldjukat. A bérleti rendszer az adófizető termelők rovására, a vállalkozók számára többnyire haszonnal működött, érdemes volt részesévé válni. A vállalkozók rangsora hűen tükrözte a hódoltsági törökség, elsősorban a katonaság hierarchiáját. Az adóbérlők többnyire a várkatonaság legrangosabb lovas alakulata, a csak Budán szolgáló gönüllük közül kerültek ki, de akadtak közük szpáhik is. A váci mukátaa bérlőjének, a már emlegetett Abdurrahmannak egy másik budai gönüllü, Haszán Báli segített a befizetésekben, aki mellesleg a Vác alá tartozó szpáhik elöljárójának, a miralajnak a testvére volt. A bérlők és kezeseik között ismerős váci és visegrádi katonákat is viszontlátunk. Mehmed, a visegrádi várkapitány helyettese és Aladzsahiszári Hamza, a vár tüzéreinek másodparancsnoka 1563. március 11-étől három évre bérbe vette a váci mukátaa egyik jövedelemcsoportját, amelyhez a következő év ápribsától még esztergomi bérletet is szerzett.190 Saját várukból tizenöt, Budáról egy, Vácról öt katona és egy civil lakos vállalt értük kezességet. A szerződés nemcsak a névsorukat tartalmazza, hanem feljegyzi alakulatukat, napi zsoldjukat és azt az összeghatárt is, amelyért jótálltak. A huszonegy katona kezes közül hatan tiszti vagy tizedesi rangot viseltek, a többiek közkatonák, de egy kivételével valamennyien a megbecsült müsz189 FEKETE-KÁLDY-NAGY 1962, 282, 548 és közöttük passim.
