Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Buzás Gergely: Pest megye középkori művészeti emlékei
két 30x15 m-es ház került elő. 1342 után itt egy templomot kezdtek építeni, de a munka 1347-ben félbeszakadt. A templomnak, valamint a hozzá csatlakozó egyéb lakóépületeknek a faragott kövei I. Lajos-kori alapfalakba másodlagosan beépítve kerültek elő. A kőfaragványok alapján rekonstruálható a templom szentélye, amely a nyolcszög öt oldalával záródó, keresztboltozatos, igen gazdagon tagolt, tiszta faragottkő építmény volt (16, 17. kép). A boltozati bordák profilját követő falpillérek közét teljesen kitöltötték a finoman profilált keretű mérműves ablakok. Az ablakok alatti falsíkokat az egész szentélyen körbefutó ülőfülkesor díszítette. A kőfaragványok stílusa az 1300 körüli, francia kései klasszikus gótika formakincséből eredeztethető,71 és szoros kapcsolatban áll a 14. század első felének közép-európai építészetével.72 A korszak magyarországi emlékanyaga csak kevéssé ismert, de néhány emlék rokonsága így is nyilvánvaló a visegrádi szentéllyel. Elsősorban a margitszigeti dominikánus apácakolostor szentélybővítését kell említenünk, amely feltehetően Szent Margit 1335-1340 körül, az itáliai mesterek által faragott új síremlékével73 együtt készülhetett el. Aligha véletlen, hogy a Margit-síremlék faragványainak egyedüb ismert magyarországi párhuzama — egy fehérmárvány barátfej — szintén a visegrádi palota területén került elő.74 A másik jelentős emlék, amely a szoros formai, stiláris kapcsolatok mellett minőségében is közel áll a visegrádi anyaghoz, a pilisi ciszterci apátság szentélyrekesztője. 2. Építkezések a pilisi apátságban Az apátsági templom új szentélyrekesztője a szerzetesi kórus, azaz a hosszház főhajójának első keleti boltszakaszának határán, a harmadik és a negyedik pillérpár között épült fel (18. kép). A teljes lettner hét boltszakaszos volt, ebből a két szélső a két mellékhajóba, egy-egy a főhajót a mellékhajóktól elválasztó árkádívek alá, három pedig a főhajóba esett. A két szélső és a középső szakaszban egy-egy oltáralapozás került elő. A kórus bejárata feltehetően a főhajóba eső rész két szélső szakaszának hátfalán nyílott. Egyébként a mellékhajók oltárai mögött sem volt zárt hátfal, amint ezt az eredeti helyükön előkerült lábazatok bizonyítják. A középső rész kialakítását nem ismerjük, itt csak az alapozás maradt meg. Ebből azonban kiderül, hogy a lettnerboltozat hevederíveinek megfelelően két támpillér tagolta ezt a falat. A támpillérekkel átellenben a nyugati homlokzaton lépcsősen elkeskenyedő pillérek választották el egymástól a boltszakaszokat. A hátfalon a bordáknak a lábazatig lefutó profilja tagolta a falpilléreket.75 Ezek a profilok valójában mérmútagozatok. Az omladékanyagban nagy számban kerültek elő hozzájuk illő, gazdagon díszített mérművek.76 E mérműbordák nem falazott boltsüvegeket hordtak, hanem sík födémet.77 Ez a mérműves díszítés nem csak a boltozatra volt jellemző, hanem a lettner nyugati homlokzatára is: a csúcsíves árkádokat éppúgy áttört mérművek tagolták, mint a fölöttük emelkedő háromszögletű vimpergák alatti és feletti falfelületeket. Ezt a végletes módon áttört, tiszta faragottkő szerkezetet élénk, dekoratív festés borította. Feltehetően a középhajóra néző homlokzatszakasz pilléreinek felső, kiszélesedő részén helyezkedhettek el azok a finoman tagolt szoborfülkék, amelyekben az ásatásból előkerült kisméretű szobrok állhatták. E szobrok nyilván az építkezés utolsó fázisában készültek, nem kizárt, hogy az architektonikus szerkezetnél egy kicsivel később. Ezeket talán már az 1350-es években faraghatták,78 míg az építészeti részletek: a vimpergák, a mérművek profilozása lényegében azonos az 1347 előtt készült visegrádi templom formáival. 71 Különösen a gazdag profilok — jellegzetes orrlemez nélküli körtetagjukkal (nem azonos a 13. században gyakori, csúcsívhez hasonló metszetű mandulataghoz) — és a meredek háromszögű vimpergás ülőfiilkék utalnak erre a forrásra. 72 Elsősorban Alsó-Ausztria 14. század eleji építészetében találhatunk párhuzamokat: így a kremsi dominikánus templom szentélyének ülőfülkeformáit, vagy az imbachi Szent Katalin-kápolna 14. század második negyedére datálható (NUSSBAUM 1985, 142.) ülőfülke-konzolait és egész szerkezeti felépítését kell megemlítenünk. 73 LÓVÉI 1980, 212. 74 LÓVÉI 1980, 204., Fig. 33. 75 GEREVICH 1985a, Abb. 27. 76 Itt szeretnék köszönetét mondani Takács Imrének, aki lehetővé tette, hogy a lettner kőtöredékeit még kiállításuk előtt átnézzem. 77 Ilyen megoldás már a 13. század végén megjelenik a freiburgi münster nyugati tornyának harangemeletén, illetve a 14. század első negyedében épült magdeburgi dómkerengő úgynevezett "Tonsur"-jában (NUSSBAUM 1985, 144., Abb. 105.). 78 MMTö 1987, I. 458. (Marosi Ernő értékelése), a lettner anyagának tudományos feldolgozását végző Takács Imre szintén a 14. század közepe utánra keltezi őket. (Takács Imre szíves szóbeli közlése.) PEST MEGYE KÖZÉPKORI MŰVÉSZETI EMLÉKEI 233
