Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
PEST MEGYE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 133 hozama oly kicsi lehetett, hogy még a Garam-vidéki bányászat visszaesésének korszakában sem érte meg újra művelés alá fogni. A tőkehiány amúgy is súlyos teherrel nehezedett az egész késő-középkori magyar bányászatra. Későbbi középkori adatunk nincs az itteni bányákról. 10. Nemesek Korszakunk kezdetén Pest és Pilis megyében lezárult a nemesi társadalom nagy átalakulási folyamata. Királyi várszervezet nem lévén, ez itt amúgy is zökkenőmentesebben történhetett meg, mint máshol. Itt nem jelentkeztek kollektiven egész falvak lakói, hogy kétséges nemesi voltukat bizonygassák. Az 1347-ben Fejér megyében nemesi birtokhoz jutott csepeli hospes, az 1412-ben egy ceglédi pusztát felkérő királyi csizmadia belépése a nemességbe egyéni karrierjüknek volt köszönhető, sem ők, sem más névtelen társaik nem módosították lényegesen a nemesi rend szerkezetét. Pest és Pilis megye későközépkori társadalmának egyik legfeltűnőbb jelensége az arisztokrácia hiánya. A magukat büszkén egy-egy előkelő nemzetséghez tartozónak valló családok sarjai — az Ákosok kivételével — nem tudtak meghatározó szerephez jutni a megyében. A Zsidó nemből kiágazó Csákiak nem itt lettek nagybirtokossá. Sem a főváros környékén kisebb birtokokat szerző bárói famíliák, sem az olyan régi megyebéli család, mint pl. a Bács és Torontál megyében jelentős jószágokat szerző Csévi Sáfárok birtokainak nagysága nem volt akkora, hogy túlnyomó befolyásra tehettek volna szert. Az Ákosok a 14. század végéig, ha nem is mind, de jórészt Pest megyei jószágaikon éltek, utána azonban Szlavóniába tették át rezidenciájukat. Hogy a Szántai Lackók mennyire kötődtek a megyéhez, nem tudjuk megítélni. A bárói rend tagjai sűrűn megfordultak ugyan mindkét megyében, Pilisben, ha a királyi udvarban tartózkodtak, Pestben átutaztukkor, vagy ha egy-két falunyi Pest-Buda környéki valamelyik birtokukat meglátogatták, de honos arisztokrácia nem élt itt. A Rozgonyiak egyszerűen nem tudtak volna hol tartózkodni huzamosabb ideig itteni birtokaikon, tudniilik még egy kisebb kastélyt sem építettek maguknak. A bárók hiánya azt jelentette, hogy a megyében gyakorolt befolyásuk is hiányzott. A bárói rend jelenléte várakat, nagy uradalmakat, a megye élén ispánt jelentett volna, ezek azonban mind hiányoztak. Pest megyében a bal parti oldalon egyáltalán nem volt vár. Nem épült meg Pakonyban az a vár, aminek emelésére Zsigmond királytól engedélyt kértek maguknak 1417-ben a Pako- nyiak.435 A jobb oldalon Diód sem volt igazi vár. Az oklevelek a szokásos castrum helyett csupán castellumként emlegettek, amit inkább kastélynak szokás fordítani. Igazi vári funkciói sem voltak, nem volt körülötte szerveződött uradalom, tartozékai néhány jobbágytelekre terjedtek ki, védelmi jelentősége pedig nem volt.436 Buda környékén még állt ezen kívül is néhány, ritkábban említett castellum-. Érden, Ebenben és Horhin.437 Pilis megye valamivel jobban állt várakkal, a budai és az óbudai várat nem tekintve, még két erősség emelkedett itt: Solymár és Visegrád. Különösebb védelmi jelentősége Solymárnak sem volt, valószínűleg urai sem laktak benne.438 Visegrád az ország legreprezentatívabb erődítményei közé tartozott, birtokosa azonban mindvégig a király volt. Castellumok itt is akadtak: Zsámbékon, Kisszántón és Po- mázon. Építtetőik — akárcsak az ezen az oldalon fekvő Pest megyei társaiké — többnyire jómódú nemesek voltak.439 Az Anjouk korában csak az udvari érdemekkel lehetett jelentős vagyonhoz jutni. Zsigmond sem változtatott ezen a rendszeren, csak hatalmas adományaival lehetővé tette a később már az uralkodó kegyeitől függetlenül is megélő bárói rend létrejöttét. Azt már láttuk, hogy Pest és Püis megyében a nagy adományok elmaradtak. Ha valaki nem vállalkozott az uralkodó szolgálatára, különösen korszakunk első felében, szerény életvitellel kellett beérnie. A nemzetségen belül ugyanis a rokonok, még a testvérek iránti szolidaritás sem volt magától értetődő. A nagy karriert befutó családtagok nyűgnek érezték, ha a szegény rokonokkal osztozniuk kellett, maguk és utódaik boldogulását előbbre tartották; az olyan Anjou-kori újítások, mint az új adomány vagy a fiúsítás mind az ő érdeküket szolgálták. 1342-ben Ákos nembéli Nagy 435 PEST 562. sz. 436 PEST 568 sz 437 TORMA 1980. 438 MRT 7. 25/6. 439 TORMA 1980.
