Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
ELŐSZÓ Pest megye monográfiája első kötetének második része - rendhagyó módon megelőzve az első részt - 2001-ben jelent meg. Annak előszavában tájékoztattuk olvasóinkat azokról a folyamatosan felmerülő gátló tényezőkről, amelyek késleltették - és ma is késleltetik - a monográfia egyes köteteinek megjelenését. Amit ott leírtunk, igaz ennek a kötetnek a sorsára is. A megyénket is érintő felgyorsult útépítések, autósztráda-bővítések, nagy és összefüggő földterületeken történő beruházások a régészeti leletmentő ásatások számát jelentősen megnövelték. A szerzők közül többen a terepen dolgoztak és dolgoznak ma is. Alig jut idejük arra, hogy munkaszobájukba visszavonulva tanulmányt írjanak. Az intenzíven folyó ásatások napról napra újabb és újabb meglepetésekkel ajándékozták meg a régész társadalmat, a szakemberek és az érdeklődők széles táborát. A szakmai viták után a szerzők jogosan kívánták beépíteni az ásatások eredményeit a már elkészült dolgozataikba, vállalva nem egy esetben ezek bő kiegészítését vagy újraírását. Köszönet illeti Pest Megye Közgyűlését azért a jelentős anyagi támogatásért, amely fedezte a kutatások, a feldolgozások, s végül a megjelentetés költségeit. A kötetet tisztelettel és megbecsüléssel adjuk át olvasóinknak. Reméljük, ez a munka is további kutatásokra fog ösztönözni, s emellett a megyei helytörténetírásnak is hasznára lesz. Pest Megye Monográfia Közalapítvány kuratóriuma megbízásából a kiadó Budapesten, 2007 novemberében A kötet nyomdába adásakor kaptuk a szomorú hírt, hogy Kosáry Domokos akadémikus, aki a Pest Megye Monográfia Közalapítvány elnöki tisztét 1996-tól folyamatosan töltötte be, 2007. november 15-én eltávozott közülünk. Elnökünktől ezen a helyen is tisztelettel búcsúzunk. Emlékét megőrizzük! Pest Megye Monográfia Közalapítvány kuratóriumának tagjai