Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
Bondár Mária ÉLET A TÖRTÉNELEM ELŐTTI KOROKBAN. I. A neolitikum, rézkor, korai- és középső bronzkor emlékei Pest megyében A 19. században, a régészet tudománnyá válásának idején, a tárgyak anyagáról nevezték el az őskor főbb korszakait, így honosodott meg a tudományban az őskőkor, újkőkor, rézkor, bronzkor, vaskor ma is használatos terminológiája. A történelem előtti kor népei - a tudomány mai ismeretei szerint - vélhetőleg a mezolitikumtól kezdődően indoeurópai nyelveket beszéltek, írott források hiányában azonban nem tudjuk őket nyelvük vagy etnikumuk után megnevezni, ezért - elsősorban az anyagi kultúra jól körülhatárolható ismérvei alapján - kultúrákat különböztetünk meg az őskorban. A kultúra fogalma kompakt területet, egyfajta gazdasági egységet, az anyagi kultúra és a régészeti módszerekkel nehezen kutatható szellemi, vallási szféra összességét jelöli, amely mögött emberek kisebb vagy nagyobb összetartozó csoportja állt. A régészeti csoport fogalma egy-egy kisebb egységet jelöl, amely sajátos jellemzőkkel körvonalazható a nagy egységen, a kultúrán belül. Ezek ajegyek természetesen elsősorban a tárgyaknál ismerhetők fel. A típus megjelölés egy-egy jellemző tárgytípus alapján határoz meg földrajzi egységeket. A régészeti kultúra vagy csoport nem azonosítható etnikummal, törzzsel, nemzetséggel, családdal. Mindkettő olyan fogalom, amely a hasonlóság, illetve a szokványostól való eltérés jelzésére szolgál, segítség a régészek számára. A régészeti kultúrák névadója vagy az első lelőhely (pl. a magyar kutatás a késő rézkori badeni kultúrát az első ismertté vált lelőhelye után péceli kultúrának nevezte), vagy jellegzetes tárgy (pl. harangedények népe kultúrája), ritkábban különleges temetkezési szokás (pl. gödörsíros népek kultúrája), díszítés (pl. Furchenstich vagy tűzdelt barázdás díszű edények kultúrája) vagy a körülhatárolható elterjedési terület (pl. Körös kultúra) volt. Természetesen a régészettudomány fejlődésével az elnevezések is módosultak, finomodtak, e nagy korszakokat a kutatás tovább tagolta. Az őskőkor (paleoli- tikum) és az újkőkor közötti hosszú átmeneti időszakot, a tudatos termelőgazdálkodás kialakulását közvetlenül megelőző érát mezolitikumnak nevezzük. A fő korokon belül a kultúrák, csoportok, proto- és post időszakok töltik meg tartalommal a több száz generáció életét felölelő őskort, azt a történelem előtti időszakot, amikor a Kárpát-medencében élők még nem ismerték az írást, így múltjukról, az akkor végbement történeti eseményekről csak a tárgyak és az ásatásokon megfigyelt jelenségek vallanak. A régészek számára alapvető fontosságú a keltezés, amely az egyes kultúrák, csoportok időbeli elhelyezését teszi lehetővé. Az események, folyamatok időbeli behatárolása nem egyszerű feladat. Azokban az évezredekben, amikor írott forrásaink még nincsenek, a kultúrák egymáshoz való viszonyításához és más területekkel való összehasonlításához két módszer áll rendelkezésünkre: a relatív és az abszolút időrend. A relatív kronológiánál a bolygatatlan helyzetű objektumokban talált leletek egymáshoz viszonyított térbeli helyzetét vizsgáljuk, azaz azt, hogy melyik tárgy vagy jelenség volt előbb az egymásra rétegződött településeken. Az abszolút keltezésnél évszámok közé kell helyezni a történelem előtti korok kultúráit, azaz az írásos forrásokkal rendelkező távoli civilizációk biztos keltezéséhez kell szinkronizálni a Kárpát-medence egymást követő régészeti egységeit. A hagyományos keltezés elsősorban az egyiptomi királylistákhoz próbálta meg hozzárendelni különböző tárgyak nagy területen történő előfordulása alapján a kárpát-medencei régészeti anyagot is. A természettudományos módszerek - például a 14C izotóp felezési idejét alapul vevő radiocarbon keltezés, avagy a faévgyűrűket kiértékelő dendrokronológia - segítségével meghatározott időrend azonban ettől több ponton jelentősen eltér, így a keltezésben a korábbiakhoz képest
