Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
AZ ŐSKŐKOR ÉS AZ ÁTMENETI KŐKOR EMLÉKEI PEST MEGYÉBEN 43 Az ásatások során előkerült állatcsontok biztosan jelzik, hogy az utolsó nagy eljegesedés első hidegcsúcsát nem érték meg ezek a telepek. A barlangi és nyíltszíni telepek közös jellemzője, hogy hosszabb-rövidebb ideig használt, időszakos vadásztanyák, táborhelyek voltak, s a természetföldrajzi körülményeknek megfelelően lakóik a környezetükben található barlangi medve, rénszarvas, őstulok és vadló mellett a kisvadak is terítékre kerültek. Fejlett és sokszínű kőeszköz készletüket (kések, kaparok, vésők, fúrók, fűrészek, levélhegyek) csont-, szaru- és faeszközök egészítették ki. Az őskőkori életmódkutatás egyik új irányzatának, a vadászati zoológiának kidolgozása a Pest megyében található érdi középső paleolit lelőhely nevéhez fűződik. A nyíltszíni telep Erd-Parkváros közelében, az érdi fennsíkon található. A Budai-hegység lábától a Dunáig húzódó alacsony plató még a jégkorszak előtti időben alakult ki, s ekkor keletkeztek a fennsík törésvonalai mentén a mély völgy oldalában azok a kis, mészkőfallal körülvett mélyedések is, ahol Gáboriné Csánk Vera 1963-1964-ben feltárta a régészeti lelőhelyet.7 A telep földtanilag a szarmata korú mészkőösszletben kialakult két völgyteknőben, feltehetően vadváltónál helyezkedett el. Az érdi fennsík az állatok vonulásának, rendszeres pihenőjének helyszíne lehetett. A nyíltszíni lelőhelyen két, egymástól leletmentes réteggel elválasztott kultúrréteget tártak fel. Az alsó kultúrréteg még a mészkőn feküdt, benne kevés régészeti leletanyag, sok állatcsont, egy tűzhely és több kőeszköz volt. A lelőhelyet rövid ideig nem használták, lakói más vidékre vándoroltak, majd a felső, vastagabb kultúrréteg tanúsága szerint ötször tértek vissza. A jégkorszakban bekövetkezett időjárásváltozások idején a település élete zavartalan maradt, de a környezeti változásokat jól érzékeltetik a növényzet, a vadászott állatfajok és a régészeti kultúra bizonyos mértékű módosulásai. A különböző kultúrrétegekből előkerült régészeti anyag hasonlósága alapján feltehető, hogy ugyanaz a népcsoport tért vissza a már jól ismert vadásztanyára. A nyíltszíni vadásztelepen talált állatcsontanyag segítségével az érdi középső paleolit telepen megtelepedett népcsoport környezetét, az itt élt őskőkori emberek életmódját, vadászati szokásait rekonstruálhatjuk. Az érdi vadászok barlangi medve elejtésére specializálódtak.8 A két völgyteknő közül a kisebbiket, a bennük talált nagyarányú állatcsont-felhal- mozódás miatt, feltehetően hústároló veremnek használhatták A telepre többször visszatérő vadászok számára mindvégig a barlangi medve maradt a fő vadászott állat, de az éghajlat lehűlésével már a vadlovat, a vad szamarat és az orrszarvút is rendszeresen vadászták. Az alsó kultúrrétegben (kora: 50 000 évnél idősebb) található tűzhelyekből vett faszenek vizsgálata során kiderült, hogy Érd környékén, az alsó település idején az erdeifenyő uralkodott. A felső kultúrrétegekből (az „e” réteg kora 44 300 év, a „d” réteg a radiokarbon vizsgálat szerint 35 300-38 100 éves)9 származó faszenek vizsgálata szerint fokozatosan átalakult az erdőkép, háttérbe szorult az erdei- és a cirbolyafenyő, s az enyhe, óceáni klíma átadta helyét a hidegkedvelő hegyvidéki vörösfenyővel jelzett kontinentális időjárásnak.10 Az alsó és a felső kultúrrétegből összesen 808 eszköz jött elő, ebből 788 db a felső kultúrréteg öt szintjéhez köthető. Az eszközöket a településtől 500 m-re fekvő természetes kavicselőfordulási helyről származó koptatott, görgetett hordalékkavicsokból készítették. A telepen található legtöbb gyártási hulladék, illetve eszköz ebből az üledékes kőzetből van.11 Az eszközkészítésnél mind a nyersanyag, mind a jellegzetes kavicshasítási technika alkalmazásában tudatosságot kell feltételezni. Az ipar tipológiai jellegzetességei a fent említett hasítási technikából eredő ún. „citrus-eszközök”. A leggyakoribb és legjobban kidolgozott eszközforma a bőrfejtésre és famegmunkálásra használt kaparó (egyszerű, egyenes, ívelt, völgyeit, kettős, csúcsos, szögletes). Kevés a csont és fa vésésére szolgáló árvéső, de a fiatalabb őskőkorra jellemző, ugyancsak bőr és fa megmunkálására készített vakaró is előfordul az 7 GÁBORI-CSÁNK 1964-1965, 5-9.; GÁBORI-CSÁNK 1967, 210-228.; GÁBORI-CSÁNK 1968a; GÁ- BORI-CSÁNK 1968b, 21-32.; GÁBORINÉ CSÁNK 1971, 9-50.; GÁBORI 1976, 67-96.; GÁBORI 1977, 43-48.; JÁNOSSY 1979, 132-135.; MRT XIII/1. 9/27. lelőhely, 103-104. 8 GÁBORI-CSÁNK-KRETZOI 1968, 223-245. 9 GÁBORI-CSÁNK 1968, 105-110.; GÁBORI-CSÁNK 1970, 4, 10.; GÁBORINÉ CSÁNK 1980,137. 10 STIEBER 1968, 39-57. 11 DIENES 1968, 111-115.; DOBOSI 1986, 251.
