Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)

Gróf Péter: Késő római kor - kora népvándorlás kor

Gróf Péter

KÉSŐ RÓMAI KOR — KORA NÉPVÁNDORLÁS KOR I. A római uralom végnapjai

A késő római korban a megye területe három hatalmi régióhoz, a Római Birodalomhoz, a Dunától észak-északkeletre a germán (kvád) királysághoz, a Dunától keletre pedig a szarmaták területéhez tartozott. A Dácia feladása utáni időkben, a gepidák, osztrogótok Erdélybe költözésével a szarmaták szerepe - mint ütközőállam - felértékelődött. Ez utóbbi szerepben próbálták meg a szövetséges szarmatákat a rómaik megerősíteni a feltehetően birodalmi hadmérnökök irányításával a 320-330-as években felépített sáncrendszerrel, amely a dunakanyari limestől (Vác térsége) kiindulva keleti irányban haladt az Északi- középhegység lábainál, majd a Tiszántúlon délre fordulva az al-dunai limesig futott. A hatalmas védőmű megépültével a dunakanyari limes, az Aquincum-Szentendre-Visegrád- Esztergom szakasz stratégiai szerepe megnövekedett. Ennek is köszönhető 4. század végi megerősítése.1 Ennek ellenére a hunok megjelenése okozta népvándorlás hullámait sem a szarmata sánc, sem a római határvédelem nem tudta kivédeni. A korábbi évek történetírása a rendelkezésre álló források alapján a római uralom pannóniai megszűntét a 4. század végén a római katonaság, hivatalnokréteg és a romanizált lakosság egy részének elvonulásával befejezett tényként könyvelte el. Kétségtelen, hogy a folyamatos hadjáratok és népmozgások következtében a tartomány népessége az 5. század elejétől az avar korig folyamatosan elvándorolt, de a bennszülött népesség jelentős részének és a különböző módon a birodalomba került barbároknak - leszámítva a Nyugat felé vonultakat - nem volt hova mennie, tehát maradtak.2 Az antikvitástól a középkoron át megrögződött tévhittel szemben a népvándorlás kori népek - anélkül, hogy dúlásaikat szépíteni akarnánk - nem irtották ki a meghódított területek lakosságát, mivel földművesekre, mesteremberekre szükségük volt.

így érthető, hogy a késő római erődítmények egyikében-másikában megtalálhatjuk az

5. századi továbbélés római-barbár emlékeit (Visegrád-Gizellamajor, Leányfalu, Szentendre, Contra-Aquincum, Nagytétény, Százhalombatta...).

Még a római uralom utolsó évtizedeiben kialakuló barbár divatot követve a pannóniai műhelyek gyártják a jellegzetes fém-, csont- viseleti díszeket, amelyeket a barbár előkelők sírjaiban római árukkal, pl. üvegtárgyakkal együtt találunk.3 Különösen a közszükségleti cikknek számító kerámiánál kísérhetjük figyelemmel a római termékek továbbélését barbár formákkal együtt.4

Budapest területe mellett5 a Dunakanyarban a 4. század végére, 5. század elejére keltezhető temetőrészletekből (Szob (1. kép), Ipolytölgyes, Csővár) a késő római tárgyak mellett (kerámia, félgömb alakú üvegpohár, viseleti díszek) a nomádokra jellemző ún. sokszög (vagy poliéder) arany, ezüst, bronz fülbevalók, karikára hajló pecekkel ellátott ezüst öv- és cipőcsatok, bordázott ezüst-, bronztükör, csontfésű, bronz karperecek, lemezes rugólapú, gombos fibulák stb.) maradtak ránk.6

1 Pannonia 4. századi történetéről és későrómai védelmi rendszerről MÓCSY 1972, 83-102.; MÓCSY 1975b 122-130.; MÓCSY 1984, 243-264.; PRK1990 46-51, SOPRONI 1978. A szarmata sáncról összefoglalóan GARAM- SOPRONI-PATAY 1983.

2 MÓCSY 1975a, 193-199.

3 NAGY 1993, 354.

4 OTTOMÁNYI 1991, 48-52.

5 NAGY 1973a, 120-123.; NAGY 1991, 185-190.; NAGY 1993, 353-395.

6 KOVRIG1959,214-225, MRT 9. 1993, 332-334.; PAPP-SALAMON 1978/79, 85-92.; MRT 9.1993,120-123.