Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
Dinnyés István: A jazig-szarmaták és a kvádok régészeti emlékei Pest megyében
366 DINNYÉS ISTVÁN század közepéig tartó időszakból keresztvas nélküli, hosszú kardokat (Hévízgyörk: VII. tábla 5. és Szada) ismerünk. A hévízgyörki férfisír levél alakú, köpűs nyílhegyei germán készítmények (VII. tábla 1.), eltérnek az Alföldön egyébként ritka, háromélű szarmata nyílhegyektől.108 A felsőpakonyi kardtöredék 3. századi, a késő szarmata dunaharaszti temetőben és a péceli sírleletben109 lándzsahegy, az egyik galgahévízi halomsírban lándzsahegy és vaslemez pajzsdudor (fapajzs közepén a kézfejet védő, kiemelkedő közepű, kis fémpajzs) került elő. A korszak végéről, a 4. század vége-5. század elejéről származó újhartyáni sírba kardot és gerezdéit dudoros (VII. tábla 2., 6.) pajzsot helyeztek.110 Az alföldi szarmaták fegyverzetéről az egykorú források is tudósítanak. Mindvégig kizárólag lovascsapataikról szólnak. Fegyvereik közül Ovidius nyilaiktól, sőt mérgezett nyilaiktól (Ex Ponto I 2, 15, 47, 60; 5, 49; IV 7, 9.; Trist. Ill 10, 53.; V 6, 9.) félt. Harc közben nyilaztak (id. Plinius: Nat. hist. 16, 160.), Campona 322-es ostromakor gyújtónyilakat is alkalmaztak (Zosimos II, 21., Opt. Porphyrius carm. VI.), de a nyíl korántsem olyan jelentős fegyverük, mint később a hunoknak. A jazigok és más szarmata népek fő fegyvere a hosszú lándzsa (contus: Ovidius: Ex Ponto I 3, 59.; Tacitus: Annales VI, 35.; Cassius Dio LXXI, 7.; Amm. Marcellinus XVII, 12,1.) volt, mellyel az ék alakban rohamozó lovascsapataik (cuneus: Arrianus: Tactica 3, 13.) támadtak az ellenfélre. Közelharcban kardot forgattak (Tacitus: Annales VI, 35.). Védőfegyvereik közül a pajzsot a 173-174 telén, a Duna jegén zajló ütközetnél (Cassius Dio LXXI, 7.) és 358-ban (Amm. Marcellinus XVII, 12,10.) említik. A sírleletekben a 3. század elejétől feltűnő fémdudoros, nehezebb pajzsok germán (vandál) és részben római eredetűek. A késői időszak pajzsai (Galgahévíz, Újhartyán) szintén germán típus átvételéről vallanak.111 A különböző szarmata népeknél említett, a lovast és lovát borító pikkelypáncél (V Flaccus: Argonautica 6, 231-233; roxolánokról Tacitus: Hist. I, 79.) az arisztokrácia védőfegyvere volt, ők alkották a páncélos (catafractarius) nehézlovasságot. Az alföldi szarmatáknál 358-ban Amm. Marcellinus írt le pikkelyekből álló páncélzatot (XVII, 12, 2-3.). Szarmata pikkelypáncél még nem került elő az Alföldön. 9. Társadalom Az alföldi szarmaták társadalmáról a történeti források és a sírleletek segítségével is csak elnagyolt képet vázolhatunk. A társadalmi hierarchia csúcsán álló uralkodót a római források királynak (rex) nevezik (107-108.: Eutropius VIII, 3, 1.; 173-174-ben Cassius Dio LXXI, 16, 1.: baszileisz = rex; 358-ban Amm. Marcellinus XVII, 12, 9.). Közvetlenül alatta a törzsfők, a fejedelmek (principes: Tacitus: Hist. Ill, 5., subreguli: Amm. Marcellinus XVII, 12, 12.) és az előkelők alkották a felső vezetőréteget. A 4. századi Arcaragantes: (Sarmatae liberi), a „szabad szarmaták” a források szerint nagy lélekszámú, kiváltságos társadalmi csoport, mely az arisztokrácián kívül magában foglalhatta a vezetők katonai kíséretének tagjait és a fegyveresek csoportjait. A késő szarmata társadalom másik pólusán a többség, a Limigantes (Sarmatae servi) állt (Amm. Marcellinus XVII, 12-13, 18.; Chron. min. I, 234.; Anon. Vales. 6, 32.). „Szolga” jelzőjük biztosan nem vagyontalanságot és teljes jogfosztottsá- got jelentett, inkább azt, hogy az Arcaragantes számára szolgáltatásokat (munkavégzés, terményadó) teljesíthettek. A földművesek, pásztorok és kézművesek alkothatták a Limigantest, akiknek (ellentétben az Arcaragantessel) nem voltak fegyvereik. (332-ben a nyugati gótok támadásakor kaptak fegyvert, s ez polgárháborúhoz vezetett.) A megyei temetőrészletekben a melléklet nélküli sírok aránya nem jelentős sem a 2-3. században (Tápiószele—Pedagógus földek: 15 sírból egy férfi), sem a késői korszakban (Dunaharaszti: 37 sírból 2 gyermek és egy férfi). A mellékletes temetkezések a közösségeken belüli erőteljes vagyoni rétegződésről tanúskodnak: gazdag ezüst- (ritkábban arany-) ékszeres 108 Korai sírleletben: VADAY-SZŐKE 1983, 98., 15. kép 9. A fegyverekben gazdagabb késő szarmata korszakvégi temetőkben csupán 4 sírból kerültek elő háromélű nyílhegyek: VÖRÖS 1988, 53., 1. kép. 109 PÁRDUCZ 1950, 55., 352. lelőhely. 110 Az alföldi szarmata kardokhoz PÁRDUCZ 1956,158-159.; DINNYÉS 1991,170-171.; VADAY1985, 378382., 4. kép.; VADAY 1988-1989, 109-111. Lándzsahegyek: VADAY 1988-1989, 11-115. Pajzsok: VADAY 1988- 1989, 115-116.; ISTVÁNOVITS-KULCSÁR 1987-1989. Késő szarmata fegyverek: PÁRDUCZ 1959, 367-371.; VÖRÖS 1988. 111 ISTVÁNOVTTS-KULCSÁR 1987-1989, 70-78.
