Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
312 OTTOMANYI KATALIN továbbélő római, foederati, szomszédos kvád illetve valódi hun leleteket nehéz. Az elő- kerülési körülmények, rétegtani helyzetük, római épületekhez, temetőkhöz való viszonyuk segítenek a probléma megoldásában. Nagy részük a provinciális népesség temetőiben, illetve még működő erődökben került elő, így itt valódi együttélésre, nem pedig barbár hódításra gondolhatunk. Ezen belül is elkülöníthetjük azokat a legkorábbi tárgyakat (pl. besimított kerámia), melyek mellett egyéb barbár jellegű leletanyag nem került elő, és a későbbi, már csoportosan előkerülő idegen ékszereket és edényeket. A barbár mellékletes sírok tájolása sem tér el, legalábbis Szentendrén a temető szokásos Ny-K-i irányításától. Itt csak az egyik E-D-i tájolású sír szegényes kézzel formált bögrével és vascsattal eltemetett halottja mutat idegen rítust. (20. kép) A Visegrád- Gizella majori temető szokásos tájolású Ny-K-i, illetve DNy-EK-i sírjainál sem különülnek el a barbár mellékletes sírok a többitől. (A síroknak kb. 10%-a eltérő, K-Ny-i tájolású.) Késő római temetőinkből hiányzik az első generáció, amely még nem véve át a római szokásokat, nem csak saját öltözetében és tárgyaival, hanem saját rítusa szerint is temetkezett. Talán ilyen népesség lehetett Pátyon, ahol a temetőn belül alkottak önálló sírcsoportot. Ez a 12 sír a késő római temető sírjaitól eltérő tájolással, Ny-K irányban temetkezett. Nem használtak római kőládát vagy téglasírokat, s a halottak mellé nem tettek kerámiát. Feltűnnek viszont a fentebb tárgyalt új üvegek és csontfésűk. Halottjaik többsége ún. hun kori kerek csattal díszített övét hordott és ugyanolyan formájú csizma csatokat, másik része viszont két vállon tűvel összetűzött ruhát. Ok már nem a római-barbár együttélés, hanem a barbár hódítás emlékei. Kevert etnikumú idegen népesség az 5. század első feléből.220 Hasonló a helyzet a budakalászi sírcsoporttal is. Magányos sírokat is találunk. Tájolásuk ellentétes, D-E, illetve K-Ny és nem a temetőkbe, hanem már a feladott épületek közé temetkeznek be. Százhalombattán a táborban és a vicusban egyaránt voltak ilyen később beásott sírok. Pátyon is egy kiszedett falú kőépületbe ásott gödörből került elő a púpos hátú csontfésű. Budaörsön a telep egyik gödrébe ástak bele egy K-Ny tájolású sírt (a temető késő római sírjai Ny-K tájolásúak!), fejénél simított fekete színú korsó, jobb kezében vastőr volt. Itt még nehezebb eldönteni, hogy a 430 előtti időszak valamely barbár népcsoportjához, vagy az ún. Attila korszakhoz tartoznak-e, ugyanis a sírok mellékletei között megtaláljuk az előbb tárgyalt csonttárgyakat, üvegpoharakat, besimított edényeket, de e mellett új ékszerek is feltűnnek. Százhalombattán a vi- cusba beásott sírban lemezfibula volt, a tábor DK-i saroktornyánál lévőben pedig cikáda és aláhajtott lábú fibula, új típusú üvegpohár, illetve hunkori csat. Pátyról is hunkori csatok, illetve szórvány cikáda fibula ismert. A lemezfibula a hunkori keleti-germán arisztokrácia jellemző női viselete az 5. században, de kisebb bronz és ezüst példányai már korábban feltűnnek. Egyrészt a Marosszent- anna-Csernyahov kultúra gót temetőiben, másrészt az iráni, szarmata, alán népeknél. A provinciába is bekerülnek ezek a kisebb fejű példányok a 4. század végén-5. század elején (pl. Pilismarót-Malompatakon, a kiserőd kútjában volt egy, melynek zeg-zug vonalas díszítése nemcsak a gotokra, hanem a Kaukázus vidéki alánokra is jellemző).221 Nem feltétlenül köthető tehát Attila népéhez. A cikáda fibula a Fekete tenger vidéki görög-szarmata-alán viseletből fejlődött ki. A hunok szimbólumnak tekintették ezeket a nagyszárnyú kabócát utánzó ékszereket, s nemcsak fibulákat, de pl. cikáda alakú szíjvégeket, sapkadíszeket is használtak.222 A hunkori sírokban nem annyira a férfi, mint inkább a női viseletre jellemző. A cikáda fibulának is van egy nagyméretű, bronzból öntött változata, mely már a 4. század végi erődökben megjelenik (pl. Aquincum, Intercisa), de megtalálható a Duna túlsó partján is. Egy ilyet ismerünk Szentendrén a Skanzen villa területéről, illetve Pátyon szórványként a temetőből. Az új típusú, kisebb, még mindig öntött bronz, illetve ezüst, gyakran ékköves berakású változat valóban csak 430 körül terjed el Pannóniában. 220 OTTOMÁNYI 2001, 35-74. 221 NAGY 1962, 65. 222 Kezdetben az „ázsiai hunok” (hiung-nu) rangjelző díszként viselték a sapkájukon, de mivel a Kínai nagy fal és a Volga között nem kerültek elő ilyen cikáda alakú ékszerek, az európai cikáda fibulákat kelet-mediterrán- antik eredetre vezethetjük vissza, ld. BÓNA 1993, 181-182.
