Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
289 kalmi munkából élők stb. tartoztak. Hasonló réteg a katonai vicusokban is élhetett. Mivel őket nemigen említik, a feliratok keveset tudunk róluk. A keskeny középréteget alkotó, collégiumokba tömörült iparosok és kereskedők csak városi keretek között, esetleg katonai telepeken működtek. Iparosok és kereskedők lehettek a libertusokból, illetve a leszerelt veteránokból is. Vidéken hiányoztak. Bár háziipar a villákban és nagyobb telepeken is volt, (pl. kovácsok, fazekasok), képviselőik nem alkottak külön réteget.160 A városi vezetőréteg összetétele városonként nagyon különbözött. Az ordo decurio- numba Aquincumban kezdetben főleg a bennszülött arisztokrácia képviselői és a veteránok tartoztak. A 2. század végétől tűnnek fel nagyobb számban az idegen, főleg keleti eredetű kereskedők, iparosok, pénzemberek, vámbérlők stb. Ez az ordo minden egyes városban önálló testület volt, tanácstagok és magistrátusok tartoztak hozzá. A bekerüléshez szükséges minimális vagyon alsó határa városonként változott. A tisztség a 3. századtól egyre inkább örökletes lett, aki elérte a vagyoni censust, annak decuriónak kellett lennie. Kötelezettségeiket Septimius Severustól kezdve pontosan rögzítették. Feladataik az igazságszolgáltatásra (duumvir), pénzügyekre (quaestor), élemiszerellátásra, építkezésekre és a közrend fenntartására terjedtek ki (aedilis). I. Constantinus óta az adóbehajtás is az ő feladatuk volt. Ok fedezték a városok közkiadásait a gazdag felszabadított rabszolgákkal együtt. Tisztségük egyre terhesebbé válik, a 3-4. században már szabadulni igyekeznek tőle (nevük ekkor már curiales). Gazdagságuk alapja nem egyszerűen a pénz, hanem a földbirtok, mint a vagyon forrása. így municipális földbirtokosként a vidéki vezetőréteget is ők alkották.161 A vidéki municipális birtokosréteghez sorolhatjuk a városi tanács tagjain kívül az Augustales és seviri testület gazdag libertusait is (felszabadított rabszolgák). Kereskedelemből vagy bankügyletekből szerzett pénzüket ők is szívesen fektették földbirtokba. A rabszolgatartás nem játszott elsődleges szerepet a gazdasági életben. Főleg a határ mentén, ahol a szabad kisparaszti gazdaságok sokáig fennmaradtak, a földet a tulajdonos maga művelte. A Kr. u. 1-2. században csak néhány idegen birtoktulajdonos tartott rabszolgát, vagy a veteránok iparűzés céljából. Gyakran felszabadították és feleségül vették rabnőjüket. A feliratokon több libertus szerepel, mint rabszolga (pl. Septimius Senecio állított gazdájának sírkövet Szentendrén a 3. században, vagy E Aelius Auscultus és E Aelius Victor állítottak sírkövet patronusuknak Filisszántón, Ürömön pedig Aelius Donatus gazdája egész családjának állított sírkövet). E Comatius Lamyrus síroltárt szentelt gazdájának Százhalombattán.162 A bennszülött arisztokrácia is tartott néha rabszolgát pl. egy kvád származású libertát ismerünk (Qudilla) Aquincumban, kinek kelta gazdája volt. A gazdag libertusok, mint a császárkultusz ápolói, már a vezetőréteghez tartoztak. A római társadalom két legfelső rétegébe, a lovagok és szenátorok közé ritkán került be pannóniai ember. Lovagokat főleg a Severus korból ismerünk, pl. a vicus Vindonianus egyik possessora, Aurelius Vettianus is római lovag volt. A colonia vezető tisztségviselőiként (duumvir, augur) állított hivatalos felirataik, oltáraik maradtak ránk, pl a Gellérthegyről (M.Aurelius Cimes, Aelius Exuperatus stb.). A 3. század a lovagrend nagy korszaka volt. Gallienus alatt a régi lovagrend helyébe a protectorok léptek. Egy ilyen protector volt Ulcisia Castra légióparancsnoka, aki Herculesnek állított oltárt (RIU 871.). A 4. századra a lovagrend eltűnt, a gazdagabbak a szenátorok közé, a szegényebbek a curialesek közé olvadtak be. A határtartományokban a lakosság élete teljesen összefonódott a katonaságéval. Gyakran egy-egy polgári tisztség csak a katonai karrier egyik legalsó lépcsőfoka. A decuriók fiai légiós katonák lettek, a leszerelt katonák pedig bekerülhettek a decuriók közé. A katonák és a veteránok a társadalom megbecsült részét alkották. A városi és vidéki arisztokrácia soraiba egyaránt bejuthattak. A leszereléskor kapott pénzükkel kisebb birtokosként vagy iparosként is állni tudták a versenyt a nagyobb birtokokkal. A hadsereg tette lehetővé az alsóbb rétegek felemelkedését a közép vagy vezető rétegig. Elősegítette a polgárjoghoz jutást, a zsolddal és végkielégítéssel külön jövedelemhez juttatta a kisparaszti földeket, illetve ipari vállalkozásokat. Állandó felvevő piacként is, fellendítve a provincia gazdasági életét, végső soron a kereskedő és iparos réteg gazdagodását segítette elő. A katonák és családtagjaik a 2. A RÓMAI KOR EMLÉKEI PEST MEGYÉBEN 160 Alföldy G. a városi alsó réteghez sorolja a collégiumokba tömörült iparosokat és kereskedőket is. Önálló középréteget nem különít el, csak a 4. században. Ld. ALFÖLDY 1996, 93., 118., 122-123. 161 ALFÖLDY 1996, 67., 83., 103. 162 RIU 922.; KOVÁCS 1995, 254.; RIU 6, 1307.; MARÓTI-MRÁV 2003,12.kép.
