Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
280 OTTOMANYI KATALIN pl. a békásmegyeri, testvérhegyi villáknál, a Kapucinus domb lejtőin. Ekkor terjed el az öntözéses kertgazdálkodás is. A villán belül külön rész szolgált a termények elraktározására (villa fructuaria). Alaprajz, illetve kővályú, itatok stb. alapján elkülöníthetők a különböző ólak, istállók is.140 A gazdasági élet alapja és a vagyon fő forrása négy évszázadon keresztül a mezőgazdaság volt. Az iparból vagy kereskedelemből meggazdagodott emberek is földbirtokba fektették a pénzüket. Mezőgazdasággal és állattenyésztéssel a katonaság is foglalkozott. Saját területükön, legelőiken (prata legionis) tartották az állatokat. Ismerjük pl. egy pecuarius (az élő állatok szállítására felügyelő élelmezési hivatalnok) sírkövét is Aquincumból, Szentendréről pedig egy „summus curator”-t, aki az istállók felügyelője volt (RIU 870). Állattartásra utal a kolomp is (pl. Budakalász-Luppacsárda, Leányfalu). Erődökből, őrtornyokból a 4. században egyre több mezőgazdasági szerszám kerül elő, jelezve, hogy ekkor már kénytelenek voltak önellátásra berendezkedni a katonák (ld. Leányfalu, Visegrád-Gizella major, Aquincum). E 4. század végi parasztkatonaságnak már saját földje volt, ahol a mezőgazdaság és állattartás mellett háziiparral is foglalkoztak (ld. kerámiagyártás, pl. Leányfalu). A katonai territóriumok földjeit művelés céljából a limitanei katonaságnak osztották ki. A villagazdaságokban is folyt háziipari termelés, de erre Pest megyében főleg csak a 4. századtól van bizonyítékunk, pl. a Kaszás-dűlői villa déli részén egy javítóműhely lehetett a 4. században. A csúcs-hegyi villában pedig olvasztókemence volt. Pátyon s Budaörsön a vicus területén előkerült vassalakok (kohósalak) utalnak a helyi vasművességre. A félkész csontok Budaörsön s egy ugyancsak félkész szórvány bronzcsat Pátyról egyéb helyi műhely meglétét is bizonyítják. Az eddig előkerült 2-3. századi cikkek többsége Aquincumban készült. Az ipari termelés központjai a Római Birodalomban a városok voltak, egészen a 4. századig. Csak ekkor, a városi élet hanyatlásával kerül át az ipari termelés súlypontja vidékre. A római kori telepeken, villákban, erődökben, sőt gyakran a temetőkben is leggyakoribb lelet a kerámia. A megyében előkerült kerámialeletek többsége - a más provinciákból importált edényeken kívül - a tartományi székhely, Aquincum műhelyeiben készült. Kerámiagyártásra utaló nyomot, edényégető kemencét, rontott, selejt edényeket stb. Aquincumon kívül csak az egészen korai (késő kelta-kora római) illetve a legkésőbbi (4. század utolsó negyede) időszakból ismerünk. Késő kelta edényégető kemence volt Százhalombattán (27/2. lh.), Csobánkán pedig (6/24. lh.) egy továbbélő bennszülött telepen került elő. Pátyon a római telep első periódusához tartozó jellegzetesen kelta kemencét ismerünk, és több hasonló korú objektumból rontott szürke, simított kerámiát. A kelta korszak jellemző kemencéje kerek vagy körtealakú (átm. kb. 1,5 m). Félig földbemélyített, belül agyaggal tapasztott, falából kinyúló agyag támpillér tartotta a rostélyt. Ez utóbbi átlyukasztgatott agyagból készült Tüzelőnyílása kétosztatú. Ugyanezt a típust használták a kora császárkorban is, majd a késő római kemencéknél tűnik fel újra, kisebb telepeken, villákban. A 2. század közepén egyre gyakoribbá váló római típusú kemencék egy része még kerek és földbemélyített, de már téglából vagy agyagrudakból előre elkészített alkatrészekből áll, pl. Aquincum-Gázgyári fazekastelep stb. Ezek nemcsak nagyobbak, de gyorsabban felépíthetők és tartósabbak is. Emellett új típusként tűnnek fel a négyszögletes kemencék. Budaörsön két szögletes edényégető kemence került elő a Kamaraerdei-dűlőben feltárt vicus területén, mindkettő kétosztatú tűzelőtérrel. Az utolsó égetés anyaga nem maradt bennük, hamuzógödrük betöltése alapján 2. századiak. A késő római korban vagy téglából jól megépített, nagyobb kemencék vannak (pl. Tokod), vagy a kelta hagyományokra visszamenő földbemélyített kerek kemence készül tégla, illetve kő támpillérrel, sugaras agyagrudakból álló rostéllyal (pl. Pilismarót-malompatak stb.). Budaörsön előkerült a kúpalakú hálónehezékek kiégetésére szolgáló kemence is, benne több félig kiégetett nehezékkel (4. századi érem keltezi). A Szentendre-Hunka dombi kiserődben is említenek kemencét, ami sajnos elpusztult, így rendeltetése már nem tisztázható. E fentieken kívül csak mészégető kemencét ismerünk megyénkben Tahitót- faluról (30/14. lh.), melyben valószínűleg a katonaság számára dolgoztak. Rontott darabok alapján edényégető kemencét kell még feltételeznünk Leányfalun, egy késő római őrtoronyban.141 Itt Valentinanus uralkodása alatt, a 370-s évek elején egy kerítés140 BÍRÓ 1974, 24-34. mi OTTOMÁNYI 1991, 5-145.; SOPRONI 1985, 65-68.
