Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
PEST MEGYE TERMÉSZETFÖLDRAJZI ADOTTSÁGAI 21 Irodalom Borbás V: A magyar homokpuszták növényvilága meg a homokkötés. Budapest, 1886. pp. 112. Boros Á.: A Duna-Tisza köze növényföldrajza. Földr. Ért. 1952, 39-53. Magyarország erdőgazdasági tájainak erdőfelújítási, erdőtelepítési irányelvei és eljárásai. Nagyalföldi erdőgazdasági tájcsoport. Szerk. Daczkly I. Budapest, 1963. pp. 473. Menyhárt I.: Kalocsa vidékének növénytenyészete. Budapest, 1877. Rapaics Raymund: Az Alföld növényföldrajzi jelleme. Érd. Kis. 20. 1918. Soó Rezső: Az Alföld növényzete kialakulásának mai megítélése és vitás kérdései. Földr. Ért. 1959, 1-26. Soó Rezső: A magyar flóra és vegetáció rendszertani növényföldrajzi kézikönyve. Bp. pp. 589. Zólyomi Bálint: A magyar föld növényzete. In: Az ezeréves Magyarország. Budapest, 1939. 203-225. Zólyomi Bálint: Budapest és környékének természetes növénytakarója. A Budapest természeti képe c. kötetben. Bp. 1951. 509-662. VI. A megye talajtípusai és azok térbeli rendje A talajok - hasonlóan a növényzethez - kialakulásukban összhangban lehetnek (és általában vannak is) környezetük természeti adottságaival, amikor zonális talajokról beszélünk. De állhatnak valamelyik tényező meghatározó hatása alatt is, amikor azonális típus a nevük. Sőt, kivételesen máshol zonális változatuk is kialakulhat speciális helyi körülmények között, amikor extrazonális talajféleségekről beszélünk. Miután a talajok a mai mezőgazdasági viszonyok között is termelést meghatározó, döntő tényezőnek tekinthetők, a tájanként legelterjedtebb típusokat a 4. táblázaton tüntettük fel. A vulkanikus eredetű hegységek andezit anyagán az agyagbemosódásos barna erdőtalajok zonális típusnak tekintendők, melyek még a Pilis karbonátos kőzeteire is átterjednek. De már a Budai-hegység hasonló kőzetein - nyilván éghajlati hatásra - a típusos barna erdőtalaj az elterjedt, mint ennek a típusnak a klasszikus előfordulási helye. Többé-kevésbé uralkodik a barnaföld a Pesti-síkság É-i ré-szén, a Kosdi-dombságon, a Nézsa-Csővári- dombságon és az Ecskendi-platón is. Kisebb-nagyobb elterjedtséggel megjelenik - emlékéül a hajdani erdőknek - a Gödöllői-dombság D-i felén és a Monor-Irsai-dombságon is. Érdekes, hogy a Gödöllői-dombság ÉK-i részén az agyagbemosódásos barna erdőtalaj kiterjedt foltja maradt meg. A Gödöllői-dombság nagyobb, DK-i részén, kiirtott erdők helyén előrehaladó sztyeppesedő folyamatok eredményeként a csernozjom barna erdőtalaj is elterjedt. A Mezőföldön, a Zsámbéki-medencében, a Tápió-vidéken és a Gerje-Perje-sík K-i részén a típusos mészlepedékes csernozjom a zonális talajtípus. A Duna menti sík magasabb talajvízállású részein ezzel szemben már csak a réti csernozjom alakulhatott ki. A homokterületek sztyeppesedését a csernozjom jellegű homoktalajok gyakorisága mutatja a Kiskunságihomokháton és a Pilis-Alpári-síkon. Utóbbiakat a buckaközi mélyedésekben a lápos réti talajok talajvízállásos szigetei tarkítják. A terület átmeneti fátlanságának időszakában létrejött futóhomok felszínek alárendelten lelhetők fel a Kiskunságon és a Pilis-Alpári-síkság É-i peremén. A szűkebb dunai ártéren, a Szentendrei- és a Csepel-szigeten a nyers öntések azonális talajai a leggyakoribbak. Végül, mint extrazonális talajféleségről kell megemlékezni a dunai meszes-sós alapanyagú, lefolyástalan felszínek talajtípusáról, a szoloncsák és a szoloncsák-szolonyec szikesekről. Ahol ezekre vastagabb fedőtakaró is borul, ott a mélyben sós réti csernozjom változat alakul ki.
