Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
PEST MEGYE TERMÉSZETFÖLDRAJZI ADOTTSÁGAI 19 hegységi vonulatok már meglehetősen vízszegények. Készleteik a 0,25 l/s/km2-t sem érik el. A többi tájon a két említett értékközben becsülik a rétegvízkészletet (3. táblázat). A rétegvízkincs felszínre hozása túlnyomórészt artézi kutakkal történik, melyek átlagos mélysége elárulja a legkedvezőbb tározó rétegek mélységét. Pl. az Ipoly mentén 120 1/s vízhozamért közel 200 m-ig kellett lefúrni. Ezzel szemben a Duna melléki síkságon már 100 m-es mélységben 1801/s vízhozamú kutakat létesíthettek a kedvező összetételű rétegekben. A negyedkori rétegekből általában kalcium-hidrogénkarbonátos vegyi jellegű vizeket termelnek, de a mélyebb tengeri üledékekben a nátrium tartalom is egyre fokozottabb lesz. Nem hallgatható el, hogy a mélységi víztározók vizének egyes típusai kémiai összetételüknél fogva gyógyhatásúak - ásvány- és gyógyvizek - is lehetnek, mások pedig hőmérsékletüknél fogva járulnak hozzá a sportolási-egészségügyi igényeket is kielégítő fürdők vízellátásához. A megye területén - tehát Budapest határán kívül - Göd hévizet is adó termálkútja nyerte el a gyógyvíz minősítést. Jászkarajenő (Mira) ásványvize is kedvelt. A hévizet regionálisan biztosító szerkezetitektonikai-geológiai adottságok ugyan nem terjednek ki Pest megyére, de a mélységi vetővonalak mentén számos helyen találtak olyan intenzív hőfluxusra (mélységi hő feláramlása), amely jelentős hőfokú termálkút kialakítását tette lehetővé. Ezek között nevezetesebbek: Cegléd 68 °C, Nagykőrös 48 °C, Tóalmás 46 °C, Túra 95 °C(!), Leányfalu 45 °C, Visegrád-Lepence 38 °C, melyek legtöbbjére közkedvelt fürdők települtek. Miután Pest megye területe mintegy körülövezi az ország legnagyobb vízfogyasztó területét, Budapestet, a főváros fokozott (és egyre fokozódó) vízigényének biztosítása érdekében a jó minőségű víztartalékokkal rendelkező tájak - a kavicsos-homokos völgykitöltésben bővelkedő Duna mente, a Pesti hordalékkúp-síkság és a Csepeli-síkság teljes egésze -, valamint a hegységek területe nagyobb részükben kiemelt vízminőség-védelmi területnek minősülnek. Ez egyebek között azt is jelenti, hogy elméletileg a területhasználati engedélyek csak a vízkincs minőségének sérelme nélkül adhatók ki. Irodalom Alcser J. - Gábri M.: Magyarország öntözései a jelenben és fejlesztésük alapelvei. Vízügyi Közi. 4. 1958, 422-451. Bogdánfy Ö.: Vizimunkálatok a Duna-Tisza közén. Föld és Ember 1921, 51-58. Cholnoky Jenő: A folyók szakaszjellegének összefüggése a szabályozással és az öntözéssel. Vízügyi Közi. 1934, 5-25. Dórin P: A Duna hidrológiai adatai és vízerő készlete. Hidr. Közi. 1957, 113-130. Erdélyi M.: A Duna-Tisza közének vízföldtana. Idr. Közi. 1967, 331-340. Kádár L.: Hordalékmozgás és folyószakaszjelleg. Földr. Ért. 1960, 309-366. Károlyi Zsigmond: Az árvízi meder felülvizsgálata a Budapest alatti Duna egyes szakaszain. VITUKI 1957. évi beszámoló. 133-153. Károlyi Zsigmond: A Vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon. A Műszaki Egyetem kiadványa 1960. pp. 320. Kvassay J.: Die ungarische Donau. Bp. 1916. pp. 47. Lászlóffy W: A Magyar Duna vízjárása. Vízügyi Közi. 1934, 26-55. Lóczy Lajos: Alföldünk artézi kútjai. Földt. Közi. 1912, 113-134. Lászlóffy W - Csermák B.: Budapest és környékének vízrajza. In: Budapest természeti képe. Bp. 1958, 426-471. Magyarország vízvidékének hidrológiai viszonyai. 1965 VITUKI pp. 138. Magyarország Hidrológiai Atlasza. 1962. A Duna. Simon L.: Öntözési lehetőségek a felszín alatti vizekből a Duna-Tisza közén. MTA Földr. Int. Munkajelentések 1964. pp. 22 Somogyi Sándor: Budapest vízrajza. 1959, 245-10. (A Budapest természeti földrajza kötetben) Somogyi Sándor: A holocén időszakra vonatkozó kutatások földrajzi /hidromorfológiai/ értékelése. Földrajzi Értesítő 1962, 185-202 Tőry Kálmán: A Duna és szabályozása. Bp. 1952. pp. 454
